A táncosok a falról indították a Horizont kortárstánc fesztivált
A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál első napján két alkalommal is meglepő helyszínen találkozhattunk a táncosokkal. Öt nap alatt hat ország tíz táncelőadását tekintheti meg az érdeklődő miskolci közönség, közelebbről is megismerve a kortárstánc mai világát.
Második alkalommal költözik a kortárstánc Miskolcra. Április 24-28. között rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, ahol hat ország (Nagy-Britannia, Franciaország, Magyarország, Románia, Szlovénia, Ausztria) képviseli magát, és mutatnak be Miskolc közönségének különlegesebbnél különlegesebb produkciókat a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kedden a Miskolci balett Julie kisasszonyának kulisszái mögé már betekinthettek a legkíváncsibbak egy nyílt próba és közönségtalálkozó keretében – az előadás premierje a fesztivál zárónapján, április 28-án lesz este 7 órától a Játékszínben.
Délután Éder Vera fotós kiállítása nyílt meg a színház első emeletén, ahol a miskolci társulat balettművészeiről készült fotókat csodálhattunk meg. A tárlat címe Lépésről lépésre, és ahogy a fotós fogalmazott, a táncosok problémáit állította középpontba, azt, hogy a külvilág milyen kérdőjeleket állít eléjük. – Ezek a problémák állhatnak rajtunk kívül, megbújhatnak, vagy akár szimbiózisban is élhetnek velünk – fogalmazott Szabó Máté rendező a kiállításmegnyitón.
A társulat minden női táncosáról készült külön portré, és a problémák most a férfi táncosok képében jelentek meg, ők jelenítették meg metaforikusan a küzdelmeket. Minden fotón más érzelmet, harcot láthatunk, az olyan apró részletek, mint például az elszakadó harisnya, vagy a balettcipő hiányzó párja a táncos lábáról a látogatókban is kérdéseket vethet fel. A kiállítást természetesen a Miskolci Balett táncosainak előadása nyitotta meg; érdekes és rendkívül okos, hogy a koreográfiájuk első beállása szinte tökéletes mása volt az egyik fotón található megörökített mozdulatnak.
És ha már szimbiózisról szóltunk az előbb – ígérem, nem az új, Pókemberhez kapcsolódó Venom című, nemsokára megjelenő film szimbiontájáról fogok értekezni, bár az illetők a falon másztak –, nem mehetünk el a két francia táncos, Francisca Alvarez és Fanny Gombert „falra mászó” előadása mellett.
A két művész Fabrice Guillot koreiográfiáját adták elő – a Déryné-parkban található lakások falán. A körülbelül huszonöt perces előadás első felében feszült figyelemmel követték a nézők a falon lépdelő, forgó táncosokat. A zene (Jefferson Lembeye-től) a közönség hangulatát tükrözte baljós hangzásával, amint azonban megláttuk, hogy a két táncos fülig érő szájjal szaltózik a Függőleges környezetben (az előadás címe – a szerk.), kezdtük elhinni, hogy ezt csinálják minden nap – habár az előadást megelőzve ez valószínűleg így is volt.
A zene pedig ezután mintha csak megérezte volna a közönség megkönnyebbülését, életvidámabb hangzásra és tempóra váltott, a táncosok egyre merészebb magaslatokba és mélységekbe ereszkedtek a tartókötelek segítségével.
Este héttől a brit Marc Brew Company Egyelőre én vagyok… című előadását láthatták a nézők. Marc Brew táncos 19 évvel ezelőtt szenvedett balesetet, melynek következtében deréktól lefelé lebénult. Koreográfiájában ő maga táncol, karjának, ujjainak, felsőtestének mozdulataiban érződik minden, az elkeseredettségtől a frusztráción át a küzdésig. Az előadást a Guardian 2016-ban a 10 legfontosabb brit táncelőadás közé sorolta.
forrás: minap.hu
fotó forrás: mti.hu
hírek innen, onnan
Panyi Szabolcs: 11 milliárd forintos vagyont fagyasztottak be egy magyarországi bankban
Az oknyomozó újságíró szerint ez csak a „jéghegy csúcsa.”
Esőtáncot járnak a gazdák, nagy a baj a földeken
Bár mi úgy érezzük, régen volt ilyen csapadékos a tél, és a földek is beszívták a vizet, a gazdák szerint már 100 milliméter...
Panyi Szabolcs: 11 milliárdos NER-utalást blokkolt az egyik bank, a magyar uniós biztosra felrajzolták a célkeresztet
Orbán Viktor veresége csendes, de intenzív manőverezést indított el Brüsszelben azzal kapcsolatban, hogy mi legyen Várhelyi Olivér...
A leendő egészségügyi miniszter arról posztolt, hogy nem olyan egyszerű ez a szülészválasztásos dolog, mint ahogy Kapitány István ígérte, úgyhogy ezt majd az ő tárcája dönti el
Fontos, hogy a szülészorvos-választásról valódi szakmai egyeztetések döntsenek. Ennek teljes körű megtárgyalása a szakmai...
Erősödött a forint pénteken
Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Jennifer Lawrence elárulta: ez az egy szabály tartja életben a házasságát
Jennifer Lawrence ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban meglepően őszintén mesélt arról, mi tartja életben a...
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
„Valójában nem is az volt a célom, hogy meglőjem, eltaláljam, csak, hogy menjen el a házunk előtti fáról” – mondta a solymári férfi.
Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név
Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...
Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg
A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.
Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen
Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


