Ezt olvasta már?


Bologna: Nagy tehetséges, de támadhatna többet – Détári

Tehetséges, szorgalmas és intelligens, de támadhatna többet – Détári Lajos elemezte Nagy Ádám játékát a Bolognánál, a klubnál a kilencvenes évek elején ő maga is játszott. (Pécsi Napilap)

A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságot követően egyetlen futballistánk igazolt a négy nagy európai bajnokság (német, spanyol, olasz, angol) egyikébe válogatottunkból: Nagy Ádám. A Ferencvárossal bajnokságot és Magyar Kupát nyerő középpályást 1.5 millió euróért szerződtette az olasz élvonalbeli Bologna, jelenlegi megállapodása 2021. június 30-ig érvényes.

Nos, a nagy bejelentés óta eltelt fél év, és örömmel tapasztaljuk, hogy a Serie A-ban próbálkozó jó néhány honfitársával ellentétben azonnal megugrotta a magasságot, Roberto Donadoni vezetőedző együttesében az egyik legtöbbet foglalkoztatott labdarúgó. A 15-szörös magyar válogatott Nagy Ádám még mindig csupán 21 esztendős, előtte az élet, no meg a profi pályafutás. Vajon meddig juthat? Erről kérdeztük Détári Lajost, aki ragyogó karrierje során ugyancsak futballozott Olaszországban, éppenséggel a Bolognában is (1990–1992).

„Megsüvegelendő, hogy a Ferencvárostól az olasz élvonalba kerülve megállja a helyét Nagy Ádám – mondta érdeklődésünkre az 53 esztendős, 61-szeres válogatott középpályás. – Értelmes, intelligens srác, nem kell attól tartanunk, hogy megszédíti a népszerűség vagy a pénz. A Bolognánál nagyon jó helyen van, elérhető célokat kell kitűznie maga alá, és ezeket egymás után teljesítve juthat el esetleg egy európai élcsapatig.”

Addig azonban nagy utat kell bejárnia. Détári Lajos szerint erősödnie kell olaszországi egyesületénél, továbbá nem szabad megelégednie a pontos passzok száraz statisztikájával.

„Olvasom, hogy ilyen meg olyan jó a passzolási mutatója, csakhogy a néhány méteres passzokkal nem megy sokra a csapat. Szerintem túl visszavontan futballozik, közel a hátvédsorhoz. Az előrejátékban feltétlenül javulnia kell, legyen kapura veszélyes, vállalkozzon lövésekre! Nincs olyan edző, aki megtiltaná a védekező középpályásoknak az előrehúzódást, minden eshetőségre fel lehet készülni, pláne a taktikai fegyelem terén kimagasló olasz bajnokságban. Ami Nagy Ádám erőnlétét illeti: jó adottságú, tehetséges és szorgalmas futballista, de szemlátomást erősödnie kell. A futómennyisége és a taktikai érzéke megfelelő, meggyőződésem, hogy Roberto Donadoni irányításával egyre erősebb lesz.”

Decemberben a hónap legjobbjának választották meg Nagy Ádámot a Bologna szurkolói, ami a bajnoki bevetések száma mellett ugyancsak fontos visszajelzés számára.

„Bolognai időszakomban nem volt ilyen szavazás, de hát akkor más világot éltünk – folytatta Détári Lajos. – Magyarországról érkező légiósként nagy elismerés az efféle szurkolói díj Olaszországban, bár szerintem sokkal értékesebb maga az állandó játéklehetőség. Légiósaink esetében jószerével már az is nagy szó, ha pályára lépnek klubcsapatukban, ehhez képest Nagy Ádám majdnem az összes Serie A-fordulóban játszott, tizenötször ráadásul kezdőként. Nagyszerűen alakul a pályafutása, szurkolok neki, hogy minél sikeresebb legyen.”

Forrás: nso.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A mai az év legsötétebb napja – Ekkor jön a fordulat

December 21-e a téli napforduló napja, vagyis ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.

Így lesz a kanapéd igazán stílusos – a belsőépítészek egyik legfontosabb trükkje

A stílusos kanapé nem attól lesz stílusos, hogy drága, különleges formájú vagy trendi színű. A belsőépítészek szerint egészen más...

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73...

Ha ilyen teát vett, azonnal vigye vissza: veszélyes anyag került bele

Idegen, szervetlen anyagot találtak a Mama Gyógynövényei Hibiszkuszvirág teában, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...

Szódabikarbóna és fokhagyma: miért keveri össze mostanában mindenki, és valójában mire jó?

A két ajánlott összetevő - a szódabikarbóna és a fokhagyma - egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik.

Téli punnyadás helyett 90 napos önfejlesztés: itt a winter arc, ami sokak szerint tényleg működik

Elfelejtheted az újévi fogadalmakat, amiket sosem tartasz be! Mutatjuk a módszert, amivel már januárra bomba formába hozhatod magad.

A francia vidék minden szépségét magába sűríti ez az újratervezett hotel

18. századi birtok szőlőültetvények és évszázados tölgyfák társaságában.

A fülgyertya hatástalan és veszélyes is lehet

A fülgyertyázás az utóbbi években népszerű, rendkívül széles alkalmazási körben elterjedt, alternatív gyógymódként számon tartott...

Bíróbotrány a Real Madrid meccsén, felháborodtak a kifütyült Vinícius reakcióján

Az edző felfüggesztené a játékvezetőt a szombaton hozott „röhejes" ítéletei után.

Új jogi eszköz segítheti a birtokrendezést: itt a földhasználati csere

Széttagolt birtokstruktúra helyett egységesen művelhető területek – ezt kínálja a földhasználati csere, amely egyszerűbbé teheti a...

0

Sport

Kedves Jake Paul, lehet visszatakarodni hatvanéves legendákat és visszavonult ketrecharcosokat verni!

Jake Paulnak pont annyi keresnivalója van a profi bokszban, mint Kylie Jennernek a Nobel-díjasok között. A kettőezer-húszas évekre elértük, hogy a boksz ne a sportról, hanem figyelemért kurvuló celebekről szóljon. Ke

Nekimentek Szoboszlainak, erre eltiltották őt a bajnokságban, ellenfele folytathatta az ámokfutását

Szoboszlai Dominik a Liverpool következő bajnokiján, december 27-én nem léphet pályára.

Szalai Ádám megmutatta a számokat: ezért buknak el évente milliárdokat a magyar futballklubok

A sportvezető úgy látja, néhány klubnál csak most kezdenek ráébredni: az állami támogatások kora nem tart örökké.

Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

Két kiállítás a Liverpool rangadóján, Szoboszlaival megtörtént, amitől mindenki félt

A Liverpool sztárigazolása megsérült, a Tottenham elleni rangadó egészen őrült végjátékot hozott.

Darts-vb: már karácsony előtt kiesett a csodatévő világbajnok

A tavalyi elődöntős is elbukott a meglepetések estéjén.

Bódog: "Csak a Fradi-pályán adnak meg ilyet?"; Bognár: "A szünetben kivettük a szabadságot" - edzői értékelések

Az NB I 18. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Micsoda lövés. Nézze meg Schäfer András gólját, győzelmet ért a Bundesligában

A magyar válogatott játékosa csereként állt be az Union Berlin színeiben, majd a hosszabbításban hatalmas gólt lőtt.

A vörösborra és a munkára esküszik a 98 éves sztármatematikus

Derű, sport, szellemi aktivitás – ezekre esküszik Obádovics J. Gyula.

A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

Légiósok: Emberelőnyben nyert a Liverpool, Szoboszlai "kipontozódott"; otthon buktak rangadót Gulácsiék - videó

Emberelőnyben is nehezen nyert a Liverpool; először kapott ki otthon a Leipzig.

0
0

Bulvár

Már a rendőrséget is zavarja, hogy sokan nem tudják, mikor használják a hátsó ködlámpát

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai december 18-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán. Az intézkedés elsősor

Kutatások bizonyították: 6 hét alatt megváltozik az agyad, ha napi 5 percet meditálsz

Gondoltál már arra, hogy milyen hatalmas változásokat idézhetsz elő önmagadban mindössze napi 5 perc ráfordítással?

Így látta fotósunk a szegedi Fidesz-Tisza párbajt

Képgaléria a Fidesz és a Tisza nagygyűléséről.

Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak

December 24. és 26. között a lakossági és vállalati One mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelek díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat kapnak.

Kutatás: az ilyen vércsoporttal rendelkező emberek lassabban öregszenek

Évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, vajon mi árulja el legpontosabban, hogyan öregszik a testünk. Egy tudományos irány most meglepő választ ad.

Mellkason szúrtak egy 15 éves lányt Budapesten: 40 percen belül három embert fogtak el a rendőrök

A tinédzsert súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A brutális támadás a VI. kerületben történt szombat hajnalban.

Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva

Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.

Szaunában rekedt és meghalt egy házaspár

Mint kiderült, a japán házaspárnak gyakorlatilag esélye se volt kijutni vagy segítséget kérni.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz

blogmorzsák

A 12 legjobb film bekuckózásra

A decemberi szabadságunk alatt sokan nézünk filmeket bekuckózva. De melyek érdemes újranézni?

Hacsek és Sajó Oroszországban

- Miben halt meg a kedves dédnagypapája? -Polgárháborúban.

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

0