Ezt olvasta már?


A pápa első olaszországi zarándokútja Assisibe vezet

Ferenc pápa az umbriai püspökök kérésének eleget téve Szent Ferenc ünnepén, október 4-én Assisibe látogat - jelentette be Domenico Sorrentino, Assisi püspöke. Erről a Ferences Sajtóközpont tájékoztatta pénteken az MTI-t.

Róma püspökei közül sokan keresték fel Szent Ferenc sírját, és a második világháború óta szinte minden katolikus egyházfő megtette ezt az utat.

IX. Gergely volt az első, ő nem sokkal Szent Ferenc halála után, 1235-ben látogatott el a sírhoz. A középkorban gyakran vendégeskedtek a pápák a ferenceseknél, olykor hosszabb ideig is. IV. Ince az egész római kúriával együtt egyszer fél évig maradt az umbriai városban. XXIII. János pápa 1962. október 4-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának előestéjén vonattal érkezett a tanácskozás helyszínére, Assisiba.

II. János Pál hatszor is járt ott. Először néhány héttel megválasztása után, 1978 novemberében. Másodszor 1982-ben, a szent születésének nyolcadik centenáriuma alkalmából. A harmadik látogatás az 1986-os béke-imatalálkozó alkalmával történt, amelyen a pápa meghívására a különböző világvallások vezetői vettek részt. Negyedik útja is békemisszió volt, 1993-ban a háború sújtotta Bosznia-Hercegovináért imádkozott Szent Ferenc sírjánál más keresztény közösségek vezetőivel, valamint iszlám és zsidó vallási vezetőkkel együtt. 1997-ben az előző évi assisi földrengés áldozataiért fohászkodott a városban. Utolsó, 2002-es útjának célja ismét a világbékéért imádkozás volt, más meghívott vallási vezetőkkel együtt.

XVI. Benedek pápa 2007 januárjában, Szent Ferenc megtérésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából járt először pápaként Assisiben, másodszor pedig 2011-ben, az elődje által kezdeményezett béketalálkozó negyedszázados évfordulóján szintén oda hívta a világ vallási vezetőit.

Assisiben a ferencesek nagyon örülnek annak, hogy az új pápa első olaszországi útja hozzájuk vezet. A jezsuita pápa már több jelét adta annak, hogy vonzódik a ferenci karizmához, és számít a ferences család támogatására. Székfoglaló szentmiséjén az ő kérésére az alvernai ferences novíciusok habitusban végeztek oltárszolgálatot, első fontos személyi döntésével pedig a ferences generálist, José Rodríguez Carballót a megszentelt élet, vagyis a szerzetesi kongregáció titkárává nevezte ki - olvasható a sajtóközpont közleményében.

Róma püspöke egyben Olaszország prímása is, assisi Szent Ferenc pedig Olaszország védőszentje.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt

A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.

Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...

A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron

Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...

Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz

Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0