Bakondi György: a tartalékkeretet is felhasználják helyreállításra
A júniusi árvíz miatt az országban 349 összedőlt, lakhatatlanná vált ingatlant kell újjáépíteni, csupán Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 317-et, éppen ezért a kormányhatározat alapján erre a célra szánt összeg tartalékkeretét is igénybe kell venni -
- mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
A nyár eleji árvízben az ország hét megyéjének 37 településén 317 magántulajdonú ingatlan dőlt össze, károsodott helyreállíthatatlanul, ez a szám azonban az elmúlt hetekben nőtt, Bakondi György tájékoztatása szerint 349-re.
A helyreállításról, újjáépítésről szóló július 9-i kormányhatározat 3 milliárd 170 millió forint azonnali támogatást biztosított az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsult 317 magánlakóházban élők lakhatási feltételeinek megteremtésére.
Miután ez a szám nőtt, az összeg 10 százaléknyi tartalékkeretéből azon települések is részesülnek a támogatásból, amelyeken az árvíz levonulása után dőltek össze, váltak lakhatatlanná házak - mondta a főigazgató, példaként felhozva Abaújkért, Abaújszántót, Boldvát, Gelejt.
Megjegyezte azt is: Felsőzsolca a korábban odaítélt 1,7 milliárd forint helyett 1,809 milliárd forintot kap, mert ott már 201 épület vált rommá, 28-cal több, mint amikor a kormányhatározat megjelent.
Bakondi György emlékeztetett arra, hogy a kormány a szerdai ülésén úgy határozott: Borsod megyében nemcsak a helyreállítást finanszírozza, hanem a kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek - óvodák, bölcsődék, szociális otthonok - helyreállítását is. Közölte azt is: a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a belügyminiszter utasítása alapján a régió államigazgatási hivatala közvetlenül és a helyszínen nyújt segítséget a rendeletalkotásban, a döntéshozatalban, a pénzeszközök felosztásában.
Forrás: MTI

- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

