A Dal 2023 - Nagy visszatérők a második válogatóban
Több olyan előadó lesz látható A Dal 2023 szombati második válogatójában, aki korábban már szerepelt a dalválasztóban. A közmédia showműsora március 18-án 19 óra 35 perctől látható a Dunán.
A szombati második válogató adásban újabb tíz előadó áll színpadra saját dalával. Ők a következők: 1AM x Pál Dénes x Nagy Bogi (daluk címe: Eljátszottam), Bernadett (Anya bújj mellém), Carmen ft. Torres Dani (Félig árva), az Elishaz (A világok haragja), az Everflash (Édenkert), Gábor Márkó (Nem rólunk szól), Pádár Szilvi (Súlytalan), a Quack (Akkor is), a Roy Galeri (Boldog vagy), valamint Szekeres András (Az ősz) - közölte az MTVA sajtó és marketing irodája hétfőn az MTI-vel.
A válogató adásból ismét öt dal jut az akusztikus elődöntőbe.
A március 11-i első adás a versenyzők által előadott közös dallal indult: a negyven versenyző a hazai zenei élet meghatározó dalszövegírója, Adamis Anna tiszteletére egy dalcsokrot énekelt a Tízezer lépés, a Ha én szél lehetnék, a Kék asszony, a Vallomás, illetve a Miénk itt a tér című szerzeményből.
Az első válogatót a műfaji sokszínűség jellemezte, hiszen a pop, az alternatív zene és a metál rock képviselője is bemutatta produkcióját. A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott szakmai zsűri a legmagasabb pontszámot Kovács Áron Lennél című dalára adta, mögötte holtversenyben három produkció jutott tovább: Varga Zsuzsa (Te beszéled a nyelvemet), Szebényi Dániel (Vigasztaló), valamint az OliverFromEarth (Az utoljára látni nehéz). A közönség voksaival az Escape My Shadows (Emlékezni Rád) szintén bejutott az elődöntőbe.
A Dal 2023 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. Az idei verseny győztes dalának előadója - "Az Év Dala 2023" cím, illetve a Petőfi Zenei Díj "Év dala 2023" elismerés mellett - tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe kerülő további hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
"A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a magyar könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai kultúrát és gondozza a magyar nyelvet" - szerepel a közleményben.
További részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján, valamint az adal.hu-n találhatók.
MTI
hírek innen, onnan
Serleg Albert végre megtörte a csendet: "Ha feljönnek a régi dolgok, depressziós leszek."
Sokáig csak egy kapcsolat miatt beszéltek róla, most azonban teljesen új irányt vett az élete. Serleg Albert végre megmutatná, ki is ő...
Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Barcelona
Vigvári Vince marad Barcelonában.
Király Linda: „Esélyt sem hagyott arra, hogy ne szeressek belé”
Király Linda egy éve él boldog párkapcsolatban, és úgy tűnik, a szerelem most is épp olyan izgalmas számára, mint huszonévesen. A...
Bánki György: A fideszesek rosszabb lelkiállapotban vannak, mert hinniük kell Orbánnak – Kultúrtáj
Miért nagyon vonzó és veszélyes egyszerre Donald Trump? Minden vezető nárcisztikus?
Navracsics minisztériuma azzal vág vissza, hogy a civilek nem is konzultáltak velük az önazonossági törvény születésekor
A hivatal egyben – a széles körű szakmai és társadalmi tiltakozás ellenére – leszögezte, hogy a törvény marad.
Külső kormánytámogató lesz a Mi Hazánk?
A Tisza Párt és a Fidesz között dől el majd az április 12-ei országgyűlési választás, de már most megindultak a találgatások a Mi...
K&H-felmérés: a nagyvállalatok tizede számol bevételcsökkenéssel 2026-ban
A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a...
Nem fonnyad el az aloe vera, ha így gondozod: kertész ismerősöm megsúgta, hol rontja el a legtöbb hobbikertész
Azóta él és virul szeretett növényem.
Adtak egy hősokkot a földimogyoró héjának, lenyűgöző változás indult be
Ausztrál kutatók olyan új eljárást fejlesztettek ki, ami lehetővé teszi, hogy a földimogyoró héjából az eddiginél olcsóbb és...
Putyin ellen fordult a Navalnij elleni lejáratókampányok egyik kulcsfigurája
Ilja Remeszlo szerint az orosz elnököt bíróság elé kell állítani háborús bűnök miatt. Vannak, akik szerint megőrült.
Világháborús robbanótestet találhattak a XI. kerületben, csütörtökön lezárások lesznek
A szerkezet egy nagy méretű földhalomból került elő az építkezési munkák során.
Hornicek védett bravúrral
68. perc: Júlio Romao lőtte el kapásból 20 méterről az elé pattanó labdát, Hornicek szép vetődéssel hárított.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


