A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
Ki kell dolgozni január 31-ig a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzését elősegítő kiegészítő munkáltatói kompenzáció igénybevételére szolgáló pályázatot a kormány január 26-ra datált határozata szerint, amely a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
A pályázónak a kormány által jóváhagyott feltételek szerint vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést valamennyi munkavállalója számára 2012. január 1-jétől – visszamenőlegesen is – biztosítja, és munkavállalóinak létszámát 2012-ben legalább szinten tartja.
A pályázat keretében azok a gazdálkodó szervezetek támogathatók, amelyek a bérek nettó értékének 2012-ben történő megőrzéséhez szükséges béremelésből az 5 százalékos emelésre is csak támogatás igénybevételével képesek. Ezért a támogatáshoz az arra leginkább rászoruló, magas élőmunka igényű tevékenységet végző és emellett alacsony bérű munkavállalókat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek juthatnak hozzá.
A pályázat keretében az elvárt béremelésből legfeljebb 3 százalékos résznek a 2012. évi bér és szociális hozzájárulási adó költségei támogathatók. A pályázat keretében támogatás általános mezőgazdasági, halászati csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható.
A pályázatot január 31-ig kell kidolgozni, s a szükséges jogszabály-módosítások hatályba lépését követő napon kell meghirdetni, amiért a nemzetgazdasági miniszter felelős.
A nemzetgazdasági miniszternek továbbá előterjesztést kell készítenie a pályázati rendszerben elnyerhető vissza nem térítendő támogatás – 2012. évi költségvetés keretein belüli – fedezetére, és javaslatot kell tennie a szükséges törvénymódosításokra, ugyancsak január 31-ig.
A munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzését elősegítő kiegészítő munkáltatói kompenzáció végrehajtásához szükséges rendeleti szintű szabályozást február 10-ig kell elkészítenie a nemzetgazdasági miniszternek.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára január 17-én jelentette be, hogy vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben. A 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből. Az 5 százalékos emelésből 2, illetve 3 százalékos támogatást terveznek.
Január elseje óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője: az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. Vannak azonban olyan ágazatok, régiók, ahol az 5 százalékos béremelés is nehézségekbe ütközik.
mti
hírek innen, onnan
Fordulat az iparűzési adónál: Budapest idén egy fillért sem fizetne
A Pénzügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely meghatározza, mekkora iparűzésiadó-többletet...
Visszatér Budapestre LP
LP neve mára egyet jelent a rekedtes, fájdalmasan őszinte balladákkal és azokkal a dalokkal, amelyek első hallgatásra is képesek mellkason...
Somhegyi Krisztián menyasszonya összeomlott az esküvő előtt: romokban az otthonuk
Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória, az ország egyik legkedveltebb sztárpárja nemrégiben még boldogan készültek a nyári...
Vádat emeltek a mentősök ellen Gálvölgyi János rosszullétének ügyében: eltiltást kér rájuk az ügyészség
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt az ügyészség az Országos Mentőszolgálat négy munkatársa...
Magyar Péter: Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt
A kormányfő napirend előtt szólalt fel.
Karácsony szerint jövő héten fizetésképtelenné válik a főváros
„Ezer sebből vérzünk.”
„Tényleges rendeltetése a megfélemlítés” – Előterjesztő a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről
A napirend előtti felszólalások után a képviselők áttértek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényjavaslat...
4 meglepő dolog, ami megváltozik a testedben, ha elkezded a gátizom-tornát
A gátizom-torna sokak számára ismeretlen terület lehet, pedig nemcsak az inkontinenciával küzdők számára jelenthet megkönnyebbülést.
Magyar Péter: Megvan a titkos kormányhatározat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló...
Az ütközésszimulációhoz a mesterséges intelligenciát is használja a BMW
„A BMW Group számára az ipari adatkészletek kiaknázása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát értékteremtésre...
Karácsony: A főváros a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
A főpolgármester nem tud arról, hogy lenne döntés a haladék meghosszabbítanásáról vagy más megoldás születne a kérdésben.
Szabadulnának az amerikai függéstől, de képtelen helyzetben van a forradalmat hirdető ország
Új kereskedelmi szövetségekkel és ázsiai nyitással próbálja csökkenteni országa függőségét az Egyesült Államoktól Mark Carney...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


