Az ingatlanosok többsége szerint már nem emelkednek tovább a lakásárak
Az ingatlanosok többsége a használt és az új építésű lakások árában is stagnálásra számít a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös novemberi felmérése szerint.
A fővárosi használt lakások csak a válaszadók 19 százaléka szerint drágulnak jövőre, 48 százalék az árak stagnálásra, 33 százalék pedig az árak jelképes, 1 százalék körüli mérséklődésére számít. A vidéki körzetekben erős többségbe kerültek a csökkenő árakra számítók: az összesített előrejelzés szerint nyugaton 4, keleten 6 százalék körüli árcsökkenés várható.
Az új építésű lakások áremelkedésére számítók aránya országosan egyharmad, míg csaknem kétharmad stagnálásra számít. Budapesten az átlagosnál többen számolnak további áremelkedéssel. A válaszadók szerint átlagosan 3 százalék körüli áremelkedés várható a következő egy évben, a fővárosban 5 százalék.
A lakásbérleti piacon a közeljövőben a fővárosban átlagosan 4 százalékos, a nyugati régióban 2 százalékos díjemelkedés, míg az ország keleti részén 6 százalékos csökkenés valószínű.
A közlemény szerint az ingatlannal foglalkozó fővárosi vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest jelentősen romlottak. Csaknem minden szegmensben a keresletet kisebb-nagyobb mértékben meghaladó kínálat valószínű. Kelet- és Nyugat-Magyarországon egyaránt romlóak a várakozások, és minden szegmensben túlkínálatot várnak.
Arra is kitértek, hogy a lakosság a korábbinál óvatosabbá vált. A biztosan lakást vásárolni vagy építeni szándékozó háztartások száma az egy negyedévvel ezelőttihez képest 17, a valószínűleg ezt szándékozóké 13 százalékkal csökkent.
A lakáspiaci indexek 2022-ben csaknem folyamatosan csökkentek, ami azt jelzi, hogy a piaci kilátások romlóak. A novemberi felmérés szerint a GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci index (amely az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) negyedéves alapon 10, éves alapon 26 ponttal csökkent. Az ország egészére vonatkozó index negyedéves alapon 9, éves alapon 27 pontos szűkülést mutat. Az aktuális indexértékek a pandémia mélypontján mért értékeket idézik.
A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére, a mostani kutatásban 91 cég vett részt. Az elemzés hasznosítja a lakosság körében szervezett reprezentatív véleménykutatás eredményeit is. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.
hírek innen, onnan
Megosztotta a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét Magyar Péter
Egész napos programmal készül a Tisza Párt a Kossuth téren és a rakparton május 9-én. Délután 15 órakor teszi le a miniszterelnöki...
Nincs több kérdés: A Csíkszereda bennmaradt a román élvonalban - videó
A Csíkszereda a jövő idényben is a román első osztályban lesz érdekelt.
Maratoni Tony
A He Will Break Your Heart című dalt Jerry Butler vette lemezre 1960-ban, s a Billboard-poplistán a hetedik, a rhythm and blues rangsorban az...
Hangos lázadás után csendes építkezés – A fiatal kormányváltó értelmiség szerepéről a poszt-NER korszakban
Örömkönnyek, pezsgő, tánc, de mi lesz ezután?
"Inkább igyon" - mondta Bochkor Gábor Zalatnay Saroltáról
Zalatnay Sarolta új kihívás elé néz, hiszen közel a nyolcvanhoz úgy döntött, hogy borásznak tanul. A Retro Rádió Bochkor című...
Egyre több fiatal közlekedik így, pedig életveszélyes
Fülhallgatóval hangos zenét hallgatni nemcsak azért kockázatos, mert hosszú távon károsítja a hallást. Gyalogosként életveszélyes...
„Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót" – Véber György a Fradi bukását várja
A vasárnapi NB I-es derbi számos okból sorsdöntő lehet.
Európa hősként ünnepelte, a bécsi udvar elárulta: egy vadkan végzett a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérével
Ötszázoldalas eposzt írt, ellenséges hídját égette fel a tél közepén, és egész nemzetet tanított önvédelemre: 406 éve, a ma...
Friss fotón a rákkal küzdő Rubint Réka - Megmutatta, hol tart most a haja növekedése
Jó hírekről számolt be a fitneszlady. Rubint Réka továbbra is kitartóan küzd a gyógyulásért, és másokat is ara ösztönöz, hogy a...
Árpa Attila az NKA-botrányról: Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve
A színész-rendező egy Instagram-posztban fejtette ki véleményét Fásy Zsüliett 101 millió forintos NKA-támogatásáról. A pénzt Hankó...
11 éves lett Sarolta: új fotót tett róla közzé Katalin, a hercegnő jobban már nem is hasonlíthatna édesapjára
A brit királyi család egyik legkedveltebb tagja ismét reflektorfénybe került: Sarolta hercegnő 11 éves lett, és a jeles alkalomról egy...
Még mindig fagyott Magyarországon, közben egyre riasztóbb az aszály
Néhol megint fagyott. Továbbra is átlag alatt alakul a minimum-hőmérséklet, de jó hír, hogy egyre nagyobb területen enyhülnek az...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba
Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból
Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


