Augusztus 20. - Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az "örök Magyarországot"
"Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot" - hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson.
hirdetés
Áder János beszédében aláhúzta, ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert "tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal". "Csakúgy, mint az idei húsvétunk, a mai nap is mindannyiunktól önfegyelmet igénylő, korlátok közé szorított ünnep" - mondta.
Az államfő szerint "egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és - a nehézségek ellenére - miként épül ma is".
Ilyenkor a korábbinál is láthatóbbá válik mindazok munkája, akik a közjót szolgálják: az orvosok, ápolók, gondozók kitartása; a tanárok, oktatók, nevelők türelme; a katonák, a rend és a határ őreinek fegyelme - hangsúlyozta.
"Mire mentünk volna nélkülük az elmúlt hónapokban?" - tette fel a kérdést Áder János, hozzáfűzve, "csak az ő segítségükkel lehettünk úrrá félelmeinken, tanulhattunk türelmet és gyűjthettünk erőt a folytatáshoz".
Kiemelte, "az elmúlt hónapokban az ő felelősségteljes szolgálatuk erősítette bennünk a hitet, növelte a reményt".
Áder János beszéde elején Antall Józsefre emlékezett, felidézve, hogy az egykori miniszterelnök az 1945 után felállványozott Mátyás-templomot szemlélve arra döbbent rá, legyen bármilyen tragikus helyzetben is az ország, az időtlen értékek nem vesznek el, mert - függetlenül békétől és háborútól, az ország közállapotától vagy a szabadság fokától - mindig vannak, akik a közjóért dolgoznak. "Az örök Magyarország igenis épül" - idézte a köztársasági elnök Antall Józsefet.
Hangsúlyozta, "államalapításunk ünnepén joggal érezzük, hogy a magyarok történelme, az elmúlt több mint ezer esztendő - mint egy égig érő katedrális - egyszerre lenyűgöző és nehezen feldolgozható". Törvényhozó uralkodók, sorsfordító csaták, önfeláldozó hősök, vitézlő győzelmek és tragikus veszteségek formálták ilyenné - tette hozzá.
Áder János aláhúzta ugyanakkor, az "örök Magyarország nem csak kard és korona, jogar és palást, nem csak az, amit ilyenkor, ünnepnapokon hatalmasnak látunk", a történelmet ugyanis "millió és millió ember csöndes szolgálata formálta".
Azok munkája, akik konok ragaszkodással mindig újjáépítették lerombolt, felégetett, kifosztott, elsodort falvaikat; kenyeret adtak az asztalra, gondolatokkal teli könyveket az emberek kezébe; megművelték az ősi földet, kiművelték az őket követő nemzedéket; óvták az életet, védték a szabadságot, gondoskodtak a rájuk bízottak biztonságáról - fejtette ki.
Az államfő szerint akik nemcsak önmagukkal törődtek, hanem másokat is segítettek, mind az örök Magyarországot építették a szántóföldön, a műhelyekben, a tantermekben, a kórházakban, a templomokban, a községházán, a hadseregben.
Mint mondta, nekik köszönhető, hogy az idő malmai nem őrölték porrá ezt a népet. Áder János kiemelte azok teljesítményét, akik eltemették két világháború halottait, és akik a megszűnő szabadság idején is alkottak, építettek, hittek és reméltek.
"A nép örök, s öröknek kívánjuk e nép hazáját" - idézte a köztársasági elnök Kossuth Lajos 1848 márciusában mondott szavait. Megjegyezte, Kossuth jól tudta, hogy az ösztönös ragaszkodás mellé tudatos hazaszeretet, áldozatkészség és hűség is kell. "Tudta, hogy ami a századok során magyarnak épült, csak akkor marad a miénk, ha képesek vagyunk megvédeni" - jelentette ki Áder János.
Az államfő a tisztavatás résztvevőihez fordulva hangsúlyozta, a honvédeknek kivételes hivatásuk van. "Az elmúlt évszázadokban változhatott az egyenruha vagy a címer az egyenruhán, de az eskü az Önök nemes elődeit éppúgy kötötte, mint ahogy a mai naptól Önöket is" - mondta.
Arra buzdította hallgatóságát, hogy védjék meg Magyarország értékeit, éltessék hagyományait, tartsák meg egészséges életerejét. "Munkánkhoz legyen iránytű ez a négy szócska: a haza minden előtt" - zárta beszédét az államfő.
hírek innen, onnan
Cuki fotóval jelentette be Liptai Claudia: a kisfia elballagott az óvodából – képek
Liptai Claudia családjának fontos nap volt a mai: a kisfia, Marci élete igazi mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 4 év után elballagott az...
Nagy István köszönetet mondott az agrárszakképzésben dolgozó tanároknak
A miniszter szerint az oktatói gárda ugyanúgy magot vet, mint a gazdák.
Van, aki Magyarország pártján áll: „az uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása”
Mateusz Morawiecki is véleményezte, hogy az EP megszavazta: Magyarország nem alkalmas az EU soros elnökségére. MTI/Miniszterelnöki...
Minden, amit a június 25-én érkező Black Mirror 6. évadáról tudni lehet
A görbe tükröt állító Black Mirror majdnem elkaszálták az indulása után, ám azóta az egyik legkedveltebb antológia lett világszerte a...
Alig takarja felsője Polgár Krisztina mellét - fotó
Az egykori szépségkirálynő ilyen fotót még soha nem osztott meg magáról.
7 szakítási stratégia a legrosszabbtól a legjobbig
Szakítani sohasem kellemes, de lehet úgy is csinálni, hogy a lehető legkevésbé okozzunk fájdalmat vele. A szakértők szerint így hatnak a...
Öt évig volt Bécs Magyarország része
Mátyás király több mint kétévnyi ostrom után vonult be serege élén Bécsbe: elintézetlen ügye volt a német-római császárral.
Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett
Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt. ...
Nagyon fura, ami a PSG-nél történik: mégsem távozik Messi?
Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától Christophe Galtier vezetőedző szavai szerint. A tréner állítását a nap...
Trükköznek a paksi szerződéssel, a parlament helyett elég Varga Mihály az orosz gigahitel feltételeinek átírásához
A szerda éjjel kihirdetett „veszélyhelyzeti” rendeletek egyike lehetővé teszi, hogy a tervezett atomerőmű-bővítés finanszírozási...
Drámai részletek: megszólalt szakításáról Szabó Franciska
A sportoló kapcsolata tündérmeséből rémálommá változott.
ATV: A válság miatt elengedhetetlen néhány fájdalmas döntés
A gazdasági válság miatt megszűnik Lampé Ágnes összes televíziós és rádióműsora, így távozik az ATV-től.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt
A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás