A magyar kultúra napja - Programok Miskolcon
Érdekes és izgalmas programokkal várják a színházkedvelő közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a Miskolci Nemzeti Színházban és más kulturális intézményekben.
Halasi Imre direktor az MTI-nek azt mondta: "január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ez a nap az irodalomtörténet szerint a Himnusz elkészültének napja. Ezen a napon érdemes és illik is tisztelettel gondolni a művész elődök életművére, amellyel próbálták és próbálják világunkat felfoghatóvá és elfogadhatóvá varázsolni. A művészeti alkotások minden időben látleletei a kornak melyben születtek, s üzeneteket hordoznak az érzékeny utódok számára" - fogalmazott a színház igazgatója.
Árvai Judit, a teátrum kommunikációs és marketingvezetője a programokat ismertetve közölte: január 20-án, pénteken este hét órakor a Nagyszínházban átadják a Miskolci Múzsa díjat. Szombaton 14 órától színházbejárást tartanak Kulcsár Imre színművész vezetésével, majd a Játékszínben délután három órától - Egy óra versek között címmel - "különkiadás" lesz a magyar kultúra napja alkalmából. Megjegyezte: a január 21-i programok ingyenesek, előzetes bejelentkezés a színházbejárásra szükséges.
Barázda Eszter, a Miskolci Galéria szóvivője az MTI-nek azt mondta: "a galéria programjait ezen a héten a magyar kultúra napja alkalmából rendezzük". Az események sorában kiemelkedő a XXI. Téli Tárlat megnyitója, amelyet szombaton 11 órától tartanak.
A Téli tárlat megnyitója után Sütő Róbert festőművész MORUS című kiállítását is bemutatják. A fiatal miskolci festőművész tavaly ezen a napon vette át a rangos képzőművészeti elismerést, a Mazsaroff-díjat. A Miskolci Galéria hagyományai szerint pedig a kitüntetett alkotó önálló kiállítással mutatkozik be a következő évben.
A kultúra napi ünnepségek alkalmából mutatkozik be a Magyar Lettre Internationale című képzőművészeti folyóirat is a Rákóczi-házban január 18-án, szerdán este hat órakor. Németh Ilona Munkácsy-díjas dunaszerdahelyi képzőművésszel beszélget Hushegyi Gábor művészettörténész (Pozsony), Koronczi Endre képzőművész és Karádi Éva főszerkesztő.
Tóth Annamária, a miskolci Herman Ottó Múzeum sajtóreferense beszámolt arról, hogy január 23-án ezen alkalomból kiállítás keretében mutatják be a tavalyi évben a múzeum gyűjteményéhez került tárgyakat Új szerzeményeink címmel, majd Tájak, népek, kapcsolatok öröksége elnevezéssel Viga Gyula előadása várja az érdeklődőket.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
mti

- Kiállítás gróf Esterházy János emlékére
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Csengey Dénes nevét veszi fel a paksi művelődési központ
- Ketten pályáznak a miskolci színház élére
- Új Színház - Dörner pályázata megfelelt a kiírás követelményeinek
- A budai bikafejek nyomában
- Ortodox karácsony Pécsett
- Alaptörvény - Kiállítás köszönti a hatálybalépést
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

