Bezárták az első fiatalkorút
A szabálysértési törvény legutóbbi szigorítása után beindulni látszik a gépezet: alig több mint háromezer forintnyi értékű áru elemelése miatt rács mögé került egy bolti szarka Debrecenben és Miskolcon bezárták az első, kihágáson ért fiatalkorút is - olvasható a Népszabadságban.
A szigorítás első „áldozata” egy debreceni férfi volt, akit augusztus 20-án vett őrizetbe a rendőrség, mert egy élelmiszerüzletből valamivel több mint háromezer forint értékben több liter bort és néhány zacskónyi fűszerpaprikát emelt el. A bolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget, a debreceni kapitányság munkatársai pedig a tolvajt szabálysértési őrizetbe vették, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állították. Ebben az esetben a bíróságnak 72 órán belül döntenie kell, s a verdikt – a korábban kiszabható legfeljebb 150 ezer forint pénzbírsággal szemben –tíznapnyi elzárás lett.
„Elsősorban a kistelepüléseken élőket sújtja, hogy a tulajdon elleni szabálysértések felderítetlenek maradnak, a magánlaksértések elszaporodnak.” A kormány egyebek mellett ezzel indokolta, hogy a pitiáner bűncselekmények, így a kisebb lopások elkövetőit rács mögé kell juttatni. Az augusztus 19-e óta hatályos törvénymódosítás lehetővé teszi ugyanakkor, hogy elzárással sújtható szabálysértés esetén a fiatalkorúakat is becsukhassák.
Országos viszonylatban is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen első az a fiatalkorú lány, akit augusztus 24-én szabálysértési őrizetbe vettek, majd elzárással sújtottak – tudatta honlapján a rendőrség. A 17 éves szikszói lány prostituáltként „dolgozott”, s több mint száz rendőri intézkedésen volt már túl. A törvénymódosítás hatálybalépése után azonban már őrizetbe vehették, és a miskolci bíróság őt ugyancsak tíz napra rács mögé küldte - írja a lap.
Korábban csak a rendzavarás, garázdaság, tiltott kéjelgés és veszélyes fenyegetés elkövetőit, a távoltartás szabályait megszegő, illetve a más tulajdonában álló ingatlanba önkényesen beköltöző, továbbá az eltiltás időtartama alatt járművezetésen ért személyeket foszthatták meg a szabadságuktól – feltéve, hogy betöltötték 18. életévüket. Mostantól azonban a kör bővült: elzárható, akinek a terhére húszezer forintnál kisebb kárt okozó lopást, sikkasztást, orgazdaságot vagy bankkártyacsalást, illetve magánlaksértést rónak, vagy aki feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vesz részt. A korhatár pedig 18-ról 14 évre csökken: a fiatalkorúakat legfeljebb harminc, a felnőtteket hatvan, ha pedig több szabálysértést is elkövettek, 45, illetve kilencven napra zárhatják be.
Forrás: Népszabadság

- Zalában hónyelveket alakít ki a szél az utakon
- Hat településre nem lehet bejutni Borsodban
- Kisteherautó ütközött vonattal Borsodban
- Bemutatkozott a Mikó Imre terv
- Kamion gázolt halálra egy havas úton elcsúszó kerékpárost Berettyóújfaluban
- Szombathelyen hóágyúval gyártott havon szánkóznak a gyerekek
- Nyolc év fegyházbüntetést kapott egy kislányával fajtalankodó apa Kecskeméten
- Tiltakozó menet indult Miskolcról Budapestre
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

