Az európai döntőben a Herman Ottó Múzeum videója!
Az Egyesült Államokból évekkel ezelőtt elindult Museum Dance Off verseny célja, hogy megmutassa a világ múzeumainak könnyedebb, vidámabb oldalát.
A múzeumi dolgozók egy-egy zenés videóklipbe foglalva táncolják be magukat a nagyközönség szívébe. Az idén a miskolci Herman Ottó Múzeum is elkészítette pályaművét, amit – Közép-, illetve Kelet-Európa képviseletében először és egyetlenként – adtunk be a március 31-i határidőig.
A Museum Dance Off szervezői mindössze 4 nappal a nevezés lezárását követően értesítették a múzeumi projekt vezetőit, hogy a miskolci videót – vélhetően annak színvonala és a rá irányuló nagy figyelem miatt – kiemelték, és ezzel a pályamű egyenes ágon került be az európai hármas döntőbe. A többi európai videó a döntőbe kerülésért még megmérkőzik egymással az elsőkörös szavazáson, ahonnan két kisfilm kerül majd a kontinens-fináléba, a miskolci mellé.
Az európai döntő szavazása május 2-án, kedden – magyar idő szerint – 14 órakor indul, és 24 órán keresztül tart majd.
Amennyiben a miskolci kisfilmnek sikerül megnyernie az európai döntőt, úgy következhet a világ múzeumaival történő végső összecsapás! Ehhez igazi nagy összefogást szeretnének létrehozni a magyar projekt vezetői, mivel a tavalyi győztes, a melbourne-i Victoria Museum 79 ezer szavazattal hódította el a trófeát.
Kérjük segítsenek, hogy újabb dicsőséget hozhassunk Miskolcnak, Magyarországnak.
A videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=ewuob7sgPRU
A szavazás menete május 2-án, 14 órától:
Nyissa meg a http://www.whenyouworkatamuseum.com/ honlapot.
Görgesse lejjebb az oldalt, és keresse meg a szavazási kockát.
Jelölje meg a Herman Ottó Múzeum neve mellett lévő kört, majd kattintson a Vote szóra.
Megjelenik egy szavazórobotokat kiszűrő ellenőrző mező, ide a fölötte lévő szöveget kell beírni, majd rákattintani ismét a Vote szóra.
Ezzel a szavazás le is zárult, lehet előlről kezdeni, az oldal frissítése után. Mivel nem korlátozzák az egy gépről leadható szavazatok számát, így kérjük voksoljanak minél többet.
hírek innen, onnan
Jessica Alba 12 évvel fiatalabb sztárral randizik a válása után
Jessica Alba sokak szerint a világ egyik legszexibb nője, ő maga azonban soha nem pályázott erre a címre. A külsejét leginkább a karrierje...
Milyen kapcsolat van a mai japán mangák és Hokuszai rajzai között?
A Néprajzi Múzeum új kiállításán a Hokuszai Manga legszebb rajzai mellett azt is megnézheted, hogyan jelenik meg Hokuszai mester alakja a...
Fontos újítást vezetett be a Google Magyarországon, vége a véletlenszerű híreknek
Mostantól mi magunk dönthetjük el, melyik újság híreit lássuk először a keresőben.
Vitézy Dávid újabb csontvázat talált Lázár János szekrényében
Újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.
Kíméletlen kivégzések Iránban
Iránban kivégeztek két férfit, akiket azzal vádoltak, hogy Izrael számára kémkedtek.
A német védelmi miniszter szerint várható volt, hogy Trump amerikai katonákat von ki
Boris Pistorius szerint az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a saját biztonságukért.
Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?
A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az...
NKA-botrány: Tudatosan késleltethették a döntések nyilvánosságra hozatalát
Molnár Áron pénteken egy olyan NKA-s belső levelezését tett közzé, amely az Alap botrányos pénzosztásával áll összefüggésben. A...
Megvan a magyar ára a Mercedes új buszlimuzinjának
Már Magyarországon is rendelhető a Mercedes-Benz luxus buszlimuzinja. A forgalmazás első körben két változattal indul meg hazánkban.
Meghalt Alex Zanardi
A sportvilág egyik legnagyobb példaképe volt.
„Biztos, hogy lesznek konfliktusok a Tisza-kormánnyal, de remélem, az eddiginél sokkal kevesebb tiltakozásra lesz szükség”
Fel kell ismerni, nekünk, szülőknek is lehet beleszólásunk az oktatás alakításába, mi is elősegíthetjük, hogy pozitív irányba...
Május 1: Diktatúra, az kell!
A baloldal tradicionális majálisa egy NER-es kutyafesztivál okán kiszorult a Városligetből. Putyinista ősbalosokkal, új MSZP-vel és...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


