Augusztus 20. - Kövér: Magyarország érdeke az építő egyensúly kialakulása a világban
A nagyhatalmi érdekek ütközőzónájában található Magyarország érdeke, hogy egyfajta békés, nyugodt, építő egyensúly alakuljon ki a világban - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a HírTV Magyarország élőben című műsorában.
hirdetés
Kövér László az államalapítás ünnepére emlékezve kifejtette, a keresztény magyar állam is egy a maihoz hasonló ütközőzónában született, amikor még azt is el kellett dönteni, hogy a keleti, vagy a nyugati kereszténységhez csatlakozzon.
"Tehát már ott helyben, az origó pontban ott volt a dilemma, amit azóta is tulajdonképpen megoldhatatlanul cipelünk magunkkal" - mondta, majd hozzátette, Magyarországnak azért is törekednie kell a világ egyensúlyára, mert ha az megbillen, "akkor óhatatlanul a régióban alakul ki az első tűzfészek".
Kövér László elmondta, Magyarország felelőssége, hogy "olyan kellő erőt gyűjtsön magába és maga köré, amely szereplővé teszi ebben a játékban", mert volt idő, amikor egyáltalán nem osztottak neki lapot.
Volt azonban olyan is - például Szent István, Hunyadi Mátyás, Bethlen Gábor, illetve 1848-49 idején -, amikor meghatározó erővel tudott befolyást gyakorolni az őt érintő politikai folyamatokra - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a visegrádi együttműködésnek is köszönhetően soha nem látott még akkora esélyt arra, hogy Magyarország úgy érvényesítse érdekeit, mint most a közép-kelet-európai érdekrendszeren keresztül.
A házelnök aláhúzta, Európa keleti fele a Szovjetunió nyomása alatt jobban rá volt kényszerítve arra, hogy megpróbálja foggal-körömmel megőrizni saját, élni segítő értékeit, míg a jólét, a szabadság korlátlanságába vetett hit nem tett jót a nyugat-európai embereknek.
A trianoni évfordulóra kitérve elmondta, az elmúlt években a környező országok is rájöttek, hogy nem Magyarország fenyegeti saját nemzeti önazonosságukat, hanem olyan erősebb hatalmak, amelyek "manipulációs gépezetükkel és pénzükkel mindenféle önazonosságot megpróbálnak feloldani és kiölni az emberből, úgy a nemzetit, mint a keresztényt, de hovatovább már a nemi identitást is".
Kövér László elmondta, botrányosnak tartja, hogy a főpolgármester a szivárványos zászló kihelyezését tartotta a legfontosabb feladatának a "budapesti közlekedés részleges megbénításán túl".
"Kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló" - jelentette ki, majd a szivárványos zászló leszaggatására vonatkozó kérdésre megjegyezte, egy "szellemi, erkölcsi agresszióra" nem szabad fizikai agresszióval válaszolni.
Hozzátette, a szivárványos zászló egy szűk kisebbség, egy szubkultúra jelképe, a harsány, provokatív fellépéssel pedig az eltérő szexuális orientációjú emberek közül sem mindenki szimpatizál.
A Fidesz politikusa közölte: a számok alapján a DK és a Momentum vált az ellenzék vezető erejévé, a kormánypártoknak pedig azért kell naponta felidézniük Gyurcsány Ferenc "bűneit", mert ha azt nem teszik meg, akkor az idő elmossa azok nyomait.
Kövér László ezzel összefüggésben megjegyezte, a 2006-os utcai rendőrterror nem sokban különbözött attól, amit most Minszk utcáin lehet látni.
"Érdekes módon az akkori budapesti események nem váltottak ki hasonló tiltakozási hullámot az európai politikusok körében" - mondta.
Kiemelte, egyelőre nem látni tisztán mi történik Minszkben, áll-e bármilyen külső erő az ottani mozgalmak mögött. Fehéroroszországban is van esély arra, hogy egy kompromisszumos megoldás szülessen, amely azt jelenti, hogy semelyik nagyhatalom nem akarja majd feltétlenül maga alá gyűrni azt a terültet, mert többet veszíthet rajta, mint amennyit nyerni akart - fejtette ki.
"Lehet, hogy kivételképpen az fog történni, amit a belarusz emberek akartak, ez nem minden átmenetben volt igaz" - tette hozzá Kövér László.
A házelnök elmondta, "bizonyos hatalmi erők" totális háborút folytatnak Donald Trump elnök ellen az Egyesült Államokban, emiatt pedig nekik is résen kell lenniük és fel kell készülniük arra, hogy a 2022-es magyar parlamenti választás nem lesz majd mentes külső beavatkozási kísérletektől.
hírek innen, onnan
A háborúban elárvult ukrán gyerekeket fogadott örökbe a nő, aztán hagyta, hogy pedofilok erőszakolják őket
A gyerekekkel a nő megetette a saját hányásukat és piszkos pelenkát is gyömöszölt a szájukba. Egy ötéves kicsit mindössze 11 kilósan...
Minden diák apukája a szexi tanárnőt akarja, volt diákjai is előfizetnek az OnlyFansére
A volt svéd pedagógust folyamatosan zaklatják, volt diákjai és kollégái is előfizetnek az OnlyFansen látható felnőtt tartalmakért.
Betiltott, véres horrorfilmek, melyek hihetetlenül sokat érnek
Vannak, akik rengeteg pénzt hajlandók fizetni ezen filmek eredeti videókazettáiért. Mutatjuk a filmeket!
300 Sevilla-szurkoló eltévesztette a várost, rossz helyre utaztak az EL-döntőre
B-U-D-A-P-E-S-T… Ennyire nehéz?
Hivatalos bejelentés: Magyarország már fel is használta az uniós források 86%-át
Magyarország a rendelkezésére álló európai uniós források 86 százalékát felhasználta, ezzel az EU élvonalában van – mondta...
Tüntessen békésen - kéri a rendőrség
A tömegrendezvények, demonstrációk szabályaira elektronikus és papíralapú tájékoztatóban hívja fel a figyelmet a rendőrség
Navracsics Tibor: tízezer milliárd forintról már megállapodott Magyarország az unióval
Ugyanakkor Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség...
Így matricázták tele Pintér Sándor minisztériumának falát a tüntető diákok – Videó!
Több százan tüntettek ismét a pedagógusok béremeléséért, illetve a tanárok elnémítására kreált státusztörvény és az oktatás...
Tüntettek a diákok, matricákkal ragasztották tele a Belügyminisztérium épületét – Galéria!
Több százan mozdultak meg, tiltakozásul a tanáraik közalkalmazotti státuszának a megváltoztatása ellen. (Fotógaléria)
Visszavág Amerika Oroszországnak, amiért kilépett a Start-egyezményből
Az Egyesült Államok csütörtöktől nem ad több értesítést Oroszországnak az Új Start-egyezményben előírtakról – számol be a...
Nyert a bíróságon a Ryanair: megsemmisítették a 300 milliós büntetést
Még korábban amiatt büntették meg a Ryanair-t, mert teljes egészében ráterhelte utasai egy részére a tavaly nyáron kivetett különadót....
Fellázadtak az orvosok a Péterfy Sándor utcai kórházban az új főigazgató ellen
Bizalmi szavazáson jelezték, hogy nem szeretnének vele dolgozni.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Mourinho a Puskás-garázsban megmondta az őszintét: Te egy kib.szott szégyen vagy!
A brit bíró mellett kapott a portugál velős véleményéből az UEFA és a jb elnöke is.
Gólokat csak a rómaiak lőttek, mégis a Sevilla nyerte meg az Európa-ligát Budapesten
A tizenegyespárbajt a vb-hez hasonlóan Montiel döntötte el.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt
A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás