Átadták az Év Menedzsere 2017 díjakat
A Menedzserek Országos Szövetsége február 17-én, immár XXIV. alkalommal rendezte meg hagyományos Menedzser Bál és Díjátadó Gáláját a Corinthia Hotel Budapest báltermében.
Idén három kategóriában díjazták a legtehetségesebbeket: Az Év Menedzsere Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója lett, Dr. Kepecs Gábor, az Aegon Csoport Igazgatóságának tagja, közép- és kelet-európai régióigazgató Életműdíjat kapott, Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója a Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíját vehette át.
A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2017-ben vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el. Ajánlásokat a Menedzserszövetség által felkért kamarák (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Kamara, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, FIVOSZ) tettek idén is. A három jelöltet mindegyik kategóriában a Prof. Dr. Bod Péter Ákos elnökletével működő Jelölő Bizottság tagjai Fekete István, Szentkuti Gabriella, Jaksity György és Mosonyi György választották ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött.
„A Menedzserszövetség egy megkerülhetetlen találkozási pont a hazai vállalatvezetők körében, amely lehetőséget teremt a tapasztalatok megosztására, hozzájárul sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez, valamint társadalmi szerepük kiteljesítéséhez egyaránt. A ma átadott díjak rangját pedig az adja, hogy a szakmaiságot helyezik a középpontba és pozitív vezetői mintát mutatnak, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra kialakítását ” - mondta el Szirmák Botond, a Menedzserszövetség elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
Év Menedzsere 2017 - Lajkó Ferenc a Waberer’s vezérigazgatója
A győri Széchenyi István Egyetem közlekedésmérnöki, majd gazdasági mérnöki szakán diplomázott. Karrierjét 1997-ben kezdte a Hungarocamion Rt.-nél asszisztensként. Később dolgozott a Volán Camion-nál és a Volán Tefu Zrt.-nél üzletkötőként, ahol a két cég összeolvadásában segédkezett. 2004-ben csatlakozott a Waberer’s International Zrt.-hez, mint Benelux régióvezető. 2006-tól Angol-Benelux Profit Center Igazgató, 2007-től Fuvarozási Igazgató, majd Fuvarozási vezérigazgató helyettes. 2008-tól a krízis-menedzsment tagja. 2010-ben a Nemzetközi Fuvarozási üzletág reorganizációjában vesz részt. 2012-től Fuvarozási és Szállítmányozási Vezérigazgató helyettes, 2016-tól pedig a cég Vezérigazgatója. 2017-ben vezetése alatt jut tőzsdére a vállalat.
Év Menedzsere Életműdíj 2017 - Dr. Kepecs Gábor az Aegon Csoport Igazgatóságának tagja, közép- és kelet-európai régióigazgató
1978-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervmatematika szakán. 1982-90 között az Egyetem Statisztikai tanszékén volt részmunkaidős oktató. 1987-ben került az Állami Biztosítóhoz befektetési vezetőként, és tagja lett annak a csapatnak, mely előkészítette a magyar tőzsde létrehozását. A Tőzsde létrejöttét követően 3 évig a Tőzsdetanács tagjaként dolgozott.
1990-ben lett az Állami Biztosító vezérigazgatója. A vállalat 1992-es privatizációját követően 25 éven át dolgozott az Aegon-nál, az első 10 évben a magyar vállalat vezérigazgatójaként, majd 2004-ben megbízták azzal, hogy az Aegon kelet-közép-európai régióját hozza létre zöldmezős operációként. 2008-ban az Aegon Management Board tagjává választották, amelyet idei nyugdíjazásáig betöltött.
2017-es nyugdíjazását követően is megtartotta Felügyelőbizottsági elnöki pozícióját az Aegon magyarországi és törökországi vállalatában. 2012 óta az Aegon NL igazgatósági tagja is, amelyet szintén folytat a következő években.
1998-ban a Tőzsdetanács felkérésére ismét csatlakozott a Tőzsdetanács Igazgatóságához, amelyben a Tőzsde privatizációjáig dolgozott. Ugyanebben az időszakban 2 évig betöltötte az 50 legjelentősebb Magyarországon működő multinacionális cég képviseletének vezetését, amely folyamatos konzultációt folytatott a kormányzattal a vállalatokat érintő legfontosabb szabályozásokban és gazdaságpolitikai kérdésekben. 1990-2005 között a Magyar Biztosítók Szövetségében elnökségi tagként, majd elnökként tevékenykedett.
A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíja 2017 - Pesti Tímea a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója
Pesti Tímea 2011-ben csatlakozott a LeasePlan Hungária Zrt. csapatához kereskedelmi igazgatóként. 2017 áprilisa óta tölti be a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Az ezt megelőző 6 évben a vállalat kereskedelmi igazgatójaként jelentős szerepet töltött be a nemzetközi vállalatcsoport hazai sikereiben. Irányítása alatt 2016-ban és 2017-ben a LeasePlan - sikeres kereskedelmi stratégiájának köszönhetően - 11%-os volumennövekedést ért el.
Vezérigazgatóként célul tűzte ki az iparági vezető szerep elérését az e-mobilitás területén, és az elektromos autók magyarországi penetrációjának nagyobb ütemű növelését. A Magyar Lízingszövetség Flotta Bizottságának delegáltjaként részt vett az NGM elektromos autók vásárlását ösztönző támogató rendszerének kidolgozásában is.
A szakember autóiparági tevékenysége előtt a stockholmi tőzsdén jegyzett, svéd piacvezető HL Display Hungary-t egy évtizeden keresztül irányította ügyvezető igazgatóként, illetve a skandináv vállalatcsoport közép-kelet európai régiójáért volt felelős. Ezzel párhuzamosan az amerikai központú POPAI (Point of Purchase Advertising International) magyarországi alapítója, alelnöke lett. 2007-2009 között a szervezet magyarországi elnöke volt.
Ezt megelőzően a világ egyik vezető gyógyszervállalatánál, a Novartis Hungáriánál kereskedelmi igazgatóként tevékenykedett.
A Díjátadó Gála háziasszonya Bombera Krisztina volt, az eseményen fellépett Jaksity Kata és zenekara, valamint Léber Barbara bemutatta a 2018-as esküvői kapszula-kollekcióját. A gálán a jótékonysági tombolasorsolás kedvezményezettje a Csodalámpa Alapítvány volt. A gálavacsorát és az ünnepélyes díjátadót követően a bálteremben a Super Troupers csapata és DJ Radnai gondoskodott a jó hangulatról. A Foyer területén pedig az Oti Voice & Bass duó kellemes jazz dallamai mellett Volkswagen elektromos koktélgyöngy bár, Schlumberger pezsgőbár, Chivas Regal whisky bár, Panyolai pálinka kóstoló, kanári-szigeteki különlegességek kóstolója, kézműves csokoládé kóstoló és Nespresso kávébár kényeztette hajnalig a 230 fős vendégsereget.
A XXIV. Menedzserbál és Díjátadó Gála főtámogatója a Volkswagen, kiemelt támogatója az Aegon Biztosító. További támogatók és együttműködő partnerek: Neckermann, Spanyol Idegenforgalmi Hivatal, Iron Mountain, Telenor, Quatar Airways, Royal Diamonds, Schwarzkopf Professional, Bobbi Brown, Jo Malone London, La Mer, Heinemann Testvérek, Pernod-Ricard-Hungary.
hírek innen, onnan
Új felelem járja át az érettségizők agyát, az AI-tól való félelem
Hétfőn 148 ezer magyar diák érettségizik, újabb fiatalok, akik retteghetnek attól, lesz-e munkahelyük, kell-e még a tudásuk 5 év múlva?...
Vissza kell a magyar filmnek a szabadságát
Mi lesz a magyar filmtámogatási rendszerrel? Erről kérdeztünk olyan alkotókat, mint Schwechtje Mihály és Vermes Dorka rendezők, valamint...
Nem szavazott a választmány Orbán Viktor lemondásáról – állítja a Népszava
Ferencz Orsolya szerint a Fidesznél a jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség.
Slot: "Pécsi nagyon jó helyen van a Liverpoolnál" - de lehet, hogy csak nyárig
Arne Slot szerint Pécsi Ármin nagyon jó helyen van Liverpoolban, Spanyolországban viszont továbbra is téma a Sevillához szerződése.
A Parlamentből posztoltak videót: ezt a részét még biztosan nem láttad
Pedig nélküle nem lenne ugyanaz az Országház.
Freddie Mercury asszisztense elárulta a Queen-legenda titkát - interjú
Peter Freestone 12 évig volt Freddie Mercury személyi asszisztense, és ez idő alatt nagyon mély barátság szövődött közöttük. Freestone...
Negyedszer is csapást mértek ukrán drónok az oroszországi Tuapsze kikötőjére
A térségben kedd óta rendkívüli állapot van érvényben.
Both Miklós is lemondott az NKA bizottsági tagságáról
A Hagyományok Háza vezetője azután mondott le, hogy kiderült, az NKA titokban milliárdokat osztott ki a Fidesz holdudvarának.
Otthon Start: az ajándékpénznél fontosabb a kamatkedvezmény
Minimálisnak tűnő, 0,2 százalékpontnyi kamatkedvezmény 1 millió forintnál is több megtakarítást jelent az Otthon Start hitelnél....
Tényleg vége? Szakíthatott Stohl András és Kiss Kriszta, egyre több az árulkodó jel
Vajon igazak a pletykák?
Szívszorító vallomást tett Farkasházy Tivadar: „Hónapokat vettem el Mimi életéből”
Ezt nem lehet feldolgozni.
Nem hajtjuk végre az Európai Bíróság ítéletét – közölte Orbán Viktor
Az unós források felszabadítása szempontjából is fontos a gyermekvédelminek nevezett törvény sorsa, amelyről a bíróság nemrég...
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


