Ezt olvasta már?


A pécsi virológusok is beadatnák a kinai vakcinát, ha lesz uniós engedélye

Még csak a harmadik tesztfázisban jár a kínai Sinopharm vakcinája, ami ha olyan kedvező hatékonyságú lesz, mint amilyen ígéretes most, és lesz EU-s, valamint hazai engedélye, a Jakab Ferenc vezette pécsi virológiai labor munkatársai is bátran beadatnák maguknak – adták hírük facebook-oldalukon. Itt azt is elmagyarázzák, mit kell tudni erről az oltóanyagról.

A pécsi virológusok az elején leszögezik, hogy több kínai fejlesztésű vakcina is létezik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a magyar kormányfő által is említett Sinopharm cég a BBIBP-CorV oltóanyaggal párhuzamosan egy másik vakcinán is dolgozott (együttműködésben a Wuhan Institute of Biological Products-szal), de amelynek a fejlesztése a jelek szerint leállt. Egy harmadik, alacsony hatékonyságú kínai vakcina, a Sinovac sem azonos azzal, amit a magyar kormány beszerezni kíván.

 

A Sinopharm BBIBP-CorV oltóanyaga a klinikai I és II-es fázisvizsgálatokon esett át eddig. Ennek során azt nézik, kivált-e mérhető immunválaszt emberben a vakcina, illetve meghatározzák a legjobban tolerálható adagolást és az optimális időzítést is. Ezeket a vizsgálatokat néhány száz emberen végzik, ezekre alapozható a hármas fázisvizsgálat, ahol már tízezreknek adják be a vakcinát.

 

A BBIBP-CorV vakcinát 18-60 és 60-79 éves korosztályokon tesztelték. Az oltóanyag biztonságosnak (súlyos mellékhatás nélküli) és jól tolerálhatónak bizonyult minden tesztelt dózisban, mindkét korcsoportban, az immunválaszt pedig megfelelő mértékben idézi elő. Adagolását tekintve kétszer kell beadni 21 nap eltéréssel.

 

A klinikai hármas fázisra vonatkozóan indikatív adatok olyan országokból vannak, ahol a vakcina használatban van: ezek összességében 79,35 százalékos os hatékonyságot jeleznek. Fontos megjegyezni, hogy a bejelentések alapján a súlyos megbetegedéstől ez a vakcina is száz százalékos védelmet nyújt.

 

Ezek alapján egy klinikai hármas fázisba vonható, ígéretes vakcina képe rajzolódik ki – vélik a pécsi kutatók, akik arra a saját maguk által feltett kérdésre, hogy beadtanák-e a vakcinát, a következőt írták: „Amennyiben a hármas tesztfázisban is megmarad a kedvező profil, valamint az Európai Unió és a hazai szakhatság is jóváhagyja és engedélyezi a válasz egyértelmű: igen!”

 

Azt is egyértelműsítik, hogy ez a kínai vakcina egy elölt, teljes vírust tartalmazó készítmény – hasonlóan a gyermekbénulás, a Hepatitis A, a veszettség vagy az influenza elleni oltóanyaghoz. Ebben a vakcinában az egyik leggyakrabban használt vakcina adjuváns, alumínium-hidroxid van. (Az alumíniumsók védőoltásokban történő alkalmazása csaknem 90 éves múltra nyúlik vissza, használatuk kapcsán komolyabb mellékhatások csak lokális reakciók formájában léptek fel.) Az adjuvánsok hivatottak az immunválasz megfelelő aktiválását segíteni, azt, hogy a szervezetet a bevitt elölt vírusra irányítani a figyelmet.

 

Technológiáját tekintve az első generációs vakcinák közé tartozik, ehhez összetettebb gyártási folyamatok kellenek, mint az újabb generációs oltóanyagokhoz, de – teszik hozzá a kutatók - rendkívül fejlett gyártósorok léteznek ezekre a technológiákra is. Logikus, hogy azok az országok, ahol ez elérhető, ebbe az irányba indulnak.

novekedes.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Botrány az Exatlonban: a vereség után lenézően beszélt a Kihívókról Laci

Szerinte, ez a műsor a legtöbb, amit valaha elértek.

Folytatja a menetelést a Wall Street

A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...

Tehetetlenek a szakemberek: nincs varázsszer a városi varjúinvázió ellen

Jelenleg nincs olyan módszer, amely tartósan eltüntetné a vetési varjakat a városokból, a fészkek leverése pedig csak súlyosbítja a...

Szabó Bence Magyar Péternél és a leendő belügyminiszternél járt, rendvédelemről beszélgettek

Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy Pósfai Gáborral és Szabó Bence századossal a rendvédelem előtt álló...

Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz

A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A...

Floyd Mayweather lebukott: per, tartozás, botrány – összeomlik a birodalma?

Egy friss jelentés szerint akár az amerikai útlevelét is bevonhatják.

Súlyosra váltott a terrorfenyegetettség szintje Nagy-Britanniában – itt a magyarázat az emelésre

Az eddigi jelentősről súlyosra – az ötfokozatú skála második legmagasabb fokozatára – emelték csütörtökön a...

Singh Viki: "Örökbe fogadtam egy ovit"

Zsűritag lett Singh Viki. Az énekesnő egy különleges eseményen kritizálta, vagy inkább dicsérte a produkciókat, egy óvódás Ki mit...

A pszichológia szerint azok, akik negyvenes-ötvenes éveidben egyedül élnek, különleges képességre tesznek szert

Nem minden egyedüllét magány, és nem minden párkapcsolat jelent valódi érzelmi biztonságot. Aki a negyvenes-ötvenes éveiben társ...

Kinyitottak az első balatoni strandbüfék: itt vannak az idei árak, erre készülhetnek a turisták

Megnyitottak az első balatoni strandbüfék, és az árak már most jelzik: idén sem lesz olcsó a nyaralás.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0