Ezt olvasta már?

Tóth Bertalan: az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben

Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.


A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik egy elemzés szerint

A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá - közölték.


hirdetés

Az elemzés szerint a felújításra fordított támogatással együtt az ügyletek közel kétharmada az ingatlanpiacra és a lakásállományra van erőteljes hatással, illetve sokan meglévő hitelüket elő- vagy végtörlesztik a pénzből.

A független hitelközvetítő több mint 200 babaváró támogatást vizsgált meg az elmúlt időszakban benyújtott igénylések alapján. Ebből kiderült, hogy az igénylők 13 százaléka megtakarítási céllal veszi fel a támogatást, ezen belül részben a később megszületendő gyermek miatt, részben pedig magyar állampapír pluszt vásárolnak belőle.

A támogatást igénylő friss házasok 10,5 százaléka pedig valamilyen régebbi hitelét szeretné részlegesen vagy teljesen törleszteni. Elenyésző számban voltak olyanok is, akik autóvásárlást vagy a vállalkozás fejlesztést jelölték meg a felhasználás céljaként.

A jegybank adatai szerint a babaváró hitelkihelyezés júliusban 54 milliárd forint volt, 5500 hitelfolyósítást jelentettek a bankok 9,7 millió forint átlagos összegben. A támogatás iránt megmarad az élénk érdeklődés, így az éves babaváró hitelkibocsátás 400 milliárd forint is lehet az első teljes évben, ami 25-40 ezer ügyfelet jelenthet.







0
0

hírek innen, onnan

Medveczky Ilona 5000 forintért vállat el egy jelenetet

Medveczky Ilonához kötődik a magyar filmtörténet első erotikus képkockája. Luxusautója miatt tűnt fel a rendezőnek, Hintsch Györgynek,...

A cukorbetegség rettegett szövődménye

A ketoacidózis egy anyagcsere-rendellenesség, amely a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye.

Ne dőljön be: csodaszert reklámoznak a csalók a Semmelweis Egyetem nevében

Csalók élnek vissza a Semmelweis Egyetem nevével

Golf Plus, Touran vagy Sharan? Melyiket temessék?

Az autópiacon leáldozott az egyterűek kora, helyüket fokozatosan átveszik a szabadidő-autók és crossoverek. Nálunk most a nagycsaládos...

A forint- vagy a devizahitel éri meg jobban?

A vállalatok hónapról hónapra nagyobb mértékben adósodnak el külföldi pénzben, mint forintban. Bár ez a jelenség inkább a...

Miért alszik olyan szívesen rajtad a macskád?

Akár szereted, akár nem, a macskád valószínűleg időnként kényelmesen elhelyezkedik az öledben (vagy más testrészeden) és durmol rajtad...

Ezeket a húsokat edd, ha fogyni szeretnél, és unod a csirkemellet

Van élet a csirkemellen túl akkor is, ha fogyni szeretnél. Fogadd meg a dietetikus tanácsait, ha nem szeretnéd elunni a diétádat.

Hajdú-Bihar megyében nem tilos a piros?

Ellenőriztek a rendőrök.

A leggyakoribb lelki problémák, amiért rövidre vágatjuk a hajunkat

Ha egy nő hirtelen, szinte a semmiből drasztikusan megváltoztatja a frizuráját, annak hátterében legtöbbször szerelmi csalódás áll, de...

Ennyit változott a Tokio Hotel testvérpárja, rájuk sem lehet ismeri - Fotó

Jó pár éve már annak, hogy a négy német fiú meghódította a világot a furcsa zenéjével és lázadó viselkedésével, ami persze...

Meg kellett műteni Gergely Róbertet

Megint kötés éktelenkedik Gergely Róbert kezén. A Gergely Theáter vezetője ízületi gondoktól szenved, amely nemcsak fájdalommal jár, de...

Sport

"Nácik, ki." - Füttyszó a gyászszünet alatt Szoboszlaiék meccsén

Határozott módját választották véleményük kinyilvánítására a frankfurti szurkolók a Salzburg elleni, csütörtöki Európa-liga-meccsen.

Mégis mi történik a Herthánál?

Dárdai Pál távozása óta két edző megbukott Berlinben, nagy költekezésekbe kezdtek és új gigastadion építését tervezik. Felborult az élet a német főváros élcsapatánál.

Ezt a Gulácsi-védést látva biztosan tátva marad a szád

Remek formában van a 29 éves magyar kapus.

Az FTC vereséget szenvedett Bukarestben, oda az esély a továbbjutásra

A magyar csapat a legutóbbi négy szezonban rendre a negyeddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájában.

Gulácsi Péter a szenzációs BL-meccse után új speciális kártyát kapott FIFA 20-ban

A virtuális fociban is értékelték Gulácsi Péter Tottenham elleni teljesítményét.

Felelőtlen kijelentést tett a kommentátor, rá is fázott

Végtelennek tűnő gyalogtúra lehetett.

Lemondásra szólították fel az elnököt az FC Barcelona vezetőségi tagjai

Rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze Bartoneu elnök a social media-botrány kirobbanása után, de ebben belebukhat.

Ole Gunnar Solskjaer vagy magyar, vagy Mourinhót gúnyolja

Állakat felcsatolni, a norvég megmagyarázza, miért nem nyertek Bruges-ben.

Az olimpiáról a szülőszobába: gyereke születik a magyar klasszisnak

A világbajnoki ezüstérmes birkózó reméli, hogy megvárja a kislánya.

Verekedés miatt percekig állt a játék a Fradi BL-meccsén - videó

Az Eb-győztes magyar pólós, Jansik Szilárd idézte fel az eseményeket.

A Manchester City játékosa megtörte a csendet az UEFA eltiltó ítélete után

A Premier League legértékesebb labdarúgója a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája mérkőzésről is beszélt.

A BL-címvédő FTC után a félelmetes Reccót is legyőzte idegenben a megtáltosodó OSC

Az újbudaiak fantasztikus sikert arattak a világválogatottnak is beillő Recco ellen, a Fradi Zágrábban is legyőzte a Mladostot.

0

Bulvár

Nap képe: Orbán Viktor megfáradt miniszterelnökök között

Maratoni tárgyalások jellemzik a mostani EU-csúcsot, ahol a gyakran ellenérdekelt tagországok szeretnének minél jobb alkut kötni a következő költségvetés kapcsán.

Ennyit kérnek ma egy háromszobás lakásért Kolozsváron

Akár 20 százalékos drágulás is jöhet Romániában ingatlanpiaci szakemberek szerint. Az erdélyi városok ingatlanpiaca sem jelent kivételt.

Meztelenül takarít másoknál egy anyuka, óránként 40 ezerért

Nem kicsit kavarta fel az állóvizet annak a 3 gyerekes brit anyukának a története, aki egyszer csak bejelentette, hogy új szolgáltatóipari tevékenységbe kezd, és meztelenül fog mások otthonában takarítani. Mindezt óránként 95 fontért, vagyis átszámolva közel 40 ezer forintért.

A rák 4 korai jele, amiről a legtöbben nem vesznek tudomást

Nem győzzük eleget hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát, és azt, hogy beszélj az orvosoddal a kockázati faktorokról és a tünetekről, amelyekre esetleg figyelned kell. A rák korai jelei, vagy az akár még jó indulatú daganatok tünetei azonban sokszor ártalmatlannak látszanak, éppen ezért érdemes tisztában lenned velük. Pánikra semmi ok, ha az alábbiakat veszed észre, de félresöpörni sem szabad a jelenséget, járj utána az eredetének!

Megrohanták az újságírók Orbánt az uniós csúcs sajtótermében - fotó

Benézett az oroszlán barlangjába a magyar miniszterelnök.

Felnézett az orvosnál a poszterre, és nem hitt a szemének: saját magát látta viszont

Elvileg mindenkinek létezik a világban egy hasonmása, ezek az emberek meg is találták a sajátjukat.

Matolcsy nem akar beengedni két ellenzéki képviselőt a jegybankba

A Magyar Nemzeti Bank elnöke arra hivatkozott, hogy sérelmet okozhatna a rendeltetésszerű működésben Mellár Tamás és Tordai Bence látogatása.

Három közkedvelt joghurtot vonnak ki - ne fogyaszd el, ha vettél belőlük

A FrieslandCampina Hungária Zrt. saját hatáskörben vonta ki az ismert epres joghurtokat.

Teljes útlezárás van érvényben az M7-es autópályán

Súlyos baleset miatt zárták le az autópályát Baracska térségében.

Tarlós nem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó milliárdokról

Az állatkert főigazgatója év végén állt elő egy újabb 20 milliárdos igénnyel, ezt a kormány és a főváros új vezetése sem tudta hova tenni.

JP Morgan: egészen komoly bajban van az emberiség

Az emberi életet fenyegeti a klímaváltozás. Ezt nem a Greenpeace vagy Greta Thunberg közölte - bár ők sem hallgatják el - hanem a JP Morgan elemzői. JP Morgan: egészen komoly bajban van az emberiség | FinTechRadar.

blogmorzsák

Hová tűnt a magyar elektronikai ipar a rendszerváltás után?

Magyar elektronikai ipar: meghalt vagy megölték?

„A monogámia nincs minden emberbe kötelezően beleépítve”

Egy poliamor (többszerelmű) ember mesél az érzéseiről.

A színpadra is visszatért James Hetfield

A Metallica énekes/gitárosa végre újra pöpecül van!

Szegény vagyok, szegénynek születtem

"Nem tudom még egyelőre hol a kiút, hol a vége. Ráadásul nagyon szégyenlem, hogy nekem ezt kell csinálnom"

Az utolsó kínai akcióhős: Jackie Chan

Ha valakiért lehet rajongani, az tutira Jackie Chan. Öt évtizede van a filmszakmában, de még mindig fáradhatatlan.

Jaj, jönnek a vegánok - sárgaborsót nekik!

Amikor a vegán gyerek hazajön a gluténérzékeny barátjával.

Hol van a klímatervben a lakások energetikai felú­jítása?

Lakóépületeink energetikai kor­szerűsítése nélkül nincs valódi klímavédelem és tartós energia­számla-csökkentés.

A Fidesz és a Momentum vitázik a kultúráról Debrecenben

Rég nem került sor nyilvános vitára fideszes és el­len­zéki politikus között Debrecenben.

Az ellenzék legjobb dön­tése lehet az árnyék­parlament

A cselekvés és a siker a havi fizetést és a performanszokat is kárpótolni tudja.

Ezeket játszották a grundokon

Mi köze Nemecseknek a kocs­majátékokhoz vagy a vár­ostromoknak Amerika kedvenc sportjához?

"Nincs kedvem csöndben maradni"

A színésznő hírnévről, őszin­teségről, megfelelési kényszerről és jövőbeli tervekről mesélt.

7 ok, amiért Görögország a tökéletes nyaralási célpont

Az ősi műemlékektől, a cso­dálatos tájakig számos oka van annak, hogy miért érdemes pont Görögországba elutazni!

0