40 milliós adomány a takarékszövetkezetektől
Egy hónap alatt 40 millió forintnyi adományt gyűjtöttek az árvízkárosultaknak a takarékszövetkezetek dolgozói.
A nyár eleji árvíz hírére országszerte megmozdultak a takarékszövetkezetek, a leginkább érintett három hitelintézet, a Boldva és Vidéke, a Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a Felsőzsolca Takarék számára összegyűjtött közel 40 millió forintot az érintett fiókok a rászoruló ügyfeleik megsegítésére fordítják - tájékoztatták a takarékszövetkezetek az MTI-t.
A takarékszövetkezetek és a TakarékBank által mozgósított, és egy központi számlára összegyűjtött adományokat az ügyfelektől az egyes takarékszövetkezeti fiókokban kihelyezett adománygyűjtő dobozokban összegyűlt pénzösszegek is gyarapították. Az akció továbbra is tart, ezért várhatóan újabb családok megsegítésére is mód nyílik a következő hónapok során.
Az összegyűlt adományok elosztására az érintett takarékszövetkezetek tesznek javaslatot, az árvízkárosultak néhány héten belül hozzájutnak a számukra odaítélt segélyhez.
A közlés szerint a takarékok a pénzadományok összegyűjtésén túl száz boldvai és edelényi árvízkárosult gyermek egyhetes balatoni üdülését is megszervezték.
MTI

- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

