Ezt olvasta már?


Balog: egy gyenge Európa nem tudja betölteni szerepét

Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis hogy segítsen a szegényebb népeknek - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a bécsi Diplomáciai Akadémián tartott pódiumbeszélgetést követően. - Pécsi Napilap -

Balog Zoltán elmondta: Európa jövője a közép-európai összefogásban van gazdaságilag, politikailag és kulturálisan egyaránt, ezért a visegrádi négyekkel való szorosabb összefogásra hívta fel a bécsi akadémia közönségének figyelmét.

A miniszter a pódiumbeszélgetést követően aláhúzta: amikor Európa igazi sorskérdések előtt áll, akkor minden fórumot meg kell ragadni, hogy egymással beszélve jobban megértsük a másik álláspontját.

Egyúttal pozitívumként értékelte, hogy az este folyamán a Magyarország által felvetett, a migrációt, a népesedést, a versenyképességet, valamint a külső és belső biztonságot érintő kérdések kerültek szóba, amelyek "Ausztriának és Európának legalább olyan problémát jelentenek, mint Magyarországnak".

Balog Zoltán vitaindító előadásában azt mondta: vissza kell térni a regionálisan folytatott párbeszédhez, hiszen sokkal többet használ, ha az egyeztetés helyi szinten és nem Brüsszelből zajlik.

Arra figyelmeztetett, hogy a migrációt és a személyek unión belüli szabad áramlását nem szabad összehasonlítani egymással. Az európai identitás a sokszínűségből áll, de a migráció esetében az európaitól teljesen eltérő gyökerű kultúrák betöréséről van szó - mondta a miniszter. Kijelentette azt is, hogy a menekülteknek a származási országukban kell segítséget nyújtani.

Erhard Busek egykori osztrák alkancellár az eseményen arról beszélt, hogy Közép-Európában drámai, Ausztriát is érintő változások történnek, ezért "a legfőbb feladatunk, hogy ezekkel megbirkózzunk". Kijelentette: kevésbé szabad a kormányokat vagy a szomszédos államokat bírálni, inkább meg kell vizsgálni a történések hátterét, amelyek mind összefüggésben állnak Európa jövőjével.

Ferdinand Trauttmansdorff, a budapesti Andrássy Egyetem professzora úgy vélte, hogy jelenleg nagyobb szükség van egy erős Európára, mint valaha. Úgy vélte, hogy az uniós intézmények és az uniós tagállamok csak közösen találhatnak megoldást a jelenlegi helyzetre, hiszen az ő hatásköri harcuk nem garantálja Európa jövőjét.

Trauttmansdorff szerint a tagállamok nélkül nem lehet hatékony integrációs politikát folytatni. Beszélt arról is, hogy Európában a hatékony szomszédságpolitikának az identitás és a kommunikáció lehet az alapja. Ez utóbbit hiányolta a jelenlegi osztrák és magyar kapcsolatokból, és ezért nevezte fontosnak a Balog Zoltánnal zajló eszmecserét.

Heidemarie Uhl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) történésze szerint Európa kulturális mérföldkőhöz érkezett, amikor számos dolog megszűnik, egyúttal új kulturális jelenségek tűnnek fel. Szerinte a jelenlegi mélyreható európai válság arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi Európa valójában. Úgy vélte, hogy a jelenlegi politikai viták jellemzően a liberális polgári demokrácia fennmaradásáról szólnak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az utcán megtámadták és brutálisan megverték Pető Pétert, a 24 főszerkesztőjét

Az újságíró többszörös arccsonttörést szenvedett. Támadóját elfogták, azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is...

A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából

Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé...

Tragikusan kevés eső esett, le sem merjük írni a számokat

Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor...

Magyar Péter utasította Gajdos Lászlót egy azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására

Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük....

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre.

A rendzavarás elmaradt a rekordlétszámú Balatonfondón, de a bíróságon még lehet folytatása

A férfiaknál Kiss Benedek, a nőknél Pataki Anna nyert abszolútban. Dina Márton versenyen kívül tekert végig a mezőnnyel.

„Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúlyozott szülőtől

A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni....

Brutális bántalmazásáról vallott a 24.hu főszerkesztője: "12 órát töltöttem a traumatológián"

A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.

A szénhidrát nem ellenség, hanem az időskori egészség kulcsa – ha jól választunk

Évek óta a szénhidrátmentes vagy alacsony szénhidráttartalmú diéták uralják a közbeszédet, azt sugallva, hogy a tészta, a kenyér vagy...

Sivatagi szárazság: nagy gondban lesznek a gazdák, áprilisban volt ahol nem is esett csapadék itthon

Áprilisban általában körülbelül 40 milliméter eső hullik átlagosan Magyarországon. Idén azonban mindössze 4 milliméter esett országos...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0