Augusztus 20. - Duna-átúszást tartanak Pakson
A Szent István-napi ünnepi programok keretében Duna-átúszást tartanak hétfőn Pakson. Az eseményre több száz nevezőt várnak.
hirdetés
A Duna-átúszás több mint egy évtizede szerves része az augusztus 20-i városi programoknak. Nem versenyről, hanem kedvtelésről van szó, a táv pedig körülbelül hétszáz méter - mondta el az MTI-nek Czink Dóra, a polgármesteri hivatal turisztikai referense. Kiemelte: az úszók biztonságáról kísérőhajókkal gondoskodnak.
Nevezni hétfőn 9 és 11 óra között lehet a paksi kikötőben, innen komppal viszik át a jelentkezőket a túlsó partra. Az indulást fél 12-re tervezik.
Már most 20-21 Celsius-fok a víz hőmérséklete, a következő napokra kedvező időjárást ígérnek - közölte Kiszl Károly, a Charon Hajózási Kft. vezetője, aki kezdetektől részt vesz a program szervezésében. A folyó vize alacsony, apadó ágban van. Ennek ellenére, mivel folyóvízről van szó, nagy körültekintésre van szükség az úszásnál. Azt is elmondta, volt olyan év, hogy több mint négyszázan vállalkoztak az átúszásra, de a program eddigi történetében baleset nem történt.
Czink Dóra arról is beszámolt, hogy az augusztus 20-i rendezvénysorozat már vasárnap elkezdődik. Délután 4-től koncerteket tartanak a vízi színpadon. Előbb a Paksi Harmonika Együttes, majd a Vetővirág Népzenei Együttes és a Paksi Szarkaláb Néptáncegyüttes lép fel, végül az Ismerős Arcok együttes koncertezik.
Hétfőn a Duna-átúszást a Roger Schilling Fúvószenekar koncertje kíséri, később többek között Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, a paksi Szaggatózenekar és a szintén helybéli Tűzvirág Táncegyüttes ad műsort. A programot tűzijáték zárja, ezt megelőzően lampionos, csónakos felvonulást tartanak a Dunán.
A napokban nemzetközi ifjúsági találkozó zajlik Pakson. Erre a város testvér- és partnertelepüléseiről - Kézdivásárhelyről, Galántáról, Viskről és Reichertshofenből - érkeztek diákok és pedagógusok alkotta küldöttségek. A vendégek részt vesznek az augusztus 20-i programokon.
MTI
hírek innen, onnan
Gólszépségverseny az NB I-ben videóval
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos facebook oldalán bárki leadhatja voksát a szezon legszebb góljára.
Lovas tankok, tankos lovasok
Nem pusztán arról van szó, hogy a magyar kormány fejének sikerült elég ormótlan módon a mai demokratikus Németországot a nácikhoz...
Óvodás és iskolás bábosok lepték el a Vojtinát
A verseny célja az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak a gyerekek egy igazi színházban. A szervezők szerint az is fontos, hogy már gyerekkorban megszokják a szereplést. A Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumon több mint 200-an lé...
Ferenc pápa óva intett a bezárkózástól a pünkösdi virrasztáson
A szentatya az egyházi mozgalmakat szólította Rómába pünkösd ünnepére, hogy a Hit Évében vele együtt imádkozzanak Szent Péter apostol sírjánál. Az egész Európából és a világ számos részéből, Mexikóból, Új-Zélandról és az afrikai K...
Így költene el 150 milliárdot az állam - mutatjuk a részleteket
Hét közbeszerzési eljáráson összesen nettó 145,39 milliárd forint keretösszegben szerez be számítógépeket, szoftverlicenceket, informatikai szolgáltatásokat és mobiltelefonokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt ...
Cáfol az MKB Bank - nem vásárolja fel a bankot az OTP
Az MKB Bank közleményben hárította el azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az OTP megvásárolná. Azt írták, hogy az MKB anyabankja, a BayernLB nem biztosított kizárólagosságot egyetlen potenciális vevőjelöltnek sem, valamint nem ...
Fidesz: felháborító Martin Schulz kijelentése
A Fidesz visszautasítja Martin Schulz kijelentését. Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot.
Eurovíziós Dalfesztivál - Dán győzelem, ByeAlex 10. lett
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett.
Hogyan szedjük és tároljuk a gyógyszereket nyáron?
Bizonyos készítmények fényérzékenységet okozhatnak, a nem megfelelően tárolt gyógyszerek a nyári hőségben hatástalanná válhatnak.
Dinamikusan választanak az emberek utazási módot
Mivel lehet rábírni az embereket arra, hogy a környezetbarátabb megoldást válasszák: biciklizzenek, vonatozzanak, buszozzanak?
A cumi lenne a kulcs az allergia megfékezésében?
Egy friss tanulmányból választ kaphatunk az évek óta húzódó vitás kérdésre: mihez kezdjünk a földre hullott cumival?
Sport
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Audikat kapnak Győrben a győztesek?
Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...
"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...
Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...
Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől
Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Strestík elhatárolódik édesanyja kijelentésétől
A Győri ETO honlapján Marek Strestík kérésére közleményt jelentetett meg. A labdarúgó az elmúlt fordulóban sérülést okozott Leonardónak, a Ferencváros játékosának. Ennek kapcsán a focista édesanyja felháborodást váltott ki, amikor...
Bulvár
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog
Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól
Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
C. Ronaldo orrba rúgta ellenfelét, elszabadultak az indulatok - videó!
A spanyol Király Kupa döntőjének hosszabbításában Cristiano Ronaldo egy ellene elkövetett szabálytalanság után törlesztett nagyon csúnyán: "ollózó" mozdulattal arcon rúgta Gabit, akinek vérzett az orra. A portugál futballista piro...
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában
Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.
blogmorzsák
Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan
Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.
Egy életre rokkant marad
Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.
A Kedvesem a világhírért küzd
ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.
Miért csak csirkefalatok és halrudacskák, tészta és sült krumpli?
Miért annyira fantáziátlanok az éttermek,
ha a gyerekekről van szó?
Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik
Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.
Beckham nagy pénzek kapujában
A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.
Útnak kellett indulni
Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.
Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját
Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti


