A koronavírust nem jósolta meg, de Európa-hírű járványguru volt Nostradamus
Különleges műsorfolyammal tiszteleg a francia jövendőmondó előtt a HISTORY2
Akár hiszünk Nostradamus jóstehetségében, akár nem, van miért tisztelni a XVI. századi francia jövendőmondót. Ő volt korának egyik leghíresebb „járványügyi szakembere”, vagyis pestisdoktora.
Mai szemmel alapvető higiéniai előírásnak tűnő javaslatai akkoriban felvilágosult gyógymódnak
számítottak. Nostradamusnak szombaton egy egész estét szentel a HISTORY2.
„Eljő majd egy ikerév, amelyben felemelkedik egy királynő, aki keletről érkezik majd, és aki dögvészt
terjeszt majd az éj sötétjében a 7 dombos országban és porrá alakítja át az emberek alkonyát, hogy
elpusztítsa és romba döntse a világot.” Ha úgy dekódoljuk az üzenetet, hogy az ikerév 2020-at jelenti, a
királynő a korona metaforája, a 7 dombos ország pedig Itália, akár kísértetiesnek is érezhetjük az állítólag
Nostradamustól származó 1551-es próféciát. Ám sajnos hamisítványról volt szó: Nostradamus sosem
vetette papírra ezeket a sorokat. Ahogy nincs nyoma A próféciák című híres könyvében a szintén sok
helyütt idézett, „Amerikán és Lombardián” végigsöprő nagy csapásnak sem.
A koronavírust tehát nem jövendölte meg a történelem talán leghíresebb jósa, mégis tanulságos felidézni
az életét a járvány közepette. Michel de Nostredame 1503-ban született Provence-ban, kikeresztelkedett
zsidó orvoscsalád leszármazottjaként. Vallásos nevelést kapott, élete végéig buzgó katolikus volt. Anyai
nagyapja hatására kezdett foglalkozni a csillagászattal, az asztrológiával és az orvoslással is. A
leghíresebb francia orvosi egyetemre, Montpellier-be iratkozott be, ami arról volt híres, hogy az ott tanulók
évente felboncolhatták egy kivégzett gyilkos holttestét, ami akkor kiváltságnak számított.
A pestisjárvány csodadoktora
Orvosi tanulmányait azonban öt év után meg kellett szakítania, mivel az 1520-as években kitört
pestisjárvány miatt az egyetem bezárta kapuit. Nostradamus fiatal orvostanhallgatóként felcsapott
pestisdoktornak. Ebbéli minőségében bejárta Franciaország legzsúfoltabb, legfertőzöttebb városait
Narbonne-tól Carcassone-ig, Toulouse-tól Bordeaux-ig. A pestisdoktorok híres védőöltözetét – széles
karimájú kalap, hosszú pálca, fekete szattyánbőr köpeny, gyógynövényekkel töltött madárcsőr-maszk –
azonban még nem viselhette, mivel azt csak a következő évszázadban találta fel XIII. Lajos orvosa,
Charles Delorme.
Nostradamus a korban felvilágosult módszerekkel küzdött a járvány ellen, és valószínűleg sok ember életét
mentette meg. Kortársai gyakran véreztetéssel vagy higannyal próbálták gyógyítani a kórt, ő ezt elvetette, a
járvány után egy könyvben is foglalkozott a bevett módszerek hatástalanságával. Ehelyett higiéniára
helyezte a hangsúlyt: azt tanácsolta a pestis sújtotta városoknak, hogy égessék el mihamarabb a
holttesteket, igyanak tiszta vizet, és szellőztessenek. Egy csipkebogyó-főzetet is „feltalált”, ami nyilván nem
gyógyította a pestist, de C-vitamin-tartalma miatt az immunrendszer erősítésében játszhatott valamekkora
szerepet.
Konfliktus az egyetemmel
A járvány után befejezte tanulmányait, de később kiutálták az egyetemről. A neves kultúrtörténész, Ráth-
Végh István így írja ezt le: „Egyetemi tanulmányait Montpellier-ben végezte, ahol később tanár is lett. Majd
orvosi gyakorlatra adta magát, s a pestisjárványok alatt önfeláldozással és akkora tudással működött, hogy
nevét a legjobb hírű orvosok sorában emlegették. A kari konkurencia sanda szemmel nézte a
népszerűséget, s mert másképpen nem tudtak neki ártani, kálvinizmussal vádolták meg. Ekkor
Nostradamus, kedvét vesztve, felhagyott az orvosi gyakorlattal, és visszavonult egy kis dél-franciaországi
városba, Salonba.”
Itt élte le aztán további életének nagy részét. Első feleségét és két gyermekét elvitte egy betegség, ami
ellen nem találta meg a csodaszert. 1536 és 1544 között itáliai vándorútra ment, de amikor
Franciaországban újra országos pestisjárvány tört ki, hazatért segíteni. Az újabb járványt is túlélte, újra
megnősült, letelepedett, és olaszországi kozmetikai ismeretei révén sok gyógyulni vagy szépülni vágyó
gazdag páciens kereste fel. Salon város csatornázási terveit, a köztisztaság járványügyi jelentőségének
tudatában, nemcsak szóban, de magánvagyonából is támogatta. És itt írta meg híres jóslatait is, amelyek
miatt neve máig fennmaradt, és amelyek hatásáról a HISTORY2 különleges műsorfolyama is
megemlékezik.
A Nostradamus hatása című sorozat május 16-án és 23-án, szombat este 18 órától látható a
HISTORY2-n. A Nostradamus jóslatai a 21. századra című film május 16-án, a Nostradamus utódja
pedig május 23-án, szombat este 20:15 órakor látható a HISTORY2-n. Ismétlések folyamatosan.
hírek innen, onnan
Május 1-je után új fejezet nyílhat ennek a 4 születési hónapnak az életében: a Virágzó Hold most mindent felforgathat
A május eleji telihold ezúttal nemcsak gyönyörű égi jelenség, hanem sokak szerint erőteljes lelki fordulópont is lehet.
Balázs Palit göndör fürtök nélkül nem lehet megismerni: 57 éves korára ennyit változott
Balázs Pali 57 éves korára rengeteg változáson ment keresztül.
Halálos csapda az autópályán: ha ezt az új táblát látod, már nagy a baj.
Erre nagyon figyelj!
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Az oltásra katonákat is kivezényeltek.
„Sírás-rívás, fogak csikorgatása és az Armageddon vizionálása” – így fogadták a Fidesz vereségét Kárpátalján
A helyi magyarok eddig csak annyit láttak a valóságból, amit látni engedett a közmédia, ezért is borult fel velük a világ Orbán Viktor...
5 káros viselkedés, ami hosszú távon teszi tönkre a kapcsolatot
Némely viselkedés, amely kezdetben ártalmatlannak tűnik, idővel mély sebeket ejthet a kapcsolaton.
Bojár Gábor elárulta, kit tart jónak a NER-es üzleti világból: az illető Tiborcz Istvánhoz köthető
A Graphisoft-alapító üzletember arról is beszélt, hogy „egy kicsit kényelmetlen is volt Magyar Péternek a személyem.”
Nem kell többé próbafülke: ezzel a trükkel találsz tökéletes farmert fél perc alatt
A farmer vásárlása sokak számára igazi tortúra: hosszú percek a próbafülkében, rossz méretek, csalódás. Pedig létezik egy egyszerű...
Kapitány István családbarát intézkedéseket vázolt
A dolgozó nők és a gyermeket tervezők helyzetének javítására vonatkozóan tett ígéreteket.
Még jobb vétel lehet a Mazda 2 Hybrid
Kompakt méreteire és agilis vezethetőségére építve a Mazda2 Hybrid továbbra is a Mazda jellegzetes „Kodo – A mozgás lelke”...
Szécsi Zoltán mégse vállalja, a Fidesszel együtt bukó drogügyi kormánybiztos, Horváth László ül be helyette a parlamentbe
A vigaszág vigaszága.
Kapitány István: újra jön a szülész választás
Egy olyan sokkoló statisztikát is megosztott, mely több mint egy szám.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém
Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


