Ezt olvasta már?


A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás

A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás: áram- és gázfogyasztásukon túl a távhőfelhasználásból származó költségnövekményük részleges kiváltására is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a feldolgozóipari kkv-k - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel pénteken.

Azt írták, hogy az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaválság drasztikus áremelkedéshez vezetett Európában. A kormány a családokat az átlagfogyasztás szintjéig fenntartott rezsicsökkentéssel védi meg. A káros hatásoknak leginkább kitett energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozások (kkv) talpon maradását célzott támogatási program segíti - írták.

A tájékoztatás szerint a cégek negyedik negyedéves rezsiköltségeik növekményének feléhez igényelhetnek majd állami hozzájárulást. A felhívás módosításával az áram- és gázszámlák többlete mellett a megemelkedett távhőkiadások részleges átvállalása is lehetővé vált.

A pályázóknak vállalniuk kell, hogy 2024 végéig energiahatékonysági beruházást hajtanak végre. A programban vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a fejlesztési hitelhez kapcsolódó önerő kiegészítéséhez.

A kormány idén és jövőre 100-100 milliárdos keretösszeget biztosít a cégek működőképességének megőrzéséhez. A munkahelyek megtartása mellett a program a kkv-k rezsiterheinek tartós mérsékléséhez, a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul - írták.

A TIM közölte: a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program részletei az energiatamogatas2022.hu oldalon érhetők el, a regisztráció 2022. október 20-án indul.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk

Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.

MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában

Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára

Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya

Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.

Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből

A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...

Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra

A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...

Magyar csoda keringhet a Hold körül

„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...

Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat

Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...

Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban

Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...

Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek

A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0