A gazdasági növekedés egyelőre nem jár munkahelyteremtéssel
A gazdasági növekedés ugyan már az idén beindul, azonban a munkahelyek száma csak kevés tagállamban emelkedik, vagyis gyakorlatilag munkahelyteremtés nélküli fellendülés kezdődött -
- mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja kedden Budapesten a Világgazdasági Kutatóintézet szakmai rendezvényén.
Andor László hangsúlyozta: jövőre a tagállamok nagy részében már csökkenhet a munkanélküliség, de ez még mindig nem vehető biztosra. Hozzáfűzte: a gazdasági kormányzás eddigi összehangolása az unión belül bizonyos fokú stabilitást eredményez az eurózónán belül, de küzdelmes időszak következik a tekintetben, hogy a gazdasági növekedés hogyan indul majd be.
Az európai gazdasági és monetáris együttműködés továbbfejlesztésében egymást feltételező tényező, hogy legyen egy intervenciós, pénzügyi válságkezelő képesség, és az, hogy ennek fejében a gazdasági kormányzás rendszere szigorúbbá váljon - mondta Andor László. Hangsúlyozta: az EU-ban egy, a korábbinál jóval szorosabban összehangolt gazdaságpolitika indul el, amelynek a működési mechanizmusát az Európai Bizottság két lépésben, idén májusban és júniusban beterjesztette, és már csak a "finomhangolása" van hátra.
Andor László hangsúlyozta: az Európai Unióban politikai konszenzus van arról, hogy jövő januártól az új, döntően fiskális politikákat összehangoló, és az egyensúlytalanságokra tekintettel levő gazdasági koordinációnak kell elindulnia azért, hogy a gazdasági és monetáris unió a jövőben stabilabban tudjon működni.
A magyar soros elnökség lesz az első, amely ezt a koordinációt a gyakorlatba átülteti - emelte ki Andor László.
Andor László hangsúlyozta: három dolgot kell meggondolni a fiskális konszolidáció napirendre vétele előtt: számolni kell a költségvetésnek nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldalával is, és átgondolni hogy mik az indokolt lépések. Fontos emellett az ütemezés és méltányosság szempontja is. Kifejtette: az erőltetett kiadáscsökkentés a közszolgáltatások leépítésével jár, és ez az alacsonyabb jövedelmű, szegényebb rétegeket sújtja.
Forrás: MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napenergia napsütés nélkül
- Napi Tőzsdei Kitekintő - a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- A britek és a csehek kivételével minden EU-tag csatlakozik az új pénzügyi unióhoz
- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

