Ezt olvasta már?


A piros át, a tiloson át...

A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Miskolcon a vezetés közbeni telefonálások, záróvonal átlépések mellett súlyos törvénysértés is történt, amit a kamera rögzített.

A civil, azaz a rendőri jelleget nélkülöző szolgálati gépjárművekbe szerelt kamerák, illetve az általuk rögzített felvételek, a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmények, szabálysértések bizonyítását támogatják. A rendőrök azokat, akik megszegik a közlekedési szabályokat, meg is állítják. Így például, azokat az autósokat, akik szabálytalanul előznek, átlépik a záróvonalat, vezetés közben telefonálnak, a leállósávot jogtalanul használják, a gyalogos átkelőhelyen nem adnak elsőbbséget, tilos jelzés ellenére haladnak tovább, nem használják a biztonsági övet.

A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén, a kamerafelvételek alapján 2018 márciusában összesen 31 alkalommal intézkedtek a járőrök. A legtöbb esetben a vezetés közbeni telefonálás, záróvonal átlépése, elsőbbségi szabályok megsértése, irányjelzés elmulasztása miatt, vagy éppen a rakomány nem megfelelő rögzítése miatt állították meg a járművezetőket.

A rendszerbe állított kamerák elsődleges célja a szabályszegők kiemelése a forgalomból, ez által a közlekedés biztonságának javítása. Előfordult olyan kirívó eset is, amikor egy autós a járdára is felhajtott, a piroson átment és majdnem elütött egy babakocsit toló nőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei 2018. március 27-én 14 óra körül vették észre, hogy egy autón nincs első rendszám, a hátul ülő két gyerek pedig nincs bekötve, illetve nem védte őket semmilyen biztonsági rendszer. A járőrök ekkor hang és fényjelzést használva felfedték rendőri kilétüket, de a sofőr ki akart bújni az intézkedés alól, ezért tovább hajtott. A férfi többször túllépte a megengedett sebességet, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzéseket, felhajtott a járdára, ahol kis híja volt, hogy el nem ütött egy babakocsit toló nőt és a mögötte sétáló asszonyt.

A rendőri intézkedés eredményeként megállított és elfogott 24 éves miskolci férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán többek között elmondta, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, de valamelyest ismeri közlekedési táblákat.

A Miskolci Rendőrkapitányság a 24 éves Zs. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a legjobb baleset-megelőzés, ha betartjuk a szabályokat.

forrás: police.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név

Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...

Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg

A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.

Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen

Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.

Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba

Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég...

Botrányos kifizetések az NKA-nál: Rónai Egon megizzasztotta a minisztert 

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes Beszédben volt kénytelen magyarázni, hogyan osztott ki 17...

Ezért érdemes minden nap fokhagymát fogyasztani – nem csak megfázás ellen.

A fokhagymát már ősidők óta használják különféle kultúrákban, nem csupán az ételek ízesítésére, hanem az egészség...

Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

A leköszönő kulturális miniszter bevédte a 17 milliárd forintnyi támogatás kiosztását és megerősítette, hogy beül a parlamentbe.

Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése

Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...

Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István

A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.

A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja

Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0