Ezt olvasta már?


A KSI-t már legyűrte a Pécs

A címvédő Ferencváros mellett a Szolnok és a Vasas is papírforma győzelemmel zárt csoportjának élén a férfi vízilabda Magyar Kupa első fordulójának vasárnapi játéknapján.

A sorozat mostani első körében négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszottak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerzett eredményeket továbbviszik magukkal a csapatok a második körbe, ahol a következő hétvégén újra négy négyes csoportban - kék, fehér, piros és zöld - küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.

A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a "színes" csoportok 1-2. helyezettje szerepelnek, míg a II-esben a 3-4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, akik korábban összecsaptak.

Az augusztus közepén esedékes negyedik forduló lesz a sorozat utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.

A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

 

BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló:

-----------------------------------

B csoport (Kaposvár):

BVSC-Zugló - UVSE 12-9 (4-1, 1-2, 3-4, 4-2)

Szolnoki Dózsa-Kaposvári VK 22-4 (6-2, 7-1, 3-0, 6-1)

korábban:

Kaposvári VK - BVSC-Zugló 14-14 (4-2, 4-3, 4-4, 2-5)

Szolnoki Dózsa-UVSE 17-9 (4-2, 6-1, 5-3, 2-3)

A csoport végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 9 pont, 2. BVSC-Zugló 4, 3. UVSE 3, 4. Kaposvári VK 1

 

C csoport (Margitsziget):

PVSK-Mecsek Füszért - KSI SE 10-9 (3-0, 3-5, 3-2, 1-2)

FTC-Telekom Waterpolo - PannErgy-Miskolci VLC 17-4 (5-1, 4-0, 4-1, 4-2)

A csoport végeredménye: 1. FTC-Telekom Waterpolo 9 pont, 2. PannErgy-Miskolci VLC 4 (33-39), 3. PVSK-Mecsek Füszért 4 (28-47), 4. KSI 0

 

D csoport (Tatabánya):

A-Híd VasasPlaket - Eger 14-4 (3-0, 3-1, 5-1, 3-2)

Budapest Honvéd SE-Tatabánya 20-3 (3-0, 6-1, 6-0, 5-2)

korábban:

Budapesti Honvéd SE-Eger 15-14 (5-4, 4-3, 2-4, 4-3)

A-HÍd VasasPlaket - Tatabánya 15-3 (5-0, 4-1, 3-1, 3-1)

A csoport végeredménye: 1. A-Híd VasasPlaket 9 pont, 2. Budapesti Honvéd SE 6, 3. Eger 3, 4. Tatabánya 0

 

korábban:

A csoport (Szeged):

Szeged-Debrecen 9-5 (1-1, 3-1, 4-1, 1-2)

OSC - Metalcom-Szentes 15-6 (6-1, 5-1, 2-1, 2-3)

A csoport végeredménye: 1. OSC 9 pont, 2. Metalcom-Szentes 6, 3. Szeged 3, 4. Debrecen 0

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok

Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...

Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján

Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0