BRFK: nem sérültek meg rendőrök az éjjeli kórházi verekedésben
Nem sérültek meg rendőrök vagy kórházi dolgozók a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján múlt éjszaka történt verekedés során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére csütörtökön, cáfolva az ezzel ellentétes tartalmú sajtóhíreket.
A BRFK - megerősítve éjszakai tájékoztatását - azt közölte: egy fővárosi egészségügyi intézményben két, több tagból álló társaság között szóváltás alakult ki, amely tettlegességig, verekedésig fajult, az összetűzés során egy ember könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök a helyszínről négy embert állították elő a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, velük szemben csoportos garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A BRFK határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint térelválasztó oszlopokkal verték a rendőröket, akik pajzzsal védekeztek, és orvosok, nővérek is megsérülhettek a tömegverekedésben. A közlés szerint nem merült fel olyan információ, mely szerint a garázdaságban érintett személyeken kívül más is megsérült volna.
A verekedés a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján történt. A kórház vezetése az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy az ügyben rendőrségi eljárás folyik.
Az MTI kórházi dolgozóktól úgy értesült, hogy a verekedés két család között, egy korábbi tartozás miatt robbant ki, és nem azért, mert az intenzív osztályon kezelt újszülötthöz nem engedték be a nagy számban megjelent rokonokat.
Az MTI úgy tudja, hogy a családtagok egy-egy hozzátartozójukhoz érkeztek a kórházba, akinek gyermeke született, és a klinika folyosóján találkoztak. Egyikük a korábban kölcsönadott pénzt követelte volna vissza, és ebből előbb szóváltás, majd dulakodás, később verekedés alakult ki; a kórház dolgozói ezt követően értesítették a rendőrséget.
mti

- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- "Szemvizsgálatra megyek, azért nem láttam a sebességkorlátozó táblát"
- Könyvbemutató Varsóban a II. világháborús magyarországi lengyel menekültekről
- Új KRESZ-t alkotnak
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

