Ezt olvasta már?


A tél közeledtével sem csökken majd a migráció

A tél közeledtével sem fog csökkenni a migráció, alternatív útvonalakat kereshetnek a migránsok - mondta Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

Az igazgató szerint az egyik ilyen alternatíva lehet a Spanyolország felé vezető, úgynevezett nyugat-mediterráni, a másik pedig a Görögországtól Bulgárián át Románián keresztül húzódó útvonal.

Elmondta, bár az Európai Unió és Törökország közötti szerződésnek köszönhetően valóban csökkent a migránsok száma Görögországban, ez nem jelenti azt, hogy eltűntek volna. Még most is több tízezren várják, hogy továbbhaladhassanak Nyugat-Európa felé - fűzte hozzá.

 







0

hírek innen, onnan

Olyan titkot lebbentettünk fel a Marsról, amit a tudósok sem hittek volna, de mégis kiderült

A szakemberek tűt kerestek a szénakazalban, és megtalálták.

Így énekelt Szabó Zsófi Justin Bieber koncertjén a Sziget Fesztiválon

Szabó Zsófi sem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy élőben kövesse figyelemmel a világ egyik legnagyobb sztárjának koncertjét a Sziget...

Súlyos mérgezést okozhat ez a méz

Korábban két férfit is kezeltek a panaszokkal.

"Azt hiszem, ez ennyi” - végleg felhagy a színészkedéssel a mozilegenda?

Steve Martin a visszavonulását tervezi, nem vállal több szerepet – írta meg az Index.

Ebben a házban élt Meghan Markle, mielőtt hozzáment Harry-hez

Hogy korábban is fényűzésben élt-e Meghan? Nézd meg az eladó régi otthonát!

Műtét után hogyan ápoljuk a bőrünket?

Lássuk, mit javasolnak a szakértők!

Záporokra, zivatarokra számíthatunk a hétvégén

Szombaton az erőteljes gomolyfelhőképződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra készülhetünk - írja az Időkép. 

Nem múlik Kóbor János özvegyének gyásza: „Minden úgy áll, mintha tegnap lépett volna ki az ajtón”

Deme Zsóka nem tehet mást, mint hogy nap mint nap új értelmet keres és talál az életben. Imádott férje, Kóbor János elvesztése óta...

A nyugdíjasok a rezsiváltozás legnagyobb vesztesei - a Kádár-kockában lakók jól járnak

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú...

Justin Bieber feleségének fehérneműs és bikinis fotói láttán sokkot kap az ember, annyira erős

Eddig sem lehetett semmi panasz Hailey Rhode Baldwin Bieber fittségére és formájára, de ez most még látványosabb, mint a korábbi hetekben.

Sport

Óriási a káosz és a baj a Barcelonánál: mi lesz Lewandowskival?

Egy nap múlva kezdik a bajnokságot, de még mindig nem tudták regisztrálni az új igazolásokat.

Mi a jó ég történt Dzsudzsák Balázzsal? Sokkoló új külsőt villantott – fotók

A debreceniek játékosára szinte rá sem lehet ismerni.

A Real Madrid elnöke megalázta Cristiano Ronaldót - videó

Egy szurkoló arra kérte Florentino Pérezt, hogy igazolja le újra az ötszörös aranylabdást.

A Qarabag BL-ellenfeléhez távozott a Ferencváros focicsapatának támadója

A nigériai játékosra vásárlási opciója lesz a cseh klubnak.

Brutálisan megverték egy hajón a világbajnok sztáratlétát

Sérülései miatt lemaradhat a következő világeseményről.

Sokkoló átigazolásra készül az angol bajnok a hajrában

Az Arsenaltól szerződtetne játékost a címvédő.

A Barcelona most már mindent elad, akkora a baj

100 millió euróra tett szert a katalán csapat.

Vadai Ágnes a Blikk cikke nyomán arról faggatta Orbán Viktort, mikor szállnak be a focisták rendesen a közös t...

A labdarúgók szemet szúróan magas javadalmazása és ezzel szemben álló kedvezményes adózásának témája több mint egy évtized után eljutott a parlamentbe: Vadai Ágnes, a DK képviselője arra kérdezett rá a minisz

Barcelona: ˝A keret brutálisan erős lett, talán túl mély is˝

Kommentátorunk szerint nagy harc lesz a bajnoki címért a 2022/23-as szezonban.

Egyelőre nem tudjuk hova tenni a Manchester United új mezét

Bemutatta harmadik számú mezét a Manchester United. Egyelőre nem tudjuk hova tenni.

Ingyen távozhat a Barcelona holland sztárfocistája

Tavaly nyáron igazolt a katalán sztárcsapathoz.

˝Idén aligha tudja azt eljátszani Ancelotti a Realnál, mint tavaly˝

Kommentátorunk szerint a a tavalyihoz képest nagyon hasonló szezont fut majd pontszámban a címvédő.

0

Bulvár

A menyasszony vízbe dobta a csokrot, amikor lenéztek a hídról nem hittek a szemüknek

Van, hogy életünk legszebb napját egy szörnyű esemény árnyékolja be.

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília riadót fújt

Elképzelhető, hogy megjelent egy új vírusvariáns az országban.

5 otthoni eszköz, ami nagyon sok energiát fogyaszt – Megéri fenntartanod őket?

Az elmúlt hetekben mindannyian átgondoltuk a rezsiköltségeinket, elvégre mindenki jobban szeret olyanra költeni, amire igazán szükséges, és amire szeret. Márpedig előfordulhat, hogy sokat pazarolunk, gyakran észrevét

Veszélyben vannak a Sinopharmmal oltottak

Miközben készült egy tanulmány, ami az emlékeztető oltások fontosságára hívja fel a figyelmet, szégyenletes, hogy ezt miért nem népszerűsítik óriásplakátokon vagy a médiában, mondta Kemenesi Gábor virológus.

Tanársegéd voltam Angliában: ezt láttam az angol iskolákban

Az angol iskolákat legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a Harry Potterben látták: iskolai egyenruha, házak, színek. Ez egyáltalán nem áll messze az igazságtól, sőt! Az angliai iskolákban az élet tényleg játék

Bíró Ica kitálalt Schobert Norbiról, keményen nekiment: „Előbb-utóbb minden igazság kiderül”

Bíró Ica több év után tiszta vizet öntött a pohárba, és láthatóan van még tüske benne Schobert Norbi miatt.

Tényleg a Tisza medrébe temették hármas koporsóban Attila hun királyt? - Tények és tévhitek

A legenda szerint a hunok rettegett uralkodója arany-, ezüst- és vaskoporsóban fekszik valahol a Tisza mélyén – de mi lehet az igazság?

Koronavírus: azok közül haltak meg a legtöbben Magyarországon, akiket ezzel a vakcinával oltottak be

A kormányzati portálon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, de van egy vakcina, aminek a beadását követően különösen magas volt

Kikapják a nevelőszülőktől, mint egy szuvas fogat – Így hazudnak a súlyosan magatartászavaros gyerekekről

Mit kezdjünk azokkal a nevelőszülőkhöz került gyerekekkel, akiknél jóformán minden és mindenki csődöt mond? Ki segít a súlyosan traumatizált, kötődésre képtelen, magatartászavaros fiatalokon, akik gyakran a seg

Borzalmas baleset történt a Sziget fesztiválon

Mentőt kellett hívni a Szigetre.

0