A fogyasztókat és a vállalkozásokat is támogatják a karácsonyi időszakban
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mind a fogyasztókat, mind a vállalkozásokat aktívan támogatja a karácsonyi időszakban a panaszok, jogviták elkerülése érdekében, emellett továbbra is fellép, ha a versenyt érintő jogsértést tapasztal - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
hirdetés
A közlemény szerint az ilyenkor elérhető árkedvezmények sok embert érintenek. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a fogyasztók tisztességes módon hirdetett termékek közül, tájékozottan válogathassanak.
A GVH ezért animáció-sorozattal mutatta be közösségi oldalán a fogyasztók számára a lényeges tudnivalókat, valamint oktatóvideóban segítette a kereskedőket az akciótartásra vonatkozó jogszabályi előírások megértésében és betartásában.
A jogszerű kereskedés és a fogyasztói tudatosság támogatása mellett a GVH változatlanul figyeli a piaci jelzéseket is. Az elmúlt néhány év során a magyar versenyhatóság több népszerű webáruház akciótartási gyakorlatát is jogsértőnek találta, összességében milliárdos nagyságrendű bírságokat kiszabva rájuk. A kereskedői gyakorlatokkal összefüggésben továbbra is bárki élhet jelzéssel a GVH felé azokban az ügyekben, amelyek érdemben érinthetik a piaci versenyt. A fogyasztók a hivatal honlapján találhatnak részletes információt arról, mikor érdemes hozzájuk fordulniuk - olvasható a GVH közleményében.
hírek innen, onnan
Időjárás: sok éves átlagot felülmúló, nyári hőség robban be az országba
Ismét berobban hazánkba a nyár, 30 fok körüli időnk lehet
Meglepő lehet ez a jószívűség a magyaroktól
A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik -...
Alapítványi segítséggel képezik át ideológiailag a közoktatás szereplőit
Magyarország ideológiai átképzése a Fidesznek minden pénzt megér. A fideszes kuratóriumok felállításával az egyetemek 70-80...
Már az ügyészség is figyelmeztet a csalásra: most a cégeket szúrták ki
A cégek közötti utalást próbálják meg a csalók kihasználni. Egyszerű trükkel verik át az ügyintézőket.
Nem működik a szankció: Putyin kijátszotta az olajársapkára vonatkozó rendelkezést
Oroszország idei olaj árbevétele 15 milliárddal is meghaladhatja a korábbi becsléseket.
Egyre több ázsiai cégnél mondják, hogy „a magyar munkavállaló lusta”, a vendégmunkások jobb munkaerők
Később mélyülő ellentéthez vezethet az is, hogy a határozatlan időre felvett magyar munkásoktól olcsóbb megszabadulni, mint a...
Meghalt az NCIS Dokija, David McCallum
A skót színész egyszer egy magyar filmben is játszott. Családja szerint a patológus akár egy igazi boncolást is el tudott volna végezni...
Egy eltűnt 45 éves férfi ügyében kér segítséget a rendőrség
A férfi szeptember 20-án tűnt el, azóta még csak életjelet sem adott magáról, egyelőre nem tudni, hol van.
Kína drasztikusan csökkenti a Japánból származó tenger gyümölcseinek importját
Ahogy azt előzetesen bejelentették, drasztikusan csökkentették az importot a fukusimai vízkibocsátás miatt.
Elszabadult a pokol Budapest határában, Vitézy Dávid is kiakadt
Vitézy Dávid a Facebook-oldalán akadt ki a budapesti tömegközlekedés miatt.
Elzát akar csinálni koszorúslányiból egy menyasszony: a kék szem és szőke haj kötelező.
Ha nincs kék szemed viselj kontaktlencsét. Ha nincs szőke hajad, fesd be! - gondolja egy menyasszony.
Hatalmas pók tartja rettegésben a XVI. kerületieket: megszólalt a vadállatbefogó
A madárpók méretű állatról Both Zoli beszélt lapunknak.
Sport
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője
A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Különleges korcsolyával sokkolt mindenkit Liu Shaoang - képek
Remekelt a Kína-kupán.
Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége
Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.
Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron
Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok
Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.
Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája
A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.
Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről
Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén
Mr. Tus: Ez tus volt
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Bulvár
Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban
Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze.
Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj
A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.
Jelentősen csökken a benzin ára
A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.
Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...
Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal
Összetörten közölte a szomorú hírt Bruce Willis felesége
Szívszorító szavak.
Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány
Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.
Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...
Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá
193-mal előzte meg a rendőröket egy férfi Tolnában, aztán kártyával rendezte a 260 ezres bírságot
Nyolc büntetőpont is járt a manőverért.
Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő
Estefelé vették észre az élettelen testét.
Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül
Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.
A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.
Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben
Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás