Ezt olvasta már?


A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum lett Az év múzeuma

A Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályaként működő sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeuma nyerte el Az év múzeuma 2016 pályázat fődíját; Az év kiállítása pedig az OSZMI Bajor Gizi Színészmúzeumának Háromszázezer magas Cé - Simándy 100 című tárlata lett.

A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület 1997 óta hirdeti meg és szervezi Az év múzeuma pályázatot, 2011 óta pedig Az év kiállítása pályázatot. Az előbbire ebben az esztendőben öt intézmény, az utóbbira pedig 16 állandó vagy időszaki kiállítás nevezett be. A két bíráló bizottság a pályázók által beküldött dokumentáció és a helyszíneken szerzett tapasztalatok alapján hozta meg döntését - emlékeztetett a szerdai budapesti eredményhirdetésen a társaság ügyvezető elnöke.

Deme Péter közölte: Az év múzeuma pályázat fődíját a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kazinczy Ferenc Múzeuma nyerte el a múzeumi munka minden területén felmutatott stratégiai alapú, átfogó és kiegyensúlyozott fejlesztéseiért, továbbá a helyi identitás támogatásában és a régió turisztikai vonzerejének erősítésében elért eredményeiért.

A bíráló bizottság különdíjjal jutalmazta a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumot új látogatócsoportok, elsősorban a fiatalok bevonása terén elért eredményeiért, innovatív közösségi projektjeiért, a képzőművészet, különösen a kortárs művészet bemutatásában és támogatásában vállalt erőfeszítéseiért.

Elismerő oklevélben részesült a dunaújvárosi Intercisa Múzeum, a budapesti PIM, valamint a Tokaji Múzeum.

Az év kiállítása pályázat második fordulójába került hét kiállítás közül a fődíjat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bajor Gizi Színészmúzeumában megrendezett Háromszázezer magas Cé - Simándy 100 című időszaki kiállítás kapja (kurátorok: Simándi Katalin és Sipőcz Mariann, látvány: Mihalkov György), amely rendkívül gazdag kommunikációs készlettel tette befogadhatóvá és avatta időtállóvá egy múltbéli művész életét és életművét.

A bíráló bizottság különdíjban részesíti a BTM Kiscelli Múzeum #moszkvater - A Széll Kálmán tér története című időszaki kiállítását (kurátorok: Simonovics Ildikó és Maczó Balázs), amely a média és a nagyközönség bevonásával interaktív módon örökítette meg egy ikonikus városi tér társadalmi szerepét.

Elismerő oklevélben részesül az egri Dobó István Vármúzeum Lőpor füst - kövek között című állandó tárlata; a Magyar Természettudományi Múzeum "Igéző virágok szemlélésében" - Haynald Lajos hagyatéka című időszaki kiállítása; a Paksi Városi Múzeum Paksi Metszet című állandó kiállítása; a Pesterzsébeti Múzeum "Doktor úr kérem." Egészség-ügyek és orvos történetek Pesterzsébeten a XX. században című időszaki kiállítása; továbbá a Tatabányai Múzeum Metamorfózis - Ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében című állandó kiállítása.

A Pulszky Társaság szakmai, érdekképviseleti, szervezeti munkája terén hosszú időn át folytatott, kiemelkedő és jelentős tevékenység elismerésére alapított Éri István-díjat Szűcsné Zomborka Márta néprajzos szakember, a társaság alapító tagja, alelnöke kapta.

A magyar múzeumügy fejlődéséhez jelentős mértékben hozzájáruló szakemberek elismerésére szolgáló Pulszky Ferenc-díj jutalmazottja Kriston Vízi József etnográfus, kultúraközvetítő, korábbi főtitkár, a 40 éven aluli szakemberek munkáját elismerő Pulszky Károly-díjat pedig Hegedűs Krisztián néprajzos-történész muzeológus veheti át.

Az eredményhirdetésre, a díjak és oklevelek átadására szombaton kerül sor a Múzeumok Majálisa keretében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az utcán megtámadták és brutálisan megverték Pető Pétert, a 24 főszerkesztőjét

Az újságíró többszörös arccsonttörést szenvedett. Támadóját elfogták, azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is...

A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából

Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé...

Tragikusan kevés eső esett, le sem merjük írni a számokat

Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor...

Magyar Péter utasította Gajdos Lászlót egy azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására

Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük....

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre.

A rendzavarás elmaradt a rekordlétszámú Balatonfondón, de a bíróságon még lehet folytatása

A férfiaknál Kiss Benedek, a nőknél Pataki Anna nyert abszolútban. Dina Márton versenyen kívül tekert végig a mezőnnyel.

„Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúlyozott szülőtől

A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni....

Brutális bántalmazásáról vallott a 24.hu főszerkesztője: "12 órát töltöttem a traumatológián"

A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.

A szénhidrát nem ellenség, hanem az időskori egészség kulcsa – ha jól választunk

Évek óta a szénhidrátmentes vagy alacsony szénhidráttartalmú diéták uralják a közbeszédet, azt sugallva, hogy a tészta, a kenyér vagy...

Sivatagi szárazság: nagy gondban lesznek a gazdák, áprilisban volt ahol nem is esett csapadék itthon

Áprilisban általában körülbelül 40 milliméter eső hullik átlagosan Magyarországon. Idén azonban mindössze 4 milliméter esett országos...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0