Ezt olvasta már?


Azeri Nagydíj - Ricciardo nyert, Vettel negyedik, Hamilton ötödik

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett.

A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. Stroll ezzel rekorder lett, 18 évesen és 239 naposan mostantól ő a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb dobogós helyezettje.

A bakui versenyt egyszer félbe kellett szakítani, a biztonsági autó pedig négyszer hajtott a pályára a futam során. Vettel előnye 12-ről 14 pontra nőtt Hamiltonnal szemben a vb-pontverseny élén.

Hamilton a pole pozícióból tökéletesen jött el a rajttól, az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető helyet. Mögötte csapattársa, Bottas igyekezett tartani a második helyet, ám az egyik kanyarban ütközött az őt támadó Kimi Räikkönennel (Ferrari), s mivel mindkettejük autója megsérült, hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottasnak le kellett cserélnie az autóján az első vezetőszárnyat, s csak körhátrányban tudott visszatérni a pályára, míg Räikkönen az ötödik helyre esett vissza.

Az ötödik körben Hamilton, Vettel, Sergio Perez (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a 12. körben pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Danyiil Kvjat (Toro Rosso) autója balesetveszélyes helyen állt meg. A Safety Car-periódus elején a teljes mezőny letudta az első kerékcseréjét.

A biztonsági autó a 16. körben kiállt a boxba, de fél kör sem telt el, s újra be kellett hajtania a pályára, mert az újraindításkor Räikkönen autójáról a sérült első szárny darabjai lehullottak a célegyenesben.

A biztonsági autó a következő alkalommal a 20. kör elején engedte el a mezőnyt, de megint nem sokáig "pihenhetett": a második helyért csatázó Vettel, Felipe Massa (Williams), Perez trióra megérkezett utóbbi csapattársa, Esteban Ocon, aki pechére épp márkatársának ütközött neki a küzdelem hevében. A Safety Car újra a pályára hajtott a törmelékek eltakarításának idejére, Fernando Alonso (McLaren) viszont a 22. körben rádión jelezte, a pályán túl sok a törmelék ahhoz, hogy versenyezni lehessen rajta, ezért röviddel ezután piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A mezőny nagyjából 20 percet töltött a boxban, majd folytatta a viadalt. Az élen Hamilton haladt, mögötte Vettel és Ricciardo száguldott a második és harmadik helyen.

Hamiltonnak valamivel később be kellett mennie a boxba, mert az ülése feletti nyakvédője meglazult, ez balesetveszélyessé tette a folytatást. Közben Vettel kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd riválisa mellé hajtott és oldalról is meglökte.

A vezetést Ricciardo vette át, a második helyen Stroll, a harmadikon Magnussen hajtott ekkor, Hamilton nyolcadik volt, egy másodperccel lemaradva Vetteltől.

Tizenegy körrel a leintés előtt a remekül felzárkózó Bottas már harmadik volt, s üldözőbe vette Strollt.

Ricciardo győzelmét a hajrában már semmi nem veszélyeztette, az újonc Stroll pedig kiváló versenyzésének köszönhetően állhatott fel a dobogóra, igaz, néhány méterrel a célvonal előtt a körhátrányból visszakapaszkodó Bottas még megelőzte.

A vb két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.







0
0
0

hírek innen, onnan

5 csillagjegy, akiket a május kihívások elé állít

Nem minden csillagjegy számára lesz könnyed és gondtalan ez az időszak. Nézzük meg, milyen kihívások várhatnak az egyes jegyekre.

Elszállt az Otthon Start: 1000 milliárd fölé nőhet a hitelállomány

45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.

Meghalt Alex Zanardi, a Forma-1 hőse és a sportvilág példaképe

Szörnyű F1-es versenybalesete után paralimpiai aranyérmes lett.

Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik

Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.

Új korszak jöhet Európában – azonnali bejelentést tett a NATO az USA miatt

A NATO hamar reagált az USA döntésére az európai csapatkivonásokkal.

Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban

A blokkolt összeg viszont csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Majdnem kés alá feküdt a bántások miatt Annoni Zita, ma már 45 évesen is a természetességre esküszik

Gianni felesége a húszas éveiben gondolkodott el a mellnagyobbításon, de visszalépett. Zsűritagként ma már a kisugárzást és a...

Angyali pénzáldás: 3 csillagjegyet az őrangyala vezet a gazdagsághoz

Vannak életszakaszok, amikor a pénz csak kifelé megy, aztán egyszer csak fordul a helyzet. Most három csillagjegy számára az égiek...

Friss fotón a 11 éves Sarolta hercegnő, születésnapi portréja minden eddiginél különlegesebb

11 éves lett Sarolta hercegnő, és máris kikerült a közösségi oldalra friss születésnapi portréja. Vilmos herceg és Katalin hercegnő...

Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza

A leendő közlekedési miniszter szerint újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.

Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

A leendő gazdasági és energetikai miniszter azt ígéri, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0