Ezt olvasta már?

Bajnokok Ligája - A szerdai program, zárul a csoportkör

Az A, a B, a C és a D csoport hatodik, utolsó fordulós mérkőzéseivel zárulnak szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei.

0

Ajándékkönyveket és önkénteseket is vár a Mikulásgyár

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár - tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.


hirdetés

A Mikulásgyár idén is a Millenáris Parkban lesz, november 29-től december 21-ig gyűjtik a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, játékokat. Emellett egy hónap alatt legalább 50 ezer könyvet szeretnének összegyűjteni, és eljuttatni olyan családokhoz, amelyek lakóhelyén nincs egyetlen könyvesbolt sem.

Az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet azzal is, hogy minikönyvtárat állítanak fel a Mikulásgyár területén és rekordkísérletet hirdetnek meg: legalább tízezer lelkes szülőt és gyereket várnak, hogy felolvassanak egymásnak egy-egy mesét.

A másfél évtizede indult karitatív akció szervezői kérnek minden cégvezetőt, hogy vállaljon önkéntes munkát a Mikulás gyárában és hozzon ajándékkönyveket. A Mikulásgyárat már több vállalat, intézmény dolgozói is támogatják.







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt a Roxette énekesnője

Marie Fredriksson évek óta súlyos beteg volt, 61 évesen érte a halál.

Csodás versben árulja a használt kocsiját a kortárs költőnő

Szó szerint megkímélt állapot, nem hajtották Dezsőt állatok. Költő volt sofőrje, nem sokat gyötörte,

Tévhit vagy sem? Ezt kell tudni a természetes probiotikumokról

A fermentálás egyáltalán nem újkori szeszély, hiszen már időszámításunk előtt 6000-ben ismerték az eljárást. Most ismét...

Szerződést hosszabbítottak a francia szövetségi kapitánnyal

Didier Deschamps játékosként és edzőként is világbajnok lett a válogatott színeiben.

Rendhagyó karácsonyi dallal készül az ünnepekre Tarján Zsófi

Nyakunkon az ünnep, ugyanis már csak pár nap van karácsonyig. Ilyenkor felcsendülnek a kedves ünnepi nóták, de a Honeybeastnek...

A botrány folytatódik. Kizárták az Érd ellenfelét

A Corona Brasov helyett a Nastasud együttese lesz Szabó Edina csapatának ellenfele

Az angol provokátor fontos üzenettel csapott le ismét

Banksy az éj leple alatt lepte meg a Birminghamet legújabb alkotásával.

27 év kihagyás után ismét ott lesz a CES-en az Apple

Azt, hogy a világ legnagyobb technológiai kiállításaként rendetett CES-t az Apple nélkül tartják szinte már evidenciának vettük, 1992...

Megválasztották Handó utódját az OBH élére

A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Szabályozták az öntözéses gazdálkodást

December 10-én az Országgyűlés 171 igen és 17 nem szavazattal elfogadta az Agrárminisztérium öntözéses gazdálkodásról szóló...

0

Sport

"Gyárfás meg nézett bambán körbe, mint John Travolta a ponyvaregényes mémekben"

Könyvajánlónk az "Újabb Top 10-es történelmi slágerlisták" című kötetről.

Nemi betegség miatt kell kihagynia az el Clásicót a Barca sztárjának

A klub által közölt izomsérülés nem fedi teljes mértékben a valóságot.

25 évesen meghalt a DVSC korábbi focistája

Molnár Tamás vasárnap öngyilkos lett.

25 évesen vetett véget életének a DVSC korábbi játékosa

Vasárnap, 25 éves korában vetett véget életének Molnár Tamás, a DVSC korábbi focistája.

Ennyit keresett Babos Tímea 2019-ben

Babos Tímea a 25. helyen áll a női teniszezők idei kereseti rangsorában.

A világ egyik legjobb támadójával akarja pótolni Neymart a PSG

A France Football értesülései szerint a Paris Saint-Germainnek megvan az utódjelöltje, ha Neymar jövő nyáron elhagyja a francia klubot.

Álomnyeremény a Szerencsejáték Zrt. egyik legnépszerűbb játékán: ennyi pénz ütötte egy budapesti sportfogadó m...

El tudja képzelni, hogy egy pillanat alatt ezerszeresét nyeri vissza a feltett pénzének? Három emberrel bizony megtörtént, de volt olyan is, aki közel 40 millió forintot tehetett zsebre egy jól összerakott Tippmix-szelvénnyel.

Az AC Milan legendája lesz a Napoli új edzője

Olasz sajtóértesülések szerint Carlo Ancelottit akkor is kirúgják, ha a csapata továbbjut a BL-ben.

A pokol legmélyebb bugyrát járták meg az Ágyúsok, de végül örülhettek

Az Arsenal együttese hátrányból fordítva 31-re múlta felül idegenben a West Ham United csapatát, így zsinórban kilenc nyeretlen tétmeccs után végre győztesen hagyhatta el a pályát.

Ronaldo máris megbánta, hogy távozott a Real Madridtól

Ronaldo egykori játékostársainak vallott arról, úgy érzi, megbánta, hogy 2018-ban elhagyta a Real Madridot, és a Juventushoz igazolt. A portugál sztárjátékos szerint ez a döntése vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két szezonban nem nyert Aranylabdát.

Elhunyt a Loki egykori játékosa

Komoly problémákkal küzdött.

0

Bulvár

Embernagyságú halat fogtak Baranyában - fotó!

Több mint kétméteres harcsa akadt horogra.

Egy indiai nőnek egyszerű ötlete van a nemi erőszakok megszüntetésére, de a férfiaknak nem fog tetszeni

A feje tetejére állította a sokszor hangoztatott tanácsot, hogy a nők vigyázzanak magukra.

Tényleg jó az intimtölcsér? Kipróbáltuk, és elmondjuk a hátrányait is

Az intimtölcsér előnyeit és hátrányait is számba vettük.

Egész életében félt a szomszéd pitbulljától - Amíg az meg nem mentette az életét

Ismét bebizonyosodott, hogy nem létezik olyan, hogy veszélyes kutyafajta".

Egy rúgással elintézték a pillangókéssel pénzt követelő salgótarjáni férfit

A támadó azzal védekezett, hogy a tartozást akarta behajtani.

Mihályi Győző a Blikknek: "Senki nem állt fel, pedig jelen volt az édesanyja is"

Budapest - "Nincs ügy! - szögezte le Mihályi Győző, aki szerint másnak szánják az Újszínházat, ezért sározták be.

blogmorzsák

8 tévhit a depresszióval kapcsolatban

A leggyakoribb mentális prob­lémáról van szó, amelyről ren­geteg tévhit kering.

Egy isztambuli prostituált életének utolsó percei

A számkivetett, kiszolgáltatott nőkről szól Elif Shafak új regénye.

A szaúdi Mikulás-csomag

Nagy meglepetést hozott a múlt heti OPEC+ találkozó sok szempontból.

A nyomtatott sajtó jelene és lehetséges jövője

Megszűnik a Playboy, a PCGuru, a GameStar és a Men's Health is. Jövőre ismét megcsappan a minőségi magazinok száma.

Ez a 12 m²-es, "erősen felújítandó" lakás elmegy 10,7M-ért?

Eladó hegyi tó a Mátrában, félkész "saját Dallas" Cegléden, és egy luxusvonat Nyíregyházán. 10 remek ingatlanhirdetés.

Gwyneth Paltrow karácsonyi vibrátoros videója mindent visz!

A szinésznő magára is gondol az ünnepek alkalmából.

Mik azok a "városi hőszigetek"?

Egy többmilliós nagyváros klímája jelentősen eltér a környező területektől. Témánk az "urban heat island" nevű jelenség.

Pusztulásban. Egy teljesen értelmetlen dráma részesei vagyunk

A most folyó rombolás és nemzetvesztés már nem a politikai harc harc kategóriája.

Mivel vezetné meg az Európai Uniót a kormány?

Holnap folytatódik a 7. cikkes meghallgatása Varga Juditnak. Kamukkal készül rá.

Lavrentyij Berija szellemdácsája

Az épületet 1953-ban hagyták el, mikor Beriját letartóztatták. Azóta üresen áll.

Így készíts otthon álomfogót!

Elkészítési leírás lépésről-lépésre, hogy neked már könnyen menjen!

0