Csontváry-festmény restaurálására gyűjt a miskolci múzeum
Látogatók, műértők és mások anyagi támogatását kéri a miskolci Herman Ottó Múzeum az intézmény egyik legbecsesebb műkincsének, Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festményének restaurálására. - Pécsi Napilap -
hirdetés
A festmény állapota kritikussá vált, restaurálása halaszthatatlan, a vászon hátoldalán lévő olvasható dátum szerint 1964-ben történt rajta utoljára restaurátori beavatkozás - közölte kedden a múzeum az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint Csontváry alkotása Petró Sándor miskolci műgyűjtő halálát követően, 1977-ben került a Herman Ottó Múzeum gondozásába, és azóta gyakorlatilag folyamatosan különböző tárlatokon látható, az ország szinte valamennyi nagyvárosában kiállították már, külföldön pedig egyebek mellett London, Miami, San Diego, Stockholm, Rotterdam és München kiállítótermeiben is szerepelt már.
A kép a festő életművének kiemelkedő darabja, azon kevés alkotások egyike, amelyen az emberábrázolás dominál. Bár kisebb méretű a főművekhez képest, témáját és belső dimenzióját tekintve az Öreg halász mégis ugyanolyan nagyszabású motívum, mint a híres cédrusok vagy Baalbek romjai. Különleges abból a szempontból is, hogy Csontváry legtöbb művétől eltérően kifejezetten borús és félelmetes hangulatú kép. Történetileg csupán annyi állapítható meg, hogy a festő Nápoly környéki utazása során készíthette 1901-02 körül, és hogy soha nem állította ki életében.
A múzeum közlése szerint bár az alkotás jelen állapotában is teljes erejű művészeti élményt nyújt, a hosszú távú megőrzés biztosítása érdekében halaszhatatlanná vált a restaurálása, amelyet Dicső Ágnes végez majd el.
A restaurátor előzetes felméréséből kiderült, hogy az elöregedett hordozóvászon rossz állapota miatt a festékrétegek meggyengültek, és minden mozgatáskor könnyen megsérülhetnek. Erről tanúskodnak a kép teljes felületén látható vízszintes irányú mély repedések, így a beavatkozás célja elsősorban az eredeti vászon és vele együtt a festékrétegek megerősítése. A restaurálás ugyanakkor minden olyan műveletre kiterjed majd - beleértve a tisztítási folyamatot is -, amelynek várható eredményeként helyreáll a festmény eredeti szín- és formavilágához közeli állapot.
A munka költsége meghaladja a múzeum pénzügyi kereteit, az intézmény vezetősége ezért úgy határozott, hogy gyűjtést kezdeményez a pénzügyi fedezet hiányzó részének előteremtésére.
A munkát jelentős összeggel támogatja a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a múzeum is elkülönít erre a célra egy összeget, de a várhatóan több mint 3 millió forintos költség mintegy harmadát adakozásból szeretnék összegyűjteni.
A festmény március 31-ig, a gyűjtési akció zárónapjáig látható a múzeum képtárában, a több mint fél évig tartó restaurálás után, várhatóan késő ősszel érkezik majd vissza Miskolcra.
hírek innen, onnan
Túlfoglalás miatt állva maradt egy utas a Wizz Air Budapestről induló járatán
A plusz utas nem volt hajlandó leszállni, ezért a rendőrséget is riasztották.
Agyonlőtte terhes feleségét egy arizonai férfi, majd önmagával is végzett
Chandler városában történt az az incidens, amelynek során állapotos feleségét gyilkolta meg egy 38 éves férfi, aki tette elkövetése...
Új fotók érkeztek Ördög Nóriék felejthetetlen nyaralásáról
Miközben idehaza már izzadunk a melegtől, Ördög Nóriék téli kabátban élvezik a környezetet, a különleges klímát.
Júniustól fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automatákat a NAV
Közlésük szerint június 1-től kezdődően fokozottan ellenőrzik a kezelőszemélyzet nélküli automatákat.
Beleborzongsz, hogy mit derítettek ki az emberi agyról – vajon mítosz, vagy valóság?
Az emberi agy a világ egyik legcsodálatosabb alkotása, a kezdetek óta velünk van, mégis alig ismerjük a titkait.
A „veszélyhelyzetre” hivatkozva a kormány tovább titkolja az orosz gigahitel szerződését, amiből a Paks II. épül
Ez a szerda éjszakai rendeletek egyikében van.
Katari befektetőkkel társulva venné meg az állam a Budapest Airportot
A kormány célja, hogy többségi részesedést szerezzen a reptérben.
Három nő megerőszakolásával vádolják a hollywoodi színészt
A színésszel a vádak miatt a Netflix szerződést bontott.
Az Egyesült Államokban sem könnyű fiatalnak lenni
Egy felmérés szerint az amerikai fiatal felnőttek nem gondolják, hogy jobban fognak boldogulni anyagilag, mint a szüleik.
Igazán szép kertet szeretnél? Akkor ez a 11 kerti teendő vár rád júniusban.
A június is sok feladatot tartogat a kertészek számára, ha igazán szép kertet szeretnének.
Szabó Zsófiról senki nem tudja levenni a szemét: olyan kockás hasat villantott, hogy felrobban a képernyő. - Álomszép fotókon a bombázó
Szabó Zsófi újabb szexi képet képet meg magáról: megint egy fotózás kulisszái mögé enged bepillantást, bebizonyítva, hogy igazából...
Nagy változás a magyarországi Penny-nél
Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Mourinho a Puskás-garázsban megmondta az őszintét: Te egy kib.szott szégyen vagy!
A brit bíró mellett kapott a portugál velős véleményéből az UEFA és a jb elnöke is.
Gólokat csak a rómaiak lőttek, mégis a Sevilla nyerte meg az Európa-ligát Budapesten
A tizenegyespárbajt a vb-hez hasonlóan Montiel döntötte el.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt
A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás