A Magosz szerint jogos az AKG-pályázatok érvénytelenítése
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a Nemzeti Földalap (NFA) helyesen járt el, amikor a pályázati kiírásban szereplő feltételek hiányában - vagyis, hogy az adott pályázónak nem volt ötéves földhasználati jogosultsága - nem kötötte meg a szerződéseket...
...azokkal a gazdálkodókkal, akik az a agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programban nem rendelkeztek - közölte Jakab István, a Magosz elnöke az MTI megkeresésére.
Hozzátette: az ilyen és ehhez hasonló jogszerűtlen lépéseket - azaz a meghatározott feltételek nem teljesítését - a jelenlegi kormány nem támogatja.
Jakab István aláhúzta: durva csúsztatás, hogy ez az intézkedés az AKG-programban részt vevő kisebb gazdaságok 87 százalékát érinti - utalt a Magosz elnöke egy korábban közzétett, közelebbről nem pontosított információra.
Közölte: az AKG-program keretében integrált szántóterület nagysága 567.888 hektár. Ebből az 5-100 hektár között lévő terület - azaz a kisgazdaságok - aránya 10,5 százalék, vagyis az mindössze 59.590 hektáron tudtak sikeresen pályázni.
Amennyiben azonban a kisgazdaságok területét 200 hektárig vennénk, akkor is a programból csak 19,8 százalékkal részesednének. Azaz ezek a gazdaságok nem kaptak megfelelő részvételi lehetőséget - az unió elvárasai ellenére - az AKG-programban. Most viszont azok lázadnak, akik korábban nem rendelkeztek a programba való részvétel feltételeivel, és jogszerűtlenül kívántak oda bekerülni - hangoztatta a Magosz elnöke.
Jakab István felhívta a Magyar Agrárkamara figyelmét arra, hogy a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés és a szerződések betartásával kapcsolatos feladatokat a köztestület kapta meg. E területen abban kellene segítenie a gazdáknak, hogy úgynevezett vis maior igazolásokat, miként szerezhetik be.
Ez ugyanis megkímélheti őket az esetleges többletkiadásoktól, ha szerződésben vállalt kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni, ekkor ugyanis a meg nem termett gabonát nem kell a szabad piacról drágán beszerezniük, hogy szállítási kötelezettségüknek eleget tegyenek. A Magyar Agrárkamarának ezen a területen kellene jeleskednie, nem pedig a csalókat segítenie - mondta Jakab István.
MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napenergia napsütés nélkül
- Napi Tőzsdei Kitekintő - a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- A britek és a csehek kivételével minden EU-tag csatlakozik az új pénzügyi unióhoz
- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

