Miskolci Napilap - Balatonlellei Borhét Fesztivál huszadszor

Ezt olvasta már?

Visszaesett a munkanélküliek száma az USA-ban

A Fed QE programjának további sorsa leinkább a munkaerőpiaci folyamatok alakulásától függ, a vártnál jobban mérséklődött a heti friss munkanélküli segélykérelm...

0

Balatonlellei Borhét Fesztivál huszadszor

Pénteken kezdődik és tíz napon át tart az idén huszadik alkalommal megrendezett Balatonlellei Borhét Fesztivál, amely a finom helyi borok és ínyenc ételek mellett kulturális és szakmai programokkal is várja az érdeklődőket - tájékoztatta Szűcs László, a rendező Balatonlellei Hegyközség elnöke az MTI


hirdetés

A "Villáműző" Szent Donátnak, a dunántúli szőlőtermelők védőszentjének tiszteletére rendezett lellei fesztiválon a borvidék neves szőlőtermelői kínálják és versenyeztetik boraikat. A gasztroturisztikai rendezvény azonban nem csak a borkedvelőknek szól, a programokat úgy állították össze, hogy minden korosztály találjon kedvére valót.

A fesztivál helyszínén, a vasútállomás mögötti Móló sétányon többnyire 18 óra után kezdődnek a programok, egyebek közt táncegyüttesek, fúvósok előadásaival, koncertekkel, táncházakkal. A fellépők között lesz a Hot Jazz Band, az autentikus ír népzenét megszólaltató Firkin, és a füredi Anna-bálok állandó közreműködője, a Debreceni Valcer Táncstúdió.

A rendezvény ideje alatt folyamatos borkóstolókkal, gulyás- és grillételek nagy választékával, valamint népművészeti kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.

A borhét részeként augusztus 8-án délelőtt Országos Szőlészeti-Borászati Konferenciát rendeznek a helyi általános iskolában.

A tíz napig tartó fesztivált augusztus 12-én borkirálynő-választással, a borhét borának csapra verésével és tűzijátékkal zárják.

 

mti








Ön szerint is jogosak a Kormány nyugdíjjal kapcsolatos reformjai?






0
0

hírek innen, onnan

Az Utrecht sikerével közel Európához - Videóhíradó

A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!

Pápa-Siófok kiesési rangadó az NB I-ben - Ezt látod élőben

A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Úton a negyedik gyerek Győrfi Páléknál

Úgy tűnik, rózsaszín babaruhákat kell majd beszereznie szóvivőnek és feleségének

Csigák ellen is hasznos a giliszta

A földigiliszták segítik a növényeket, hogy hatékonyabban védekezhessenek a kertekben tömegesen elterjedt spanyol meztelencsigák ellen. A Bécsi Egyetem kutatói szerint a csigafaj kevésbé falánk, ha a környezetében többféle növényf...

Irodaházból négy csillagos business hotel

"A Four Points by Sheraton hivatalosan is debütált Magyarországon. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt a KÉSZ Csoporttal közösen valósíthattuk meg" mondta Roeland Vos, a Starwood Hotels & Resorts európai, afrikai és közel-keleti elnö...

Brüsszel beadja a derekát: felállhatunk a szégyenpadról

Bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság értesült a BruxInfo. A legutóbbi magyar intézkedéscsomag úgy tűnik, ho...

Így nem szabad áthárítani a tranzakciós illetéket - pénzt ad vissza egy bank

A hitelintézeti törvényt megsértve új díj bevezetésével terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire a KDB Bank Zrt - közölte a PSZÁF.

Rendben üzemelnek a paksi blokkok

A paksi atomerőműben nincs sürgős biztonsági tennivaló, a 10 éves cselekvési programnak megfelelően hajtják végre a biztonságtechnikai feladatokat -

A SocGen privátbankja a felhőbe költözött

A Societe Generale Bank & Trust luxemburgi privátbankja kétéves projektjének befejeztével teljes alapbanki rendszerét a felhőbe költöztette. Több

Gyengülés felé hajlik a forint, jönnek a bejelentések

Bár az erősen negatív tegnap reggeli piaci hangulat fokozatosan javult mostanra, és a forint is erősödni tudott valamelyest, de a technikai kép

Kompenzálják a Magyar Postát

Eredetileg a postai liberalizációval belépő új cégek hozzájárulásaiból kompenzálták volna a Magyar Postát, amiért egyetemes szolgáltatóként veszteséges tevékenységet is végeznie kell - írja a Világgazdaság pénteki számában.

Nem esik tovább a havidíj

Megállt a járműbiztosítási piacon a casco-díjak zuhanása: az idén az első negyedévben 67 900 forint volt a casco-szerződések éves átlagdíja, megegyezik az egy évvel korábbival - közölte saját adataira hivatkozva a netrisk.hu onlin...

Sport

A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek

Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...

Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban

Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...

Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél

Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...

Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől

A Pick Szeged kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett a Veszprémtől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket sz...

Roland Garros: nem sikerült a főtáblára jutnia Babos Tímeának

Kikapott, így egyesben nem lesz főtáblás az idény második Grand Slam viadalán a Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves magyar játékos a világranglista 221. helyén álló lengyel Paula Kaniától kapott ki egy sima és egy végtelenül sz...

Több előjele is volt Erőss Zsolték tragédiájának

Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának, elsőként az, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcstámadás előtt nem érte el a négyes tábort - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke.

Erőss Zsolték meghaltak

Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.

"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről

"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...

A nap fotója: Irina Shayk kitette, amije van

Cristiano Ronaldo barátnője Cannes-ban is csak egy falatnyi ruhával takarta magát.

Megdöbbentő új részletek Erőssék csúcstámadásáról

Carlos Soria, a 74 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga alaptáborában nyilatkozott a az elmúlt napok történéseiről. Véleményét nem rejtette véka alá.

A Vidinél edz a klub nélküli magyar válogatott védő

Az idény közben az ADO Den Haag csapatával szerződést bontó Horváth Gábor a Videoton csapatának edzéseit látogatja.

Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett

A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...

0

Bulvár

Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása

Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.

Csak 39 éves volt! A magyar filmes váratlanul elhunyt a kórházban

Nagy Viktor, a Nyócker és a Zuhanórepülés című filmek írója váratlanul elhunyt.

Nagy bérnövekedésre számítanak

Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.

Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek

Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...

Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen

Még nincsenek friss hírek a magyarokról.

Halál a Himalájában - mi történt Erőssékkel?

A legújabb hírek szerint nem keresik tovább a Himalájában eltűnt két magyar hegymászót. Így Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Dombházat építeni Magyarországon?

A dombházak népszerűsége egyre nő - nemcsak különleges kialakításuk, szakrális jellegük, hanem tagadhatatlan előnyeik miatt is.

Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak

2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki

Nős férfi fejét csavarta el Liptai Claudia - Hűtlen magyar sztárok képeken

Több magyar sztár is házasságban élt még, amikor új szerelem köszöntött az életébe.

TBC meghalt - A gyilkos a C-vitamin

Amerikai tudósoknak sikerült laboratóriumi körülmények között elpusztítani a gyógyszerrezisztens tuberkulózist okozó baktériumot. Felfedezésük elvezethet a súlyos betegség kezelésének új formájához.

Így hat a mellekre 900 lóerő

Hálás téma civileket gyors autóba ültetni és videóra venni. Nagy dekoltázsú nők esetén főleg.

Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük

Börtönre ítélték mindkét apát Spanyolországban, miután kiderült, hogy "kicserélték" a lányaikat, így mindketten szexuális visszaélést követtek el az alig iskoláskorba lépett gyerekek ellen.

blogmorzsák

Lépcsőházi dílerek

Mit tehet a lakó, ha drogos bandák uralják
a lépcsőházat?

A munkahely, ahol csak kétszer lehet pisilni

A hirdetés szakképzettséget és nyelvtudást várt el, a helyszínen kiderült: ingyen kellene dolgozni.

Nem létezik lehetetlen?

Erőss Zsolt sosem tekintette magát "sztárrokkantnak".

60 éves a római Olimpico

Puskás avatta Tottiék otthonát

A hét műtárgya: kesztyű

Gyakran észre sem vesszük, milyen sokszínű társunk a mindennapokban.

Tönkretette a beteg a farmolást

Ráadásul a terhes nőt alultápláltnak és nem beszámíthatónak ítélték a felvételi lapon.

Minőséggel a mennyiség ellen

Buda visszafoglalása nem kis részben a haditechnika rohamos fejlődésének, illetve az újítások azonnali bevetésének is köszönhető.

Egyél belsőséget, finom!

Ez az a része a Hannibálnak, ami után kétszer
is meggondoljuk, hogy eszünk-e még vesevelőt, lecsós májat, és szívet.

A fa és tüzelése

A legtöbb ember nincs tisztában pár dologgal
ami a fa tüzelés olcsóságát befolyásolja.

A végzet az egyetlen párkapcsolati forma

Az érzésnél, hogy az a férfi nem velem él, egyetlen erősebb létezik. Az, hogy él.

Kenjünk hiperdrága löttyöt
az arcunkra?

Minden, amit tudni érdemes a szérumokról.

0