A fagyasztott málna között rejtőzött az afgán határsértő
Egy szerb hűtőkamionban a fagyasztott málna között elrejtőzve próbált Magyarországra jutni egy afgán férfi Röszkénél, a pénzügyőrök röntgenberendezés segítségéve fedezték föl – tájékoztatta a Nemzetei Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
A szerb férfi vezette teherautót – amely az okmányok alapján 21 tonna fagyasztott málnát szállított Svájcba – kockázatelemzés alapján választották ki ellenőrzésre – közölte Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense.
A röntgenfelvételen egy emberi alak rajzolódott ki, ezért a rakteret felnyitották, ahonnan egy magát afgán állampolgárnak valló férfi került elő – tudatta az őrnagy.
A határsértő ellen idegenrendészeti, míg a szerb sofőrrel szemben - embercsempészés miatt – büntetőeljárás indult.
mti

- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- "Szemvizsgálatra megyek, azért nem láttam a sebességkorlátozó táblát"
- Könyvbemutató Varsóban a II. világháborús magyarországi lengyel menekültekről
- Új KRESZ-t alkotnak
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

