A kkv-k optimizmusa erősödik, de beruházásokat még óvatosan terveznek
A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest
Mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán
kialakult gazdasági helyzet. Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a K&H kkv
bizalmi index első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan
csökkenő tendenciát mutat, melyet a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan
változó árfolyam is indokolhatja, ami a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza.
A harmadik hullámra enyhén, a tavaly év végi 90-ről 84 százalékra mérséklődött azon cégek aránya, akiket
valamilyen módon kedvezőtlenül érint a járvány. Ez annak köszönhető, hogy a súlyos vagy visszafordíthatatlan
veszteségeket szenvedők aránya csökkenést mutat (33-ról 26 százalékra) – derült ki a K&H kkv bizalmi index
kutatás legfrissebb, 2021. első negyedéves eredményeiből. Ez a javulás az iparnál és a kereskedelemnél
érezhető leginkább: az ipari cégek esetében 12 százalékponttal esett vissza azok aránya, akiket komoly károk
értek, míg a kereskedelemben ennél is több, 16 százalékpontos javulás történt, ami arra utalhat, hogy a
vásárlási kedv is erősödőben van.
2
mérséklődő pénzügyi nehézségek
A járvány kitörése óta eltelt egy évben a hullámok egyre gyengébb hatást gyakorolnak a kkv-k pénzügyeire is,
ugyanis a kezdeti 57-ről mostanra 48 százalékra mérséklődött azon válaszadók aránya, akiknek a
járványhelyzet miatt visszaesett a 2020-as bevétele a 2019-es évihez képest. Sőt, a cégek 49 százaléka már
emelkedésről számolt be vagy nem tapasztalt csökkenést. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem
minden szektort érintett egyformán kedvezőtlenül a válság: amíg a szolgáltató szektorban – vélhetően a
korlátozások miatt – 57 százaléknak lett kevesebb a bevétele, addig a mezőgazdaságban ugyanez a cégek
közel harmadáról (29 százalék) mondható csak el.
A javuló kilátások ellenére azonban még óvatosan terveznek beruházásokat a hazai kkv-k. „A felmérés
eredményeiből az látszik, hogy a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága – a korábbi, eddigi egyik
legmagasabb 2019. harmadik negyedéves értékhez képest (78 százalék) – jelenleg 68 százalékon áll.
Ugyanakkor a beruházási kedv már a járvány előtt is, 2018 harmadik negyedévétől kezdődően csökkenő
tendenciát mutatott, amire a pandémiás helyzet csak ráerősített. Ez a felgyorsult csökkenés többek között
azzal is magyarázható, hogy az értékesítési folyamatok digitalizálására, illetve az otthoni munkavégzés
kialakítására fordított beszerzések mellett már nem maradt keret a további fejlesztésekre” – összegezte az
eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
hírek innen, onnan
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
Többek között az űridőjárást monitorozza majd.
Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit
Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...
A saját férje adta fel: kegyetlenül bánt demenciában szenvedő édesapjával a nő
A férfi a bántalmazásról videót is benyújtott.
Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk
Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...
Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson
Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...
A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez
Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.
A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás
A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.
Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról
Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint
Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.
Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


