A pécsi Bódog Tamás a futballmorált kritizálja
A DVTK-tól elküldött és a klubtulajdonos, Leisztinger Tamás által a szurkolói találkozón kritizált szakember, Bódog Tamás elegánsan visszavág, elismerve saját hibáit, ugyanakkor kiáll az elvei mellett, és elmondja, a magyar futballban honos morállal lehetetlen előrébb vinni a sportágat.
– Pihen?
– Volt egy kis idő végre a családomra – mondta Bódog Tamás. – Miután elköszöntem a Diósgyőrtől, visszajöttem Németországba, ahol élünk, de a futballtól itt sem szakadtam el. Voltam a korábbi csapataim edzésén, láttam Bundesliga-meccseket, s jutott egy hetünk rövid nyaralásra. Ezen a héten Koppenhágában jártam, ahol korábbi csapatom, a Bröndby meccsét néztem meg.
– Milyen érzésekkel gondol vissza a Diósgyőrre?
– Hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget adott, hogy kipróbáljam magam vezetőedzőként. Az első pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel, teljes szívvel próbáltam a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel segíteni a csapatot. Sok értékes embert ismertem meg, és különleges volt érezni a szurkolók támogatását.
– Korábban is kerestük, de nem akart megszólalni. Most mégis kötélnek állt.
– Barátsággal jöttem el a klubtól, és kellett némi idő, hogy leülepedjenek a történtek. Ugyanakkor megjelentek olyan hírek, amelyek azt sugallják, hogy mindenért én vagyok a hibás, s mert néhány tény nyilvánvalóan nem igaz, úgy éreztem, reagálnom kell.
– Mire gondol?
– Nem is tudom, hol kezdjem… Amikor eljöttem, még azt olvastam, hogy a szolgálati autók játékosoktól való elvétele az én ötletem volt. Azóta kiderült: hazugság, hogy az enyém volt, hiszen elleneztem. Néhány napja pedig a közösségi oldalon olvastam, hogy a tulajdonos, Leisztinger Tamás találkozott néhány szurkolóval.
– Az ott elhangzottakból lapunk szerdai számában is idéztünk.
– Habár én messze vagyok Magyarországtól, de ma már mindenkihez eljutnak az információk. Tényleg mindenért én voltam a hibás? Elismerem, hibáztam, talán néhány dolgot másként csinálnék, de… Erről a bizonyos szűk körű szurkolói találkozóról hozzám az jutott el, a tulajdonos sajnálja, hogy telefonon mondtak fel nekem, továbbá elismerte, hogy teljesen magamra hagytak a szakmai igazgatói teendők ellátásában, annak ellenére, hogy többször jeleztem, túl sok feladat hárul rám, amelyet egyedül képtelen leszek megfelelő minőségben elvégezni. Kicsit furcsa, hogy a tulajdonos ez ügyben tett kijelentései aztán kimaradtak a beszámolóból.
– Ami a tulajdonos és a szurkolók találkozóján elhangzottakat illeti: a kívülállókat talán az döbbentette meg a leginkább, mi folyik a háttérben az átigazolási díjak és a fizetések kapcsán. A tulajdonos amondó, tisztában van azzal, hogy eltűnnek a pénzek. Mit tapasztalt ezen a téren?
– Rosszulesett, amikor Leisztinger Tamás erről beszélt, nem lehet tudni ugyanis, kikre utalt és hogy pontosan mire gondolt. A jelenséggel én is találkoztam, s felhívtam a tulajdonos figyelmét arra, itt egyszerűen lehúzás folyik, becsapják őt – de ő azt válaszolta, tisztában van vele, és nem zavarja. Szerettem volna tenni ez ellen, de erre támogatás nélkül nem nagyon lehetett esélyem.
– Sarkalatos pont ez, hiszen arról hallani, hogy a Diósgyőrnek pénzügyi problémái vannak, miközben a városban jelentős fizetésekről beszélnek.
– Pénzügyi problémákkal nem találkoztam. Azt tudom, amit én tapasztaltam és amit a tulajdonos nekem mondott. Amikor megegyeztünk, úgy fogalmazott, nem elégedett az öltözői morállal, kiábrándult a léhűtő játékosokból, a futballisták túl sokat keresnek, és nagyon keveset tesznek a pénzükért. A pénzügyi szisztémán mindenképpen változtatni akartam, elküldtem a csapatból olyan magas fizetésű futballistákat, akik csak perememberek lehettek volna. Az egész fizetési struktúrát át akartam alakítani, hogy a bérezést a teljesítménytől tegyük függővé. Aki játszik, többet keressen annál, aki a cserepadon ül, vagy még ott sem, a győzelemért járó prémium legyen magas, ne pedig a fix juttatás – én ugyanis ebben a világban éltem hosszú évekig, nekem ez a normális.
– Hát igen, ez a normális…
– Nekem egy fillért se adjon senki azért, mert átigazoltunk valakit. Nem akartam részt venni a lenyúlásban, de az, ahogyan a tulajdonos fogalmazott, becsületsértéssel ér fel. Nevezze meg, aki szerinte így dolgozik!
– Azért az roppant furcsa, hogy a tulajdonos tisztában van ezzel a helyzettel.
– Ne legyen félreértés, minden tiszteletem az övé, mert rengeteg pénzt tett a sajátjából a diósgyőri futballba. Ettől még úgy gondolom, néhány folyamat nem úgy alakult, ahogy azt nekem megígérték. Amikor tavaly tavasszal odakerültem, azt mondták, maradjunk bent, akkor lesz lehetőség előrelépésre, pénz erősítésre, fejlődésre. Már az ősszel látni lehetett, hogy ez nem így történt, csak olyan játékosokat tudtunk szerződtetni, akik nem kerültek pénzbe, vagy annak a helyére jöhetett valaki, akit elküldtünk. Tárgyaltunk több poszton is bevethető minőségi játékosokkal, de ha pénzbe kerültek, félbeszakadtak a megbeszélések. Nem tudtunk Diósgyőrbe vinni olyan futballistákat, akiket szerettünk volna. Megígérték azt is, hogy az átigazolási díjért értékesített játékosokból befolyó pénzt visszaforgatják a csapatba, de ez sem történt meg.
– A szurkolói találkozón Leisztinger Tamás úgy fogalmazott, ön mentálisan és fizikailag taccsra tette a csapatot. Mit szólt ehhez?
– Ami leginkább lelkileg megviselte a játékosokat, az a céges autók elvétele és a fizetésekből történő levonás volt. Éppen ezért nem túl sportszerű, hogy utólag ennek a felelősségét is rám akarják hárítani, holott ezzel a döntéssel nem értettem egyet. Azt mondtam, nem ez a megoldás a problémákra. Tudom, hogy kemény voltam, de következetes, és a játékosokkal mindig őszinte. Rendet és fegyelmet tartottam az öltözőben. Ha valakinek nem voltam elégedett a munkájával, a teljesítményével, azt szemtől szembe elmondtam neki, ám azt is, min kell változtatnia, miben kell javulnia, hogy újra lehetőséget kapjon. Az erőnlét? Ugyanazzal a módszerrel és ugyanannak az edzőnek a terve alapján dolgozott a csapat tavaly tavasszal is, amikor elkerültük a kiesést. Christof Elser dolgozott a Hoffenheimnél, Lipcsében, Salzburgban, elismert szakember – az ő módszere egy évvel ezelőtt jó volt, fél éve jó volt, most már alkalmatlan? Ezenkívül két, a szakterületén kiemelkedő szaktekintélyű orvos vizsgálta, mérte folyamatosan a játékosokat. Tőlük az a visszajelzés érkezett, hogy soha ilyen jó erőállapotban nem voltak a labdarúgók – akkor most melyik állítás az igaz? Ráadásul azt olvastam, Debrecenben jó tempóban futballozott a csapat, pedig az első perctől emberhátrányban játszott, a Paks ellen ugyancsak létszámhátrányban volt a DVTK, több mint egy félidőt játszott tíz emberrel, mégis győzött. Ez azért aligha megy jó kondíció nélkül. Az orvosi mérések összes adata és a két mérkőzés e tekintetben megcáfolja a tulajdonost.
– Miben hibázott ön?
– Mindig őszintén elmondtam a véleményemet mindenről, ami sokaknak nem tetszett. Lehet, hogy ebben hibáztam. A játékosokat időnként ki kell billenteni a komfortzónájukból, hogy megerősödjenek, jobbak legyenek, de ezt nem mindenki fogadta el. A szakmai igazgatói pozíció túlságosan sok energiát felemésztett, és hiába kértem ezen a téren segítséget, magamra maradtam. Az is igaz, hogy nagyon sokat tanultam ebből az időszakból. Bízom benne, hogy jobb edző lettem a Diósgyőrben eltöltött egy év alatt.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Népszava: Nem is szavaztak Orbán Viktor lemondásáról a Fideszben
A lap forrásai szerint a Fidesz választmányi ülésén nem került sor szavazásra Orbán Viktor pártelnöki lemondásáról. A nyilvános...
Kigyulladt egy családi ház Albertirsán, még a közel álló autók is megrongálódtak
Tűz ütött ki hajnalban Albertirsán, a Dánosi utcában egy családi házban, amelynek oltásához a ceglédi hivatásos és a dolinavölgyei...
Hajnal Éva: most is
ti gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra*én a mimóza tekintetű öregekre gondolokakik mindig hatost dobnak elgémberedett utcakövekkelés...
John McMahon: Veszett ügyek
Gardner Camdennek van egy gyenge pontja: nem mindig látja az embereket – sem az ügyekben, sem a saját életében. A munkájában azonban nincs...
Napsütéses, meleg idővel folytatódik a hosszú hétvége, többfelé 25 fokot mérhetünk
Néhol azonban megélénkülhet a szél.
Most jött a legfrissebb a fagyosszentekről. Kapunk a fejünkhöz, hogy mi tör be az időjárásban
Erre kell készülni. Megjött a legújabb előrejelzés.
Szentesi Éva beszólt Rubint Rékának
Kiemelten fontos, hogy daganatos betegségek témakörében ki és mit kommunikál – és van, amiben nincs is egyetértés.
Ványa és Násztja alig ismerték fel az anyjukat, aki öt évet töltött egy belarusz börtönben
A páréves gyerekekkel nagymamájuk Belaruszból Varsóba menekült, nehogy árvaházba jussanak, miután szüleiket évekre börtönbe zárták...
Donald Trump bejelentette, hogy véget értek az Irán elleni fegyveres harcok, de van egy bökkenő
Az amerikai elnök szerint Irán ettől függetlenül is fenyegetést jelent.
Komonyi Zsuzsi: „Bármikor újra belevágnék”
Komonyi Zsuzsi már nagyon várja a nyarat.
„Nem ez volt életem legjobb időszaka” – egy korszak lezárult, elballagott a gimnáziumból Magyarország szépségkirálynője
Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese. Vágvári Janka őszintén vallott a maga mögött hagyott nehéz időszakról.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


