A versenyszféra munkavállalóinak fele elégedetlen a fizetésével egy kutatás szerint
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez - derült ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
hirdetés
Az MTI-nek csütörtökön elküldött összefoglaló szerint a fizetésükkel elégedetlenek 28 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 34 százalék 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek.
A fizetéssel való elégedettség nincs szoros összefüggésben azzal, hogy az illető kapott-e már év közben is béremelést, az elégedetlenek 44 százalékának ugyanis év közben is nőtt a fizetése.
A kutatás szerint az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb állásajánlatért pedig már 68 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat.
A válaszadók 62 százaléka számít arra, hogy romlik az anyagi biztonsága a következő hónapokban, 55 százalék azonban most sem érzi nehezebbnek a szakmájában történő elhelyezkedést, mint egy éve. A gazdasági realitások ugyanakkor megjelentek, egyre jobban érezhetőek kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Például az inflációt követő bérnövekedésnél a munkavállalók 67 százaléka már fontosabbnak tartja a munkahelyének biztonságát.
A válaszadók 58 százaléka jelezte, hogy ha jövőre nem emelkednek a juttatásai, akkor biztosan felmondana a munkahelyén. Az összes válaszadó 61 százaléka ugyanakkor megelégedne azzal, hogy 1-2 éves átmeneti időre az emelés egy részét nem anyagi juttatásként kapja, ha munkáltatója nehezebb helyzetben működik - derült ki a Trenkwalder 500 fős felméréséből.
hírek innen, onnan
Kövérítő frizurák: ezeket semmiképp ne válaszd, ha vékonyítani szeretnéd az arcod
Ahogy vannak olyan ruhák, fazonok, amik teltebbnek mutatnak a valóságosnál, úgy olyan frizurák is léteznek, amiknek a viselése mellett...
Novák Katalin előadást tart, Magyarország szerepéről lesz szó
Egy fórum vendége lesz a köztársasági elnök.
Itt a drámai fordulat VV Fanni ügyében: " sokat kellett várni erre a pillanatra"
Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás vaskerekei, ezért nem is számíthatnak gyors végeredményre Novozánszki Fanni szülei, akik hat éve...
Súlyos vádak és pénz: Mindenről kitálalt Lionel Messi
Lionel Messi az MLS-ben szereplő Inter Miaminál folytatja pályafutását.
Cseke Katinka úgy érzi hibát követett el a gyereknevelésben: "Amikor ketten maradtunk beemeltem őt barátnői szintre"
Cseke Katinka úgy érzi, hogy óriási hibát követett el a gyermeknevelés terén.
Dombóvári István megszólalt a második gyermekéről: elárulta, mi lett az újszülött neve
Dombóvári István részleteket árult el második gyermeke születéséről, többek között azt, hogyan nevezték el a kisbabát.
EU-s pénzek: borzalmas lenne, ha valóra válna Nagy Márton víziója?
Az ellenzék szerint most a jelenlegi költségvetési időszakra kellene koncentrálni, mert súlyos eurómilliárdok veszhetnek el a kormány...
Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon...
Ideje átgondolnunk, hogy bánunk a gyerekekkel
Hogyan érvényesülnek a gyermeki jogok ma Magyarországon?
Rendes Jimmy-szobrot követelnek a rajongók
Egyre gyűlnek a vélemények a budapesti Madame Tussauds múzeumban kiállított Zámbó Jimmy-viaszszoborról.
A város, ahol betiltották a kapucnit és a sapkát
Jaj annak, aki fejfedőt visel.
A Denver két tripla duplával tarolt Miamiban – videóval
Ismét a Nuggets vezet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében.
Sport
Gyógyíthatatlan beteg a legendás magyar focista
Rohamosan romlik az állapota.
Horrorbalesetben meghalt a spanyol sztársportoló
46 éves volt.
A világ egyik legjobbjával erősített a Ferencváros
Fantasztikus játékosok érkeztek a zöld-fehér csapathoz.
Szétverték Prága belvárosát a Konfe-rencia-liga-döntő előtt, többen megsérültek - videó
Pedig a cseh fővárosban rendőrségi helikopterek is köröznek a házak felett.
Kecskemét: gólerős támadót igazolt az ezüstérmes
Az NB I-ben ezüstérmes, ezáltal Konferencia-liga-induló Kecskeméti TE az NB II-ből igazolt góllövő csatárt – ő a klub első nyári […] A Kecskemét: gólerős támadót igazolt az ezüstérmes bejegyzés először n
Csodagyereknek tartották, 18 évesen a BL-ben játszott, most hajléktalan lett
Már 19 évesen is részegen érkezett meg a Chelsea edzéseire.
NB III: szomorú bejelentést tett a Hajdúszoboszló
Nem indul a következő idényben az NB III-ban a Hajdúszoboszló – ezt a klub a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be: „Sajnálattal […] A NB III: szomorú bejelentést tett a Hajdúszoboszló bejegyzés először nb1.
A Fradi-legenda üzent Csercseszovnak: Lisztes Krisztiánnak jót tenne a Bajnokok Ligája
A Soroksár edzője egyetért Marco Rossival az FTC-támadó válogatottságát illetően.
David Beckham csapatában folytathatja Lionel Messi
Ahonnan akár egyből kölcsön is adhatják az FC Barcelonának.
FTC: a szurkolóknak is üzent az új játékos
A Ferencváros szerda délután jelentette be, hogy Tosin Kehinde személyében nigériai szélsővel erősített. Kehinde a dán Randers gárdájától érkezett a […] A FTC: a szurkolóknak is üzent az új játékos bejegyzé
A Barcelona reagált Lionel Messi átigazolására
A közleményből kiderül az is, hogy a klub mikor tudta meg az argentin focista döntését.
A Real Madrid őrült pénzért szerződtette az egyik legkeresettebb focistát
Máris megvan Benzema utódja.
Bulvár
Megérte várni, újra jönnek a milliárdok Brüsszelből
Divat a sírás a gazdasági szereplők körében, pedig újra csordolgálnak a pályázati pénzek.
Így öregszik a vagina: Ezekre számíthatsz 30-tól 60 éves korodig
A kor nemcsak az arcunkon látszik, csak amíg az arcunkon minden nap vizsgálgatjuk a ráncokat, addig „ott lent” már kevésbé vizsgálódunk.
Csak a férje ébresztőjét akarta kinyomni a terhes nő: amit a férfi telefonján látott, arra nincsenek szavak
Visszataszító, mit művelt a férfi terhes feleségével hónapokon át a háta mögött – csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a kétgyermekes édesapa végül lebukott.
„Szörnyeteg vagyok” - Eva Mendes elárulta, hogy kétnaponta le kell borotválnia az arcát
Eva Mendes kendőzetlen őszinteséggel vallott a rajongóinak.
Állam elleni bűncselekmény miatt feljelentették Orbán Viktort
Beérkeztek az iratok az ügyészséghez.
Megszólalt a megcsalási botrányba keveredett magyar énekes: "Az nem lehet, nem lehet... "
A kommentelők tudni vélik, kiről van szó.
„Ájulásig fojtogatott, és még ezután is szexelt velem” – állítja Andrew Tate-ről egy brit nő
Már négy nő vádolja nemi erőszakkal és bántalmazással az amerikai-brit influenszert, aki továbbra is tagadja a vele szemben felhozott szexuális bűncselekmények elkövetését.
Életveszélyes az egyik, nagyon ismert édesítőszer
Szakértők szerint minél előbb be kellene tiltani. Lebontja ugyanis a DNS-t.
A magyarok leleményességén röhög a fél internet: egy zseniális kép bizonyítja, hogy bármit meg tudunk oldani, ...
Mindig találunk megoldást a problémákra, még akkor is, ha nem az igazi.
Baba Vanga, a Balkán Nostradamusa előre látta a Brexitet, és 2023-ra egy nukleáris katasztrófát jósolt
A vak asszony, aki 1996-ban halt meg Bulgáriában, rémisztő próféciát adott 2023-ra. Többek közt egy atomerőmű robbanást, amely év vége előtt fog pusztítani a Földön.
Ez az a fűszer, ami a legtöbbet segít a fogyásban – A tudomány szerint
A kutatás szerint a pozitív változásokhoz legalább 12 hétig kell ezt a fűszert fogyasztani. Jó kiegészítője lehet a diétádnak.
Durvul a háború. Felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket
Egy napja Nova Kahovka vízierőművének gátja semmisült meg Ukrajnában, ma pedig felrobbantottak egy ammóniavezetéket a Harkov megyei Maszljutivkánál.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás