Ezt olvasta már?


Budapest, a nagyvárosok és a dugulás

Hogyan felelhet meg a 21. század kihívásainak egy budapesti, székesfehérvári, győri vagy érdi duguláselhárító vállalkozás? Melyik duguláselhárító vállalkozást hívjuk, ha bajba kerülünk?


hirdetés

 

Amit elvárhatunk és figyelnünk kell rá a megbízás előtt: szakmai profizmus, korszerű berendezések, ügyfélbarát kapcsolattartás.

Ha beüt a mennykő és olyan dugulás borítja fel az életünket, amellyel szemben a házi praktikák eredménytelenek, már ütjük is az internetes keresőbe: duguláselhárítás. És máris a szemünkbe ötlik számtalan szebbnél szebb cégnév, számolatlan mennyiségű ajánlat. Minek alapján válasszunk közülük? Véleményünk szerint két csoportba sorolhatjuk a mai kor profi duguláselhárítójának jellemzőit: emberi és a szakmai oldalra.

A korszerű duguláselhárítás emberi oldala

Emberi kapcsolatainkban sajnos nem egyszer elveszik az ember, az emberség. Úgy gondoljuk, az igazán jól működő szolgáltatásait érzékeny, empatikus ügyfélkapcsolatok jellemzik. A dugulás több szempontból, így lelkileg is megterhelő, és az amúgy is izgatott megbízóval megértően bánó vállalkozó számíthat az újbóli megkeresésekre. Alapigazság: a visszatérő vevő a legértékesebbek közé tartozik. Hogyan áll össze a csekklista ebben a vonatkozásban?

1. Profi ügyfélkapcsolatok, gördülékeny és toleráns ügyintézés.

2. Becsületes ár, újbóli megbízás esetén kedvezmények figyelembe vétele.

3. A lehetőség szerint kis felfordulással járó munkavégzés, a feladat teljesítése után pedig (különösen egy falbontással járó munka esetén) a helyszín tisztaságának helyreállítása, fertőtlenítése.

4. Garancia, szavatosság vállalása az elvégzett munkára.

5. A lehető leggyorsabb válasz, intézkedés a hívásra, akár munkaszüneti vagy ünnepnapokon is.

Mindezt a szolgáltatásmarketing ismeretének és gyakorlati alkalmazásának mondhatjuk.

A szakmai oldal

A magas szintű ügyfélkapcsolatokkal egyenértékű és egyben nélkülözhetetlen a korszerű szakmai képzettség megléte. Ebben a mély és állandóan megújított ismeretek jelentik az alapot, amihez a rutin és a kornak megfelelő gépesítés járul hozzá. Szakmai vonatkozásban így fest a szempontok listája.

1. Magas szintű szakképzettség, a szakmai ismeretek folyamatos frissítésével.

2. A napjaink elvárásainak megfelelő és rendszeresen ellenőrzött berendezések.

A csőrendszerek vizsgálatához, a szükséges beavatkozások felméréséhez elengedhetetlen csőkamera, a szükséges kiegészítőkkel. (Ezzel a korszerű eszközzel például itt ismerkedhetünk meg: Világi Duguláselhárítás - Kamerás csatornavizsgálat)

3. A kisebb dugulások megszüntetésében eredményesen alkalmazható, ipari szintű csőspirál (csőgörény).

4. WOMA-berendezés, ami magas nyomású vízzel föllazítja és eltávolítja a zsíros szennyeződéseket.

5. További modern kiegészítő berendezések, rohamkocsi, szerszámok.

6. Végül, ami igazából csak évek munkájával szerezhető meg, vagyis a tapasztalat, a gyakorlat.

Vagyis a duguláselhárító vállalkozás kiválasztása előtt jól tesszük, ha ismerőseink körében illetve az interneten a fenti szempontok alapján tájékozódunk! Ez utóbbira kiváló lehetőség a „térképes találat”, vagyis a Google Cégprofil is, amelyben a korábbi ügyfelek véleményét olvashatjuk.

Bognár László

online marketing szakértő







0

hírek innen, onnan

Miklósa Erika a plasztikai műtétekről: Nem kivételezik velem a Jóisten, én is öregszem

Miklósa Erika, a The Voice coacha szerint „ha megpróbáljuk megállítani az időt, az egyre rosszabb lesz”.

Megérkeztek a Kawasaki első elektromos motorjai

A piacot egyelőre nem robbantják fel, de valahol el kell indulni.

Súlyos robbanás a Hegyi-Karabahban: menekülő örmények százai sérültek meg

Legalább kétszáz, az etnikai tisztogatások elől menekülő örmény súlyosan vagy rendkívül súlyosan megsérült, mikor hétfő este...

Michael Schumacheren viccelődött, népharag zúdult a Formula–1-es szakértőre

A szavai kicsapták a biztosítékot a szurkolóknál.

Dugó várható az M7-esen, felborult egy kisteherautó Érden

Az elsődleges információk alapján a balesetben személyi sérülés történt.

Tedd meg ezt az 5 dolgot, és olyan erős körmeid lesznek, mint még soha

Te is rendszeresen jársz körmöshöz? Ha igazán erős és egészséges körmökre vágysz, akkor valószínűleg jobban jársz, ha otthon...

Lesz-e őszi szünet idén az egyetemeken?

A hazai felsőoktatási intézmények többségében nem lesz őszi szünet, és energiatakarékossági intézkedéseket sem vezetnek be.

Időjárás: erre érdemes ma odafigyelni a változások miatt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a csípősebb reggelt követően a sok napsütés hatására 23 és 29 fok közé...

Már nem csak a számlád ürítik ki, milliós hitelt is a nyakadba varrhatnak a csalók Magyarországon

Kicsalták az adatait, kiürítették a számláját, de ez sem volt elég: online hitelt vettek fel egy banki ügyfél nevében, és azt is...

Jön az MNB nagy napja, hogyan készülnek rá a befektetők?

Ma délután érkezik idehaza a kamatdöntés, elssorban erre várhatnak a befektetők - az MNB Monetáris Tanácsa akár összeolvaszthatja az...

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája

A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.

Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről

Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén

Mr. Tus: Ez tus volt

A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.

0

Bulvár

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...

Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben

Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.

blogmorzsák

A világ legnagyobb kötélpálya-hálózata

Amikor a siklók részei a tömegközlekedésnek: a 30 kilométert lefedő Mi Teleférico.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy rejtegessem a lelkem

A neosoul és a kortárs pop énekmódja nehezen látszik összeilleszthetőnek, Csinszka első lemezén mégis jól összejött.

0