Ezt olvasta már?


Bl-selejtező - A továbbjutás főtáblát érne a Vidinek

Hat év után szerepelhet ismét főtáblán magyar klub az európai kupaporondon, amennyiben kedden a hazai visszavágón a Vidi FC kiharcolja a továbbjutást a svéd Malmö ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

A székesfehérváriaknak erre minden esélyük megvan az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően, mert a svédországi eredmény azt jelenti, hogy a győzelem mellett a gól nélküli találkozó is nekik kedvezne.

A főpróba a Malmönek sikerült jobban, mivel pénteken 1-0-ra nyert a Dalkurd vendégeként, azonban 17 fordulót követően 28 ponttal így is csak hatodik a svéd bajnokságban. A Vidi szintén pénteken játszotta bajnokiját, s a hosszabbításban egyenlítve mentett pontot a vendég Debrecen ellen.

A két gárda története során 1985-ben az UEFA Kupa 1. fordulójában már találkozott egymással, akkor a Vidi ment tovább idegenben szerzett gólokkal, mivel otthon 1-0-ra győzött, idegenben pedig 3-2-re kapott ki. A riválisnak további két párharca volt magyar rivális ellen: 1971-ben a BEK nyitókörében és 1975-ben a KEK negyeddöntőjében is alulmaradt a Újpesttel, illetve a Ferencvárossal szemben.

A mostani párharc továbbjutója a BL-selejtezőben a skót Celtic Glasgow, vagy a görög AEK Athén csapata ellen folytatja, míg a vesztes az EL utolsó körében a walesi The New Saints, vagy a dán Midtjylland együttesével találkozik.

Legutóbb hat éve éppen a Vidi - akkor még Videoton néven - szerepelt főtáblán magyar csapatként, méghozzá az Európa-ligában. Ezúttal a továbbjutása esetén még nem lehetne tudni, hogy melyik sorozat csoportkörében szerepelne a piros-kék együttes, az a BL-selejtező negyedik, utolsó körében dől el: az ottani győztes értelemszerűen a legrangosabb európai kupasorozatban folytatja, a vesztes pedig átkerül az Európa-liga csoportkörébe.

A keddi visszavágó 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és...

Egy olasz városban a kutyapisit is fel kell takarítaniuk a gazdáknak

Különben 500 eurós bírságot is kaphatnak.

Prófétának nevezett szexuális ragadozók: kiskorú lányok házasságai az FLDS szektában

Kislányok naplóiban dokumentált visszaélések, „isteni parancsként” igazolt erőszak, és egy olyan közösség, ahol az áldozatok...

Molnár Áron Hankó Balázsnak: Kampánycélra loptál a kultúrától

Egy Facebook-posztban szólította fel lemondásra a kulturális minisztert. Az aktivista szerint a miniszternek bíróság előtt kell felelnie a...

Gyönyörű smink a lelógó szemhéjra is: így kell finomítani a szomorú, megereszkedett vonásokat

Sminkes mutatja meg a pár perces szemhéjlifting egyszerű technikáját, és a markáns vonalakkal barázdált érett arc lágyítását.

Az amerikai védelmi minisztérium 5000 amerikai katona kivonását tervezi Németországból

Úgy tűnik, Trump betartja a fenyegetését, miután megsértődött Merzre.

Megérkezett az eperszezon: 8 isteni ötlet, ahogy még nem próbáltad

Az eperszezon izgalmas időszaka lehetőséget ad a kreatív konyhai kísérletezésre. Fedezd fel a legújabb epres recepteket, amelyekkel...

„Már egészen kicsi korom óta idegesítek embereket” – A Csajok Lena Dunhamje az őt övező gyűlölethullámról

„Aggresszíven kioktattak, hogy nem vagyok elég önreflektív, túl sokat osztok meg, túl privilegizált vagyok, nem vagyok elég vonzó,...

Kassai Lajos lovasíjász: Csináljanak valami nagyon mást, mint ami eddig volt!

Interjúnkban az íjkészítőként induló Kassai többek között elmondja, miért lenne fontos meghaladni a magyarság megosztottságát, mi...

840 ezer ember hal meg évente a munka miatt

A globális GDP 1,37%-át veszítjük el a munkahelyi betegségek miatt.

Most fordul az időjárás, csak az marad el, amire a legnagyobb szükség lenne – térkép

Az elmúlt szeles időszak után napsütéses, nyugodt késő tavaszi időre lehet számítani szombaton, aminek a kirándulók örülhetnek, az...

0

Sport

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje

Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0