Ezt olvasta már?


Augusztus 20. - Varga Mihály: István király veszélyes helyzetben is a nemzet önállósága mellett döntött

István király szorongatott, veszélyes helyzetben is a magyar nemzet szabadsága, önállósága mellett döntött, Magyarország ezért nem tagozódott be a német fejedelemségek közé, hanem független államként jött létre - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Karcagon.


hirdetés

Varga Mihály a Szent István napi ünnepi önkormányzati ülésen, az új kenyér megszentelését, megáldását követően kijelentette: István király a magyarok megmaradásáért viselt hadat, épített új országot és alkotott új szabályokat.

Szilárd és maradandó művet alkotott, olyan hazát hagyott ránk, amelyet leigázni, végleg meghódítani senkinek nem sikerült - emelte ki.

Hozzátette: évtizedek kellettek, hogy olyan erős keresztény állam jöjjön létre, amely megállta a helyét a nemzetek sorában. Egyedülálló teljesítmény volt ez, hiszen a magyar volt az egyetlen a nomád népek között, amely Európában sikeres államot tudott alapítani - mondta Varga Mihály.

Szent Istvánnak és az őt követő magyarok sok-sok nemzedékének köszönhető, hogy ma is a magyar történelmet írjuk, magyarul szólunk egymáshoz és támaszkodhatunk a keresztény hit megtartó erejére - tette hozzá.

Augusztus 20. annak a kimagasló teljesítménynek az ünnepe, amelyet egy sorsfordító időben az új, egységes keresztény Magyarország létrehozása éltetett - fűzte hozzá, megjegyezve: súlyos döntések, nehéz harcok kísérték ezt a munkát.

Varga Mihály szólt arról, hogy augusztus 20. a karcagiaknak is sokat jelent. Azt mondta, a Nagykunság messze földön híres volt az ott termelt búzáról. A kunsági ember "életnek" nevezte a gabonát; ha a búzából termett elég, nem történhetett semmi baj.

Kitért arra, hogy az új kenyér ünnepe a 19. század végén vált hivatalos állami ünneppé.

A kommunista időszakban igyekeztek "elmosni" a Szent István-i hagyományokat és új tartalommal megtölteni. "Szabad országként ma már megélhetjük hagyományainkat, és szép lassan ez a szép ünnepünk visszanyeri eredeti fényét" - fogalmazott Varga Mihály.

A miniszter azt mondta, a nagyvilágba kitekintve látható, hogy változatlanul létkérdés egy erős, a keresztény tradíciókra és a magyar hagyományokra támaszkodó állam építése, amely képes biztonságot teremteni polgárainak, a gazdaság szereplőinek, képes érdekei érvényesítésére és kritikus, nehéz helyzetekben is megállja a helyét.

Hozzátette: most is lesznek államok, amelyek kisebb veszteséggel vészelik át a válságot és nagyobb lendülettel indítják újra a gazdaságot.

A kormány azért dolgozik, hogy Magyarország ezek közé az országok közé tartozzon - hangsúlyozta.

Varga Mihály megemlékezett a közelmúltban elhunyt Dobos Lászlóról, Karcag korábbi polgármesteréről (Fidesz-KDNP) és Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselőről. Szólt arról, hogy a következő polgármester-választáson Szepesi Tibor lesz a Fidesz-KDNP jelöltje. Megemlékezett a karcagi születésű Csukás Istvánról és a szintén idén elhunyt, Sántha József nyugalmazott karcagi belgyógyász főorvosról is.







0

hírek innen, onnan

Navracsics szerint Magyarország az uniós források 86 százalékát már felhasználta

Ám tízezer milliárd forintot még nem utalt az Európai Bizottság „különböző jogállamisági és egyéb problémák miatt”.

Ezt a Down-szindrómás szingli anyukát megvetik, kritizálják, pedig megható, ahogy kisfiát neveli

Lisát elhagyták a barátai, amikor megtudták, hogy terhes, annyira elítélték őt.

Először fotózták le együtt Timothée Chalamet-t és Kylie Jennert

Hetek óta kering a pletyka, hogy összejöttek.

Nem akárhol járt Novák Katalin

Novák Katalin meglátogatta a magyar tulajdonban lévő, albán piacvezető távközlési vállalatot.

Celebrandi: nem hiszi el, melyik egykori magyar szépségkirálynő keresi a szerelmet a műsorban

Újabb névre derült fény: az egykori Miss Universe Hungary, Jázmin Viktória is szerencsét próbál a Celebrandiban, így már ő a hatodik...

Rovarölő került a népszerű tallérba, rágcsálás helyett vigyük vissza

A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy a visszahívott terméket ne fogyasszák, vigyék vissza bármelyik Lidl üzletbe, ahol visszakapják az...

Napi hány lépést kellene megtenni? Ez a kutatók válasza.

A kutatók a napi lépésszám és a cukorbetegség kapcsolatát vizsgálták.

Mostantól szigorúbban ellenőrzi a NAV az automatákat

Sok üzemeltető nem regisztrálja a berendezését.

Így néz ki Al Pacino 54 évvel fiatalabb barátnője, akit már teherbe is ejtett A keresztapa sztárja

Al Pacino hiába 83 éves, ismét apa lesz, mivel a fiatal barátnője, Noor Alfallah állapotos.

Rendőrök vették körbe és igazoltatják a tüntetés után a résztvevők egy csoportját a rakparton

Addig senkit nem engednek tovább, amíg nem esnek át az ellenőrzésen.

Olcsóbb lesz okosgyűrűvel követni az egészségünket

Versenyképesebb árazást hoz magával a Movano Evie Ring okosgyűrű, a legjobb pedig az, hogy havidíjat sem kérnek a vásárlás után.

A "Barbie szőke" haj a legvarázslatosabb nyári frizuratrend

Szeretnél egy friss hajszínt, amely divatos is? Idén nyáron a Barbie mánia meghódítja a közösségi médiát, ezért a Barbie szőke a...

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0