Ezt olvasta már?


A DVTK új edzője a támadófutball híve

A pécsi származású Bódog Tamás, a labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg kieső helyen álló Diósgyőri VTK új vezetőedzője azt mondta, a támadó futball híve, annak, hogy a csapat kevés érintéssel jusson el mihamarabb az ellenfél kapuja elé. (Pécsi Napilap)

A korábbi ötszörös magyar válogatott miskolci sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Diósgyőr olyan hely, ahol lehet alkotni, és szeretné segíteni az együttest a bennmaradás kiharcolásában.

A szakvezető a bajnokság hátralévő részére plusz két szezonra kötelezte el magát a borsodiakhoz, pályaedzője a pécsi Vas László lesz.

A vezetőedző tétmérkőzésen a március 29-ei, Ferencváros elleni Magyar Kupa összecsapáson mutatkozik be a diósgyőri kispadon. Az NB I-ben 11. helyen álló együttestől az előző vezetőedzőt, Horváth Ferencet másfél hete menesztették.

Bódog Tamás Pécsen lett élvonalbeli labdarúgó, majd Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is nyert a piros-fekete klubbal. Ezután Németországba szerződött, ahol az Ulmmal a harmadosztályból a Bundesligáig menetelt. Rövid kitérő után Mainzban megismételte csapatával a bravúrt, élvonalba jutást ünnepelhetett, 2000 és 2003 között pedig ötször a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.

Edzői pályafutását a Mainznál kezdte, majd a Videoton hívására 2009-ben hazatért, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert. Egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick hívására ezután az RB Leipzighez került, ahol a csapat felemelkedésének aktív szereplője lett: a negyedikből a lipcseiek a másodosztályig jutottak. Most a dán első osztályban második helyen álló Bröndby csapatát hagyta el a DVTK hívására. Most először lesz vezetőedző egy csapatnál.

A hétvégi, Videoton elleni, 2-0-s vereséggel záruló bajnoki mérkőzésen Vitelki Zoltán irányította a DVTK-t.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az utcán megtámadták és brutálisan megverték Pető Pétert, a 24 főszerkesztőjét

Az újságíró többszörös arccsonttörést szenvedett. Támadóját elfogták, azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is...

A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából

Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé...

Tragikusan kevés eső esett, le sem merjük írni a számokat

Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor...

Magyar Péter utasította Gajdos Lászlót egy azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására

Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük....

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre.

A rendzavarás elmaradt a rekordlétszámú Balatonfondón, de a bíróságon még lehet folytatása

A férfiaknál Kiss Benedek, a nőknél Pataki Anna nyert abszolútban. Dina Márton versenyen kívül tekert végig a mezőnnyel.

„Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúlyozott szülőtől

A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni....

Brutális bántalmazásáról vallott a 24.hu főszerkesztője: "12 órát töltöttem a traumatológián"

A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.

A szénhidrát nem ellenség, hanem az időskori egészség kulcsa – ha jól választunk

Évek óta a szénhidrátmentes vagy alacsony szénhidráttartalmú diéták uralják a közbeszédet, azt sugallva, hogy a tészta, a kenyér vagy...

Sivatagi szárazság: nagy gondban lesznek a gazdák, áprilisban volt ahol nem is esett csapadék itthon

Áprilisban általában körülbelül 40 milliméter eső hullik átlagosan Magyarországon. Idén azonban mindössze 4 milliméter esett országos...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0