Ezt olvasta már?


Csütörtökön indul, egy hónapig tart a futball-vb

Csütörtökön a házigazda Oroszország Szaúd-Arábia elleni meccsével elkezdődik a labdarúgó világbajnokság, a döntőt július 15-én játsszák.

Harminckét csapat 736 játékosa várja izgatottan a csütörtököt és reménykedik benne, hogy egy hónap múlva nem a tévén vagy a lelátóról kell néznie a zárómeccset.

Valljuk be, erre azért nem mind a 32 csapatnak van esélye, hiszen például Szaúd-Arábia vagy Panama esetében már az is nagy tett lenne, ha a csoportjukból továbbjutnának. Az állandó favoritok - Németország, Brazília, Argentína, Franciaország, Spanyolország vagy Anglia - mellett azért akad jónéhány olyan válogatott, amelyik borsot törhet bárki orra alá. A belgáktól már régóta várnak a szakértők egy nagyobb áttörést, de a játékoskeretük alapján a portugálok vagy a horvátok is okozhatnak meglepetést, és akkor a dél-amerikaiakról vagy az afrikaiakról még nem is beszéltünk.

Mindenesetre most egy hónapig futball-lázban ég majd a világ, még Magyarország is, annak ellenére, hogy a nemzeti tizenegy nem kvalifikálta magát a vb-re. Kedvencet azért könnyű lesz választani, hiszen rengeteg sztár lép majd pályára. Pénteken rögtön egy nagy rangadó lesz 20.00-tól a spanyolok a portugálokkal meccselnek, Cristiano Ronaldo-fanoknak kötelező. Szombaton pedig a Messi-rajongóknak lesz kötelező a tévé elé ülni, de felesleges lenne tovább sorolni, mert minden nap lesz kiemelkedő összecsapás.

Újításnak számít a FIFA döntése, amelynek alapján bevezetik a videóbírót a vilgábajnokság meccsein, eddig ez csak egyes tagországok bajnokságaiban működött, világversenyen most debütál a rendszer.

Ami viszont biztos, Pécsett ezúttal nem lesz óriáskivetítő, mint volt két éve, az Európa-bajnokság alatt, így legfeljebb egy-egy vndéglátóipari egység jöhet számításba közös meccsnézésre. Vagy otthon, ahol lehet, hogy olcsóbb is a sör.

A labdarúgó világbajnokság programja

JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK

17.00 A Oroszország–Szaúd-Arábia Moszkva (Luzsnyiki)

JÚNIUS 15., PÉNTEK

14.00 A Egyiptom–Uruguay Jekatyerinburg

17.00 B Marokkó–Irán Szentpétervár

20.00 B Portugália–Spanyolország Szocsi

JÚNIUS 16., SZOMBAT

12.00 C Franciaország–Ausztrália Kazany

15.00 D Argentína–Izland Moszkva (Szpartak)

18.00 C Peru–Dánia Szaranszk

21.00 D Horvátország–Nigéria Kalinyingrád

JÚNIUS 17., VASÁRNAP

14.00 E Costa Rica–Szerbia Szamara

17.00 F Németország–Mexikó Moszkva (Luzsnyiki)

20.00 E Brazília–Svájc Rosztov-na-Donu

JÚNIUS 18., HÉTFŐ

14.00 F Svédország–Dél-Korea Nyizsnyij Novgorod

17.00 G Belgium–Panama Szocsi

20.00 G Tunézia–Anglia Volgográd

JÚNIUS 19., KEDD

14.00 H Kolumbia–Japán Szaranszk

17.00 H Lengyelország–Szenegál Moszkva (Szpartak)

20.00 A Oroszország–Egyiptom Szentpétervár

JÚNIUS 20., SZERDA

14.00 B Portugália–Marokkó Moszkva (Luzsnyiki)

17.00 A Uruguay–Szaúd-Arábia Rosztov-na-Donu

20.00 B Irán–Spanyolország Kazany

JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK

14.00 C Dánia–Ausztrália Szamara

17.00 C Franciaország–Peru Jekatyerinburg

20.00 D Argentína–Horvátország Nyizsnyij Novgorod

JÚNIUS 22., PÉNTEK

14.00 E Brazília–Costa Rica Szentpétervár

17.00 D Nigéria–Izland Volgográd

20.00 E Szerbia–Svájc Kalinyingrád

JÚNIUS 23., SZOMBAT

14.00 G Belgium–Tunézia Moszkva (Szpartak)

17.00 F Dél-Korea–Mexikó Rosztov-na-Donu

20.00 F Németország–Svédország Szocsi

JÚNIUS 24., VASÁRNAP

14.00 G Anglia–Panama Nyizsnyij Novgorod

17.00 H Japán–Szenegál Jekatyerinburg

20.00 H Lengyelország–Kolumbia Kazany

JÚNIUS 25., HÉTFŐ

16.00 A Uruguay–Oroszország Szamara

16.00 A Szaúd-Arábia–Egyiptom Volgográd

20.00 B Irán–Portugália Szaranszk

20.00 B Spanyolország–Marokkó Kalinyingrád

JÚNIUS 26., KEDD

16.00 C Dánia–Franciaország Moszkva (Luzsnyiki)

16.00 C Ausztrália–Peru Szocsi

20.00 D Nigéria–Argentína Szentpétervár

20.00 D Izland–Horvátország Rosztov-na-Donu

JÚNIUS 27., SZERDA

16.00 F Dél-Korea–Németország Kazany

16.00 F Mexikó–Svédország Jekatyerinburg

20.00 E Szerbia–Brazília Moszkva (Szpartak)

20.00 E Svájc–Costa Rica Nyizsnyij Novgorod

JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK

16.00 H Japán–Lengyelország Volgográd

16.00 H Szenegál–Kolumbia Szamara

20.00 G Anglia–Belgium Kalinyingrád

20.00 G Panama–Tunézia Szaranszk

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ

NYOLCADDÖNTŐ

Június 30., 16.00

Kazany, Kazany Aréna C1–D2 (50. mérk.)

Június 30., 20.00

Szocsi, Fist Olimpiai Stadion A1–B2 (49. mérk.)

Július 1., 16.00

Moszkva, Luzsnyiki Stadion B1–A2 (51. mérk.)

Július 1., 20.00

Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion D1–C2 (52. mérk.)

Július 2., 16.00

Szamara, Kozmosz Aréna E1–F2 (53. mérk.)

Július 2., 20.00

Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna G1–H2 (54. mérk.)

Július 3., 16.00

Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion F1–E2 (55. mérk.)

Július 3., 20.00

Moszkva, Szpartak Stadion H1–G2 (56. mérk.)

 

NEGYEDDÖNTŐ

Július 6., 16.00

Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion A1/B2–C1/D2 (57. mérk.)

Július 6., 20.00

Kazany, Kazany Aréna E1/F2–G1/H2 (58. mérk.)

Július 7., 16.00

Szamara, Kozmosz Aréna F1/E2–H1/G2 (60. mérk.)

Július 7., 20.00

Szocsi, Fist Olimpiai Stadion B1/A2–D1/C2 (59. mérk.)

 

ELŐDÖNTŐ

Július 10., 20.00

Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion az 57. m. győztese–az 58. m. győztese x–x

Július 11., 20.00

Moszkva, Luzsnyiki Stadion az 59. m. győztese–a 60. m. győztese x–x

 

A 3. HELYÉRT

Július 14., 16.00

Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion az elődöntő vesztesei x–x

 

DÖNTŐ

Július 15., 17.00

Moszkva, Luzsnyiki Stadion az elődöntő győztesei x–x







0
0
0

hírek innen, onnan

Népszava: Nem is szavaztak Orbán Viktor lemondásáról a Fideszben

A lap forrásai szerint a Fidesz választmányi ülésén nem került sor szavazásra Orbán Viktor pártelnöki lemondásáról. A nyilvános...

Kigyulladt egy családi ház Albertirsán, még a közel álló autók is megrongálódtak

Tűz ütött ki hajnalban Albertirsán, a Dánosi utcában egy családi házban, amelynek oltásához a ceglédi hivatásos és a dolinavölgyei...

Hajnal Éva: most is

ti gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra*én a mimóza tekintetű öregekre gondolokakik mindig hatost dobnak elgémberedett utcakövekkelés...

John McMahon: Veszett ügyek

Gardner Camdennek van egy gyenge pontja: nem mindig látja az embereket – sem az ügyekben, sem a saját életében. A munkájában azonban nincs...

Szentesi Éva beszólt Rubint Rékának

Kiemelten fontos, hogy daganatos betegségek témakörében ki és mit kommunikál – és van, amiben nincs is egyetértés.

Ványa és Násztja alig ismerték fel az anyjukat, aki öt évet töltött egy belarusz börtönben

A páréves gyerekekkel nagymamájuk Belaruszból Varsóba menekült, nehogy árvaházba jussanak, miután szüleiket évekre börtönbe zárták...

Donald Trump bejelentette, hogy véget értek az Irán elleni fegyveres harcok, de van egy bökkenő

Az amerikai elnök szerint Irán ettől függetlenül is fenyegetést jelent.

Komonyi Zsuzsi: „Bármikor újra belevágnék”

Komonyi Zsuzsi már nagyon várja a nyarat.

„Nem ez volt életem legjobb időszaka” – egy korszak lezárult, elballagott a gimnáziumból Magyarország szépségkirálynője

Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese. Vágvári Janka őszintén vallott a maga mögött hagyott nehéz időszakról.

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0