Ezt olvasta már?


A New England nyerte a Super Bowlt

A New England Patriots nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 53. Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Rams együttesét.


hirdetés

Az atlantai összecsapás a Super Bowlok történetének legkevesebb pontjával záruló mérkőzését hozta.

A Patriots története hatodik bajnoki címét szerezte, ezzel az örökrangsor élén utolérte a Pittsburgh Steelerst. Az irányító Tom Bradynek ugyancsak ez volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ilyen játékos az NFL-ben.

 

53. Super Bowl:

New England Patriots-Los Angeles Rams 13-3 (0-0, 3-0, 0-3, 10-0)

-----------------------------------------------------------------

Atlanta, 75 ezer néző

 

A New England vezethette az első támadást és a futójátékokkal jól is haladt előre, de a kilencedik nagydöntőjén szereplő Tom Brady rögtön az első passzából eladta a labdát. A Rams ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, így újra a riválishoz került a labda. A következő támadássorozat végén már pontokat szerezhetett volna a Patriots, de Stephen Gostkowski 46 yardról mellé rúgta mezőnygól-kísérletét.

A második negyed elején megszerezte a vezetést a New England: Gostkowski 42 yardról már nem hibázott. Az egész első félidőben a védelmek játszották a főszerepet, így a nagyszünetig nem is változott az eredmény (3-0).

A Rams első valamire való támadását a harmadik negyed közepén vitte végig, de be kellett érnie Greg Zuerlein 53 yardos mezőnygóljával (3-3).

A negyedik negyed elején is a védelmek domináltak, majd hosszú idő után Brady remek passzokkal juttatta el a támadókat a gólvonalig, onnan pedig a futó Sony Michel megszerezte a mérkőzés első touchdownját (10-3). A Rams az egyenlítés reményében támadhatott, jól is haladt előre, de Jared Goff 4 perc 17 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hátralevő időben a Patriots futásokkal mezőnygól távolságig jutott, Gostkowski pedig 41 yardról berúgta, amivel bebiztosította a győzelmet.

A Rams bő egy perccel a vége előtt még mindent egy lapra feltéve támadott, de csak Zuerlein kihagyott mezőnygóljáig jutott el.

A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edelman lett.

 







0

hírek innen, onnan

Pep Guardiola a sikerekről: ez nem csak az én érdemem

A Manchester City menedzsere az egekig magasztalta a klubhoz köthető embereket.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket.

Cseh vezérkari főnök: lehetséges az Oroszország és a NATO közti háború

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne -...

Mély gondolatok, amik segítenek megtalálni az örömöt az otthonodban

A mantra vallásos szöveg, fohász, amit a buddhizmus és a hinduizmus némileg hasonló értelemben használ, mint más hitek a varázsigéket. A...

Lukasenka: aki belép Oroszország és Fehéroroszország Szövetségi Államába, atomfegyverhez jut

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök más államokat is meghívott, hogy csatlakozzanak az orosz-fehérorosz Szövetségi Államhoz, mondván,...

Szakértő: a csúcs előtt már nem szívesen adják fel, ez lépteti sokszor a halálba a hegymászókat

Az ATV Start című műsorában Kollár Lajos arról is beszélt: a fizikai mellett mentális és szellemi felkészültségre is szükség van.

A lengyel elnök aláírja az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvényt

Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás...

Novák Katalin ragaszkodik a románokat sértő bejegyzéshez – „Túlreagálják az ügyet”

A Sándor-palota megszólalt az ügyben. Novák Katalin/Facebook Ahogy mi is megírtuk, Novák Katalin a pünkösdi hétvégét Erdélyben...

Sport

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista

A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.

A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók

A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.

Távozik a Fraditól a válogatott focista

Már el is köszönt a szurkolóktól.

Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó

A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.

A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását

A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.

Magyar válogatott játékost igazolt a Fehérvár

A hátvéd mellett még egy játékos érkezését jelentette be a csapat.

Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.

A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.

Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója

Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.

Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City

Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.

A Barcelona csinálhat helyet Szoboszlainak a Newcastle-nél

A katalánok indíthatják be az események láncolatát.

0

Bulvár

Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban

Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.

A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők

Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé

„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori

A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban

Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója

Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.

Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...

Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában

Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.

„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek

„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csi

Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc

Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.

Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig

Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?

Védik az ereket, csökkentik a vérzsírt: 8 ital, ami bizonyítottan rendbe teszi a koleszterint

Ezek az italok bizonyítottan helyreállítják a koleszterinszintet, így védve az ereket.

0