Ezt olvasta már?


Az EU-nak továbbra is Amerika és Kína a két legfontosabb külkereskedelmi partnere

Továbbra is az Egyesült Államok és Kína az Európai Unió két legfontosabb külkereskedelmi partnere, az export vonatkozásában az előbbi, az importban az utóbbi áll a rangsor élén - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.

Az Európai Unió teljes külkereskedelmi forgalmának 16,9 százalékát az Egyesült Államokkal bonyolította le 2017-ben. A kétoldalú árucsere értéke a 2011-es mélypont után jelentősen nőtt, tavaly azonban kissé visszaesett, de még így is mintegy 631 milliárd eurót tett ki.

Az Egyesült Államokat Kína követte 15,3 százalékkal, nagyjából 573 milliárd euróval. A távol-keleti ország részesedése 2000-ben még csak 5,5 százalékos volt az EU külkereskedelmi forgalmában.

A harmadik helyezett Svájc 261 milliárd eurós áruforgalmat bonyolított le az Európai Unióval, a negyedik helyre visszacsúszott Oroszország pedig 231 milliárdost. Ezen államokat Törökország és Japán követte 154, illetve 129 milliárd euróval.

A tagországok külkereskedelmük nagyobb részét (64 százalék) az EU-n belül bonyolították le, ennek összértéke nagyjából 6600 milliárd eurót tett ki - hangsúlyozta az Eurostat.

Az uniós államok EU-n kívüli áruexportjának 20 százaléka az Egyesült Államokba, 11 százaléka Kínába, 8 százaléka pedig Svájcba irányult. Az EU-s import 20 százaléka Kínából, 14 százaléka az Egyesült Államokból, 8 százaléka Oroszországból érkezett.

Az uniós társországokba irányuló áruexport a magyar kivitelen belül 81 százalékot tett ki, ez lényegesen magasabb a 64 százalékos EU-átlagnál, e tekintetben csak Szlovákia (86 százalék), illetve Csehország és Luxemburg (84 százalék) előzte meg Magyarországot. A legalacsonyabb arányt Cipruson (37 százalék) és Nagy-Britanniában (48 százalék) mérték.

Tizenhét országnak továbbra is Németország az elsőszámú exportpiaca: Csehország teljes kivitelének 33 százaléka ment Németországba, ez az arány Ausztria esetében 29, Magyarország esetében 28, Lengyelország esetében pedig 27 százalék.

Az EU-ból érkező import részesedése a teljes behozatalból Luxemburgban volt a legmagasabb, 83 százalékkal. Ezt követte Észtország 81 százalékkal, Szlovákia 80, Lettország 79 százalékkal, Csehország és Horvátország 78, Ausztria 77, valamint Magyarország, Portugália és Románia 76 százalékkal.

A tagállamok közül tizenhétnek Németország volt a legfőbb importpartnere. A teljes osztrák behozatal 42 százaléka érkezett Németországból, ez az arány Csehország esetében 30 százalék, Lengyelország esetében 28, Magyarország esetében pedig 26 százalék volt.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor belenyúlt az állami vezetői juttatásokról szóló rendeletbe

Sok embert érint a leköszönő miniszterelnök döntése.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Egy magyart is leszedtek a segélyhajókról – közleményt adott ki a külügy

Nemzetközi vizeken, Kréta közelében tartóztatta fel az izraeli haditengerészet a Gáza felé tartó Global Sumud Flotilla több járművét...

Betelt a pohár az USA-nál – kalózként csapnak le az iráni olajszállítmányokra

Az USA-nál lassan minden türelem elfogy Iránnal szemben.

Vége a balatoni rohamnak: nagyot esett a kereslet a nyaralók iránt

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon.

Közel 600 millió dollárért cserélt tulajdonost a cég, élén egykori miniszterelnökkel

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

Összeállt Magyar Péter kormánya, sokkal inkább Antall-, mint Fidesz-light lesz néhány aknával

Antall József irányvonalára emlékezteti Kajdi Józsefet Magyar Péter miniszterlistája. Szentpéteri Nagy Richard szerint az, hogy a leendő...

A túloptimalizált élet vége: egyre többen vesznek vissza a folyamatos önfejlesztésből

Napjainkra sokan érzik úgy, mintha egy folyamatos verseny részesei lennének, ahol az önfejlesztés inkább nyomást és stresszt okoz, mintsem...

Szép kis lopássorozatot hozott össze egy csörögi férfi Vácon

Négy napon keresztül vitt mindent, ami mozdítható volt.

Geszler Dorottyán nem fog az idő: 56 évesen is kirobbanó formában van – Galéria

Május 2-án ünnepli 56. születésnapját Geszler Dorottya, akinek megjelenése láttán bátran kijelenthetjük: rajta egyszerűen nem fog az...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz