Ezt olvasta már?


Catherine Horel: Horthy Miklós meghatározó, de ellentmondásos szerepet játszott a magyar történelemben

Horthy Miklós magyar történelemben játszott szerepe meghatározó, de ellentmondásos: volt olyan pillanat, amikor megmentette az országot, de volt olyan is, amikor a bukáshoz járult hozzá - mondta Catherine Horel francia történész a napokban magyarul megjelent könyvéről. (Pécsi Napilap)


hirdetés

Horthy Miklós az első világháború után tagadhatatlanul kulcsszerepet játszott a széteső állam talpra állításában, a káosz és zűrzavar megfékezésében. Ugyanakkor nem feledhető, hogy kemény katonaemberként a rendteremtés során nem tartotta túl nagy árnak a fehérterror több száz áldozatát. Tudott a túlkapásokról, de hónapokig nem tett ellenük semmit - emlékeztetett a szakember.

Ugyanakkor Horthy érdemének tekinthető, hogy az ország Bethlen István 1921 és 1931 közötti miniszterelnöksége idején konszolidálódott és számos területen fejlődésnek indult. Kettőjük közül intellektusát, távlatos gondolkodását és politikai érzékét tekintve is inkább Bethlen István az, aki államférfinek tekinthető, Horthyra jobban illik a "vezér" titulus - mondta Catherine Horel.

Bethlen kényszerű távozása után már "baj volt", hozzá hasonló képességű politikus alig kapott lehetőséget az ország irányítására. A nehézségeket a korabeli szellemi elit is érzékelte és az 1930-as években sokkal kritikusabban viszonyult Horthy rendszeréhez, mint az előző évtizedben - tette hozzá.

Horthynak súlyos felelőssége van a második világháborúba való belépés, a Szovjetunió elleni hadüzenet kapcsán, amit főként kérlelhetetlen antibolsevizmusa és a német hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hite motivált. A döntés során Horthy nem vetett számot azzal, hogy milyen tragikus következményei lehetnek e háború elvesztésének az egész ország számára - mutatott rá Catherine Horel.

A náci Németország szövetségeseként sodródó ország súlyos tragédiája a holokauszt: több mint 400 ezer zsidó származású magyar állampolgár deportálása, majd meggyilkolása néhány hét leforgása alatt 1944 május-júniusában. Emiatt a fehérterrorhoz hasonló, de az áldozatok számát tekintve összehasonlíthatatlanul súlyosabb felelősség illeti Horthyt - hangsúlyozta a szakember. "Tudnia kellett, talán tudta is", milyen sors vár a vagonokban elszállított magyar állampolgárok százezreire - jegyezte meg Catherine Horel.

Jellemző Horthy hozzáállására, hogy 1920-tól 1944-ig tartó kormányzósága szinte egész időszakában élt a törvények és rendeletek előszentesítési jogával, az 1944. márciusi német megszállás után született jogfosztó, zsidóellenes rendszabályokat azonban "látni se akarta", azaz nem szentesítette azokat, de nem is akadályozta meg életbe lépésüket - mutatott rá a történész.

A deportálások 1944. július eleji leállítása kapcsán az is felvetődik: vajon miért nem tette meg ezt a kormányzó korábban, hiszen minden egyes nap sok ezer megmentett emberéletet jelenthetett volna. És vajon mi motiválta a deportálások leállítását: a második front, a nyugati szövetségesek 1944. június 6-ai normandiai partraszállását követő hadművelet sikere és a háborús vereséget követő felelősségre vonástól való félelem? Súlyos kérdések ezek - vélekedett Catherine Horel.

A francia történésznek 2011-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál egy másik, a régióval foglalkozó könyve: A középnek mondott Európa - A Habsburgoktól az európai integrációig, 1815-2004. címmel. Catherine Horel elmondta: annak a kötetnek a munkálatai során szembesült azzal, hogy bár Horthy a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakja, mégis alig készült róla korszerű, tudományos igényű életrajz. Magyar szerzőtől csupán egyetlen kismonográfia, egy fiatal kutató, Turbucz Dávid munkája, valamint egy amerikai történész, Thomas Sakmyster két évtizeddel ezelőtti Admirális fehér lovon című terjedelmesebb kötete áll az érdeklődők rendelkezésére.

A francia szakember elmondta: a nyugat-európai és különösen a francia könyvpiacon a történelmi témájú kiadványok közül az egyik legnépszerűbb a jelentős történelmi személyiségekről tudományos alapossággal készült életrajz. A történettudomány legnagyobb mesterei éveket áldoznak a pályájukból arra, hogy egy-egy ilyen munkát elkészítsenek. A jelentős történelmi alakokról több, különböző szempontból készült, egymással is vitázó életrajz készül, hogy az olvasók az eltérő megközelítések segítségével tehessék mérlegre a történteket, és így minél kiegyensúlyozottabb képet alkothassanak hazájuk történelméről.

Az utóbbi években jelentek meg kiváló életrajzok magyar történészek tollából is, így például Romsics Ignác Bethlen Istvánról, Ablonczy Balázs Teleki Pálról írt könyve, de az ilyen művek még mindig hiánypótlónak számítanak a magyar könyvtermésben - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy álláspontja szerint a magyar politika, közbeszéd és szellemi élet meglehetősen polarizált, ez pedig nem segíti, hogy az ország 20. századi történelméről higgadt, elfogulatlan kép alakuljon ki. Igaz, ebben közrejátszhatnak a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatai: a két világháború, az ország megcsonkítása, a holokauszt, az egymást követő forradalmak és ellenforradalmak sorozata. A nemzeti traumák feldolgozása nélkül azonban nem lehet tárgyilagos képet alkotni magunkról, enélkül nem lehet továbblépni - hangsúlyozta a francia történész.

Catherine Horel napokban a Kossuth Kiadónál megjelent Horthy című mintegy 400 oldalas életrajza részletesen foglalkozik Horthy Miklós családjával, ifjúkorával, haditengerészeti majd politikai pályafutásával, végül a második világháború után emigrációban töltött éveivel.

A francia történész következő, A multikulturális város című kötete a Habsburg Birodalom olyan településeivel foglalkozik, mint Arad, Szabadka, Temesvár, Pozsony vagy Zágráb.

 







0

hírek innen, onnan

Túlfoglalás miatt állva maradt egy utas a Wizz Air Budapestről induló járatán

A plusz utas nem volt hajlandó leszállni, ezért a rendőrséget is riasztották.

Agyonlőtte terhes feleségét egy arizonai férfi, majd önmagával is végzett

Chandler városában történt az az incidens, amelynek során állapotos feleségét gyilkolta meg egy 38 éves férfi, aki tette elkövetése...

Új fotók érkeztek Ördög Nóriék felejthetetlen nyaralásáról

Miközben idehaza már izzadunk a melegtől, Ördög Nóriék téli kabátban élvezik a környezetet, a különleges klímát.

Júniustól fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automatákat a NAV

Közlésük szerint június 1-től kezdődően fokozottan ellenőrzik a kezelőszemélyzet nélküli automatákat.

Beleborzongsz, hogy mit derítettek ki az emberi agyról – vajon mítosz, vagy valóság?

Az emberi agy a világ egyik legcsodálatosabb alkotása, a kezdetek óta velünk van, mégis alig ismerjük a titkait.

Katari befektetőkkel társulva venné meg az állam a Budapest Airportot

A kormány célja, hogy többségi részesedést szerezzen a reptérben.

Három nő megerőszakolásával vádolják a hollywoodi színészt

A színésszel a vádak miatt a Netflix szerződést bontott.

Az Egyesült Államokban sem könnyű fiatalnak lenni

Egy felmérés szerint az amerikai fiatal felnőttek nem gondolják, hogy jobban fognak boldogulni anyagilag, mint a szüleik.

Igazán szép kertet szeretnél? Akkor ez a 11 kerti teendő vár rád júniusban.

A június is sok feladatot tartogat a kertészek számára, ha igazán szép kertet szeretnének.

Szabó Zsófiról senki nem tudja levenni a szemét: olyan kockás hasat villantott, hogy felrobban a képernyő. - Álomszép fotókon a bombázó

Szabó Zsófi újabb szexi képet képet meg magáról: megint egy fotózás kulisszái mögé enged bepillantást, bebizonyítva, hogy igazából...

Nagy változás a magyarországi Penny-nél

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg.

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

Mourinho a Puskás-garázsban megmondta az őszintét: Te egy kib.szott szégyen vagy!

A brit bíró mellett kapott a portugál velős véleményéből az UEFA és a jb elnöke is.

Gólokat csak a rómaiak lőttek, mégis a Sevilla nyerte meg az Európa-ligát Budapesten

A tizenegyespárbajt a vb-hez hasonlóan Montiel döntötte el.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0