Ezt olvasta már?


A Pax et Bonum nyerte a Kodály Zoltán kórusversenyt

A Pax et Bonum Kamarakórus nyerte a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny nagydíját.


hirdetés

A magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét kilencedik alkalommal rendezték meg. November 17-től 20-ig tizenegy kategóriában 31 énekkar, összesen 1436 kórusénekes lépett dobogóra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagytermében - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA által megszervezett megmérettetés tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár volt.

A háromnapos programot a vasárnap délutáni nagydíjverseny és a díjkiosztó zárta. A verseny kategóriáit a kórusok összetétele, létszáma és életkora szerint alakította ki a KÓTA Művészeti Bizottsága, nemzetközi normák szerint. Ezen belül a versenyen az együtteseknek lehetőségük volt a kötelező mű nélküli vagy kötelező művel nehezített kategóriában indulni.

A kötelező műveket a magyar kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatta a művészeti bizottság, köztük a közelmúlt eltávozott nagy mestereivel, illetve ma is aktívan alkotó zeneszerzők műveivel minden korosztályból. A fellépőket egymást váltva két, egyenként öttagú zsűri pontozta, mindegyikben ismert szakemberekkel: zeneszerzők és gyakorló karnagyok kaptak felkérést a munkára Magyarországról és határon túlról egyaránt.

A zsűri a műsor összeállítása, a kórushangzás, a művészi kifejezés, az intonáció, a kottahűség és a stílushűség alapján alakította pontjait. A nagydíjért az Amadeus Kórus - Budapest (karnagy: Réger Monika), a Bartók Béla Leánykar - Pécs (Rózsa Bernadett), a Bartók Béla Nőikar - Szeged (karnagy: Valkai Dávid), az Óbudai Árpád Gimnázium Nagykórus - Budapest (karnagy: Kúnné Kocsis Erzsébet), a Pax et Bonum Kamarakórus - Budapest (karnagy: Kiss Boldizsár), valamint a Sol Oriens - Debrecen (karnagy: Mike Ádám) szállhatott versenybe. Az 2022-es nagydíjat a Pax et Bonum Kamarakórus nyerte, a versenyzők az arany, ezüst vagy bronz diplomán kívül különdíjakban részesültek, például a kortárs vagy éppen az egyházi művek kiváló előadásáért. Kiemelkedő versenyteljesítményért koncertmeghívásra is érkezett felajánlás. A két karnagyi különdíjat Igaliné Büttner Hedvig és Réger Monika nyerte.

 







0

hírek innen, onnan

Te is félsz a bohócoktól? Ezek az okok állhatnak a háttérben

Nem csak azok retteghetnek a bohócoktól, akik Stephen Kingen szocializálódtak: a bohócfóbia gyakoribb, mint hinnénk.

Kamuprofilról kértek pornográf jellegű felvételeket a 15 éves fiútól, aztán tovább osztották

A társaság minden tagját gyermekpornográfia bűntettével gyanúsították meg.

Messi varázsolt, Neymar bokája miatt aggódnak a brazilok

Az argentin zseniről szólt a vb szombati napja. Visszapillantó.

Matthäus: Ne azt nézd, mit veszíthetsz, hanem a lehetőséget

A németekre fontos meccs vár a spanyolok ellen este, és a bajban kell kiderülnie, milyen a csapatszellem.

Csobot Adél Hegyes Berciről: „Nagyon fontos lett az életemben”

Csobot Adél a Gelencsér Timinek adott interjújában beszélt arról, hogy milyen sokat köszönhet Hegyes Bercinek, aki kihozta belőle a...

Galéria: így utazott Novák Katalin Kijevbe Zelenszkijhez, a TEK kísérte

Novák Katalin Kijevbe látogatott, miután államfő meghívást kapott a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) programban részvételre.

Orbán Viktor elment adventi koszorút venni – videó

A saját irodájába vette, mert az otthonit a felesége intézi. Advent első napján ismét videós tartalommal jelentkezett Orbán Viktor...

Deutsch Tamás: „Brüsszel hidegháborút folytat Magyarország ellen”

Szerinte hiába folytat a kormány konstruktív párbeszédet az Európai Bizottsággal, a brüsszeli bürokrácia visszaél hatalmával.

Kim Dzsongun: A végső cél a világ legerősebb nukleáris erejének létrehozása

A Koreai-félszigeten jelenleg nagyon feszült a helyzet, Phenjan az elmúlt hetekben egy sor rakétatesztet hajtott végre.

Deutsch Tamás: Brüsszel visszaél a hatalmával

Hiába folytat Magyarország konstruktív párbeszédet az Európai Bizottsággal – véli a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Befellegzett ezeknek az üdüléseknek? Rengeteg magyar nyaralna így, erre számíthatnak

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi...

Sport

Megvan, Cristiano Ronaldo mit szedett elő a gatyájából, és vett szájába meccs közben

Ghána ellen kezdett a nadrágjában kotorászni – milliók érdeklődését felkeltve.

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

Látni kell, micsoda pazar burgert adtak négyezer forintért a katari focivébén

Katar nem épp egy átlagos ország, a katari vébé pedig nem épp egy szokványos vébé. Gondoljunk csak a téli rendezésre, a rendhagyó szabályokra, a sör offoltatására vagy a horribilis méretű költségekre, a sort p

Csillagászati összeggel csábítják Cristiano Ronaldót

Hetente több mint 500 millió forintot kereshetne.

Botrányos döntés a franciák ellen: nem merte kiállítani a bíró a szabálytalan dán focistát

Andreas Christensen lerántotta a gólhelyzetben kilépő Kylian Mbappét.

Elképesztő csalással játsszák ki a törvényeket a katari focivébén a prostituáltak

Bár a pénzért kínált szex tilos Katarban, de a milliós összegek miatt így is kockáztatnak.

Hiába a nagy fölény, kikaptak, így a vb-kiesés szélére sodródtak Laidouniék

A Fradi középpályása 67 percet és egy sárgát kapott Ausztrália ellen.

Raphinha: A brazil drukkerek annak szurkolnak, hogy Neymar törje el a lábát

Brazília megnyerte az első meccsét a világbajnokságon, azonban elveszítette Neymart, akinek megsérült a bokája. Csapattársa, Raphinha élesen reagál a hír visszhangjára.

Durva veszekedés tört ki a pályán egy tunéziai játékos aljassága miatt

Egy tunéziai cserejátékos szándékosan megdobta a földön fekvő ausztrál gólszerzőt.

Újabb döbbenetes bírói ítéletek: 10 perc hosszabbítás, nevetséges tizenegyes, rengeteg sárga lap

A lengyeleknek a földöntúli bravúrt bemutató kapusuk tett igazságot.

Zokogó arabok a lelátón - kikapott a vb csodacsapata

Elképesztő bírói ítéletek - már megint egy brazil játékvezető volt a főszereplő.

0

Bulvár

Rakétatámadás ért egy amerikai katonai bázist

Az átvizsgálás után találtak egy fel nem robbant rakétát is.

Ukrán hírportál: Ismerd meg az Orbánnál is erősebb magyar politikust!

Karácsony Gergely interjút adott Ukrajna egyik legolvasottabb hírportáljának.

Pokoli tél vár ránk. Megismétlődhet az 1987-es rémálom?

A sarki örvény miatt lehet az idei tél jóval hidegebb.

Ezért marad egyedül annyi férfi

A nyugati társadalmakban egyre több az egyedülálló férfi. Mi ennek az oka?

170-nel száguldott a friss jogsis tini, méltó büntetést kapott a sorstól

A nyitrai rendőrök sebességmérést végeztek, és egy igen kiugró szabálysértéssel találkoztak – vette észre a Vezess. Egy 19 éves sofőr 170 km/h-val száguldott fehér Audi A4-esével országúton egy olyan szakaszo

Bécsi Advent: most ne induljon el.

Hétfőre 24 órás sztrájkot hirdetett az osztrák VIDA szakszervezet, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, de ha nem lesz megállapodás, akkor Ausztria teljes területén szünetel majd a vonatközlekedés.

Figyelmeztetést adott ki az MVM

A szolgáltató röviden összefoglalta, hogy mire érdemes figyelni a fűtési szezonban.

Megvan, Cristiano Ronaldo mit szedett elő a gatyájából, és vett szájába meccs közben

Ghána ellen kezdett a nadrágjában kotorászni – milliók érdeklődését felkeltve.

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

blogmorzsák

Vaskoporsók – harckocsik az első világháborúban

A franciák, olaszok, amerikaiak, oroszok és németek fejlesztései.

Az RTL egyik leggyengébb ősze

Miközben a TV2 szárnyal, több RTL-es műsor is kezd elfáradni.

Ez az egyik legolcsóbb napelemes lámpa - ház, garázs, terasz köré is jó

Ügyes megoldás, hogy spórolj a rezsin: 0 Ft-ból üzemel, nagy erejű.

Fogadjunk a címlapok ellen!

13 százalékos hozamot realizálhatott az, aki a The Economist címlapjai ellen fogadott a piacokon.

KATAR megvette a FIFÁ-t

Korrupció, hatalom, pénz, illegális lehallgatás, a FIFA tükrözi a világot.

Pénisz - Felhasználói kézikönyv

Mi a helyzet azzal a férfi G-ponttal? És valóban számít a méret? Hiánypótoló könyv született.

0