Bemutatkoztak a Miskolci Nemzeti Színház vezetői posztjára pályázók a társulat előtt
Rövid bemutatkozó előadást tartott kedden a Miskolci Nemzeti Színház vezetői posztjáért induló két pályázó, Kiss Csaba és Koltay Gábor a társulat előtt. A bemutatkozást követően szimpátiaszavazást is tartottak, amelyen Koltay Gábort támogatták a színház dolgozói.
A két jelölt beszélt pályázatáról és a társulat által felett kérdésekre is válaszolt. Koltay Gábor filmrendező, a Szabad Tér Színház egykori vezetője, aki néhány hónapig a fővárosi József Attila Színházat is igazgatta, úgy fogalmazott: nem szeretné a színház jelenlegi közösségét felforgatni, meg akarja ismerni a társulatot és ezekre az értékekre akar építeni.
Kiss Csaba rendező, drámaíró azt ígérte: nagyon egyértelműen fog fogalmazni, és megválasztása esetén bármit, amit mond számon lehet majd kérni tőle. Ha pedig nem őt választják a posztra, rendezőként is szívesen dolgozna a Miskolci Nemzeti Színházban - tette hozzá.
A szimpátiaszavazáson Koltay Gábor 111:60 arányban nyert, 30-an nem szavaztak, 7 voks pedig érvénytelen volt.
A társulati ülésen elhangzott: szerdán Budapesten ül össze a szakmai bizottság, hogy a pályázatokat megvizsgálja és javaslatot tegyen. A végső döntést a miskolci közgyűlés soron következő ülésén hozzák meg.
mti

- Kiállítás gróf Esterházy János emlékére
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Csengey Dénes nevét veszi fel a paksi művelődési központ
- Ketten pályáznak a miskolci színház élére
- Új Színház - Dörner pályázata megfelelt a kiírás követelményeinek
- A budai bikafejek nyomában
- Ortodox karácsony Pécsett
- Alaptörvény - Kiállítás köszönti a hatálybalépést
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

