Ezt olvasta már?


Átvették megbízólevelüket a miskolci helyi képviselők

Huszonhét tagú közgyűlés alakul meg a megyeszékhelyen pénteken délután.


hirdetés

Az október 13-i helyhatósági választás eredményeként 27 tagú képviselő-testület (közgyűlés) alakulhat meg Miskolcon. A 27 közül 19-en egyéni választókerületből, 8-an pedig kompenzációs listáról szereztek mandátumot.

 

Mandátumok és listák

A megbízóleveleket kedd délelőtt a városházán adta át Rakaczki Tamás, a helyi választási bizottság elnöke. Az ünnepélyes átadáson megjelent Veres Pál polgármester is, aki már október 24-én átvette megbízólevelét. A 19 egyéni választókerület közül 15-ben a Velünk a Város Egyesület köré tömörült pártok és civil szervezetek jelöltjei, 4-ben a Fidesz–KDNP jelöltjei szerezték meg a mandátumot. A 8 kompenzációs listás hely közül 6-ot a Fidesz–KDNP, 1-1-et pedig a Mi Hazánk és az Új Lendület Miskolcért szerzett meg. Az alakuló közgyűlés november 8-án délután 5 órakor lesz a miskolci városháza dísztermében.

 

boon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Babos Tímea elődöntős Tajvanban

A második helyen kiemelt Babos Tímea bejutott az elődöntőbe a 125 ezer dollár (37,5 millió forint) összdíjazású tajvani keménypályás...

Szüzességtablettát dobtak piacra, nehogy csalódás legyen a nászéjszaka

Az Amazon hirtelen hatalmas botrány kellős közepében találta magát Indiában, miután olyan szüzességtablettákat kezdett árulni, melyek...

Megvan, ki bontja ki az atlétikai stadion helyét

A Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a "FÖLD-Trans 2001" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végezheti a bontási munkákat...

Csak hiszik, hogy a munkaerőhiány okozza a legnagyobb gondot a cégeknek

Az időszűke az egyik legnagyobb kihívás a magyar vállalkozások számára. Egyebek mellett ez derült ki az üzleti networking szervezet, a...

Itt az új Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák

Ha elfogadja a parlament az innovációs miniszter törvénymódosítását, szeptemberben minden további nélkül bezárhatnak az alternatív...

Óriási vasúti fejlesztések jönnek Kelenföld és Ferencváros között

Bővítik a vasúti kapcsolatot a két városrész között és új megállók is épülnek Csepelnél és a Kopaszi-gátnál.

Belső-Kína és Záhony között alakítanak ki vasúti összeköttetést

Kazahsztánon, Oroszországon és Ukrajnán is áthalad majd az összeköttetés.

Jótékonykodni fog a tiszteletdíjából a polgármester fia, akit bizottsági tagnak választottak

Felháborodás volt abból, hogy a polgármester fiaként kapta meg a pozíciót.

Tizenöt percenként meghal valaki Amerikában a szuperbaktériumok miatt

Egyre komolyabb problémát jelentenek az antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok.

Babos két lépésre van a tornagyőzelemtől

Esélyeshez méltón menetel eddig.

A bírók elértek a tűréshatárhoz

Olyan határátlépés történt a múlt héten a Fővárosi Törvényszéken, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a magyar ítélkezési...

Demcsák Zsuzsáék már kitűzték az esküvő időpontját

Megszerezték a szükséges papírokat. Karácsonykor már házastársakként ünnepelnek majd.

0

Sport

Ezt nézze. Nem hiszi, el mit csinált Orbán Viktor a Karmelita-kolostor erkélyén - Így várja a miniszterelnök a...

A nyilvánvalóan futballrajongó, Orbán Viktor miniszterelnök Úr Facebook oldalán osztott meg egy videót, a mai Puskás Aréna avatója kapcsán.

Gólt lőtt a Népstadion nyitómeccsén, most ő végzi el a kezdőrúgást

Egy 93 éves futball-legenda érkezett Budapestre.

Gera Zoltán búcsúmeccse: elképesztő vádra reagált Rossi

Tiszta vizet öntött a pohárba a kapitány.

Magyarország-Uruguay 4:2

Gólszerzőink: Czibor, Hidegkuti, Kocsis, Kocsis

Mindössze két másodpercig mutatta a tévé a szexi szurkolólányt a Juventus meccsén, azonnal Instagram-celeb let...

A Seria A-ban vasárnap este, koránt sem izgalmasnak mondható meccsen a Juventus és az AC Milan csapata mérkőzött meg egymással, ám nem emiatt beszélnek még egy héttel később is az összecsapásról.

Kemény szavak: a Ferrari volt elnöke reméli, hogy Hamilton soha többet nem nyer világbajnokságot

Luca di Montezemelo, a Ferrari volt elnöke reméli, hogy egykori csapata hamarosan újra átveszi az uralmat a Formula 1-ben és ezzel együtt Hamilton és a Mercedes remek sorozata megszakad - írja az f1vilag.

Lenyűgöző videóval köszönti Orbán Viktor a Puskás Arénát

A mai stadionavató alkalmából osztott meg egy csodálatos filmet a miniszterelnök a Facebookon.

Ibrahimovic: Zlatant akartátok, megkaptátok. Most menjetek vissza baseballt nézni.

A svéd klasszis tökéletesen keretbe foglalta a Los Angeles Galaxynál eltöltött éveit. Jöhet ismét valamelyik topbajnokság?

Bejelentette visszavonulását a Moto GP háromszoros világbajnoka

A spanyol versenyzőnek a vasárnap Valenciai Nagydíj lesz pályafutása utolsó futama.

0

Bulvár

Nudlitakaró az új őrület: nagyon vicces látványt nyújt, de kényelmes

A különleges takaró mélyebb alvást tesz lehetővé.

Itt a legújabb Magyarország-térkép: ehhez hasonlót még nem láthattunk

Elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe.

Bajban lesznek a vidéki nyugdíjasok, ha nem a postás hozza a nyugdíjat

A napokban közölte a Magyar Bankszövetség: azt szeretné, ha a nyugdíjakat kizárólag bankszámlára utalnák.

Megszólalt a megvert ezredesnő

Egyelőre nem hallgatták ki az ezredesnőt, aki feljelentette a rendőrség egyik csúcsvezetőjét, mert a férfi megverte. A gyanú szerint a vezérőrnagy a rendőrség Teve utcai székházában, egy irodában többször megütötte a nőt, miután az véget vetett titkos kapcsolatuknak. A rendőrnő három és fél hónappal a történtek után, az ATV Híradónak mesélte el, hogy mi történt.

Pécsi Ildikónál végleg betelt a pohár

Évek óta folyik a pereskedés és a családi viszály Pécsi Ildikó és Pártos Csilla között, de az utóbbi hónapokban egyre nagyobb a csend.

Paradicsomot ezért tilos a hűtőbe tenni

A trópusokról származó paradicsom nem mondható éppen hidegkedvelő növénynek.

Rogán-Gaál Cecília válása után új fejezet kezdődik - ilyen képeket már nem látsz többé

Rengeteget megélt együtt Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília, de a közös történetük véget ért. A gyerekek örökre összekötik ugyan a őket, de a házasságuknak vége.

Ez a bugyi kell minden nőnek télre.

Vannak dolgok, amelyekbe első pillantásra beleszeretünk. Nos, ez az újdonság rögtön a kedvencünk lett!

Zsiday Viktor elmondta, mibe bukhat bele az Orbán-kormány

Önmagában a jelentősen növekvő korrupció nem elég ehhez.

Döntött a közgyűlés Hódmezővásárhelyen: Fizetnie kell a Lázár-féle batidai vadászkastély tulajdonosainak

Akár el is bontathatták volna a vadászkastély kapuját, de az önkormányzattól elbitorolt útért bérleti díjat kérnek csupán. A csütörtöki közgyűlésen döntöttek erről a vásárhelyi képviselők.

Egy 21 éves indiai király felrakta a családi palotát az Airbnb-re

Az Airbnb történetében ez az első alkalom, hogy kivehető egy ilyen pompás uralkodói lakosztály.

blogmorzsák

Ex Luna, scientia - Emberes Apollo-küldetések

A holdra szállást élőben közvetítette a Magyar Televízió is, mintegy kétmillió magyar nézhette végig Armstrongék landolását.

Így spórolj az árammal!

Módszerek, hogy miként lehet egy lakás vagy iroda energiafelhasználása kisebb: zöld és pénztárcabarát tippek.

Ezért házasodunk kevésbé, mint azelőtt

Képtelenek vagyunk szeretni? Túl önző a mai nemzedék? A túlnépesedéstől félünk? Ódzkodunk az elköteleződéstől?

Így világíts te is takarékosan, vezeték nélkül!

Ez eddig a legjobb, legkedvezőbb árú kültéri LED lámpa - kihagyhatatlan kerti világítás.

Izsák feláldozása minden szülő rémálma

Ugyan melyik szülőnek nem fáj, mikor gyermekének kell áldozatot hoznia?

Ingatlan vagy állampapír?

Egyre drágábbak az ingatlanok, közben a lakossági állampapír egyre jobban fizet. Melyiket válasszuk?

Elegem van: egy vereség anatómiája

Az ország lerohad, magánéletük­ben cseszegetik az embereket, és egyre pofátlanabbul folyik a közpénzlopás.

Debrecen ajándékba adott 3 hektár telket Mészáros Lőrincnek?

A város "gazdaságfejlesztési érdekeivel" indokolták, de már megint hülyének néznek minket.

Az elbaltázott Puskás Stadion

Átadtak egy 67 ezres stadiont - parkoló nélkül.

Volkswagen Bogárból robogó

Tökéletes robogók készültek egy VW Beetle darabjaiból. Modern retro.

Egy nap Karlovy Varyban

Hogyan töltsünk el egy napot Európa egyik leghíresebb fürdővárosában: kóstoljunk gyógyvizet és túrázzunk.

0