Ezt olvasta már?


Dárdai a Herthával már elérte a felső küszöböt

Dárdai Pál úgy véli, a Hertha labdarúgócsapatával már elérte a "felső küszöböt", a magyar futballnak pedig ad még egy lehetőséget.

A magyar szakember az M4 Sportnak adott interjúban - amelynek egy része a debütáló Sport7 című műsorban hangzott el vasárnap, a teljes verziót pedig az m4sport.hu oldalon lehet elérni - elmondta, a Bundesliga-edzők közül egyedül ő merte meglépni, hogy a felkészülés közben egyhetes pihenőt adott a játékosoknak, mivel a világbajnokság miatt rendkívül hosszúra nyúlt előző szezon miatt szükség volt a frissítésre.

A Hertha kilenc fordulót követően az ötödik helyen áll a Bundesligában, legutóbb az éllovas Borussia Dortmund otthonában szerzett pontot a gárda (2-2). Dárdai a csapat teljesítményével összességében elégedett, mint elmondta: rengeteget gyakorolták a nyáron a pozíciós játékokat, támadásvezetéseket.

"Az embereknek tetszik, a szakértők megdicsérik a Herthát, hogy jól néz ki, amit csinálunk" - fűzte hozzá.

Dárdai Pál szerint a berlini csapattal már elérte a felső küszöböt azzal, hogy a Freiburg elleni bajnokiig átlagosan két pontot szerzett a csapat, korábban az Európa-ligáig is eljutott, s véleménye szerint a maximum egy Bajnokok Ligája csoportkör, vagy a Német Kupa-döntős szereplés lenne.

A 61-szeres válogatott, korábbi szövetségi kapitány Dárdai beszélt a Magyar Labdarúgó Szövetségben vállalt szerepéről is, a tréner a nemrég létrehozott szakmai bizottságban kapott helyet.

"Bízom benne, hogy ha itt valami történik, akkor végig lesz víve, vagy lesz valami változás is. Még egyszer megpróbálom, de hogy ha ebből sem lesz semmi, akkor többet nem próbálkozom ilyen segítségekkel, mert ez is csak időbe kerül. Az előző körben is a Szabics Imrével és Löw Zsolttal beleadtunk apait-anyait, komolyan vettük a dolgot, és egy jó dolog lett letéve az asztalra, nem lett belőle semmi. Ilyen szempontból még egy sanszot adok ennek a dolognak, aztán hogy ha ebből se lesz, akkor szerintem megköszönöm az ilyen felkéréseket." - tette hozzá.

A magyar válogatottal kapcsolatban kifejtette, Marco Rossinak nincs könnyű dolga, ugyanis sok rutintalan játékos van a nemzeti csapatnál. Hozzátette, ha az olasz trénert hagyják dolgozni, akkor az Európa-bajnoki selejtezőkre állhat össze egy olyan együttes, amelynek esélye lehet kijutni a kontinensviadalra.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy török kisvárosban dőlt el a kereszténység legnagyobb ünnepének sorsa

A húsvét a kereszténység legnagyobb és legősibb ünnepe, a megújulás és a feltámadás szimbóluma. A barkaszentelés, a hímes tojások,...

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

A saját autóval közlekedők száma mégsem csökken.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt az Nemzeti Közszolgálati Egyetem budapesti campusán

A tragédia körülményeinek a tisztázását megkezdték az illetékes hatóságok bevonásával.

Nem csak az öregségi nyugdíjasoknak járhat: így működik az utalvány

Elkezdődött az Ellátottak utazási utalványának kézbesítése, és nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti a lehetőség. Az utalványra...

A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza

Megint nekimentek a Meduza nevű orosz ellenzéki portálnak, most ismét a főszerkesztőt körözik. Az orosz belügyminisztérium csak annyit...

Magyar Péter elfogadta az RTL felkérését a miniszterelnök-jelölti vitára, és üzent Orbán Viktornak

A Tisza elnöke országjárása egyik állomásán jelentette ezt be.

Horváth Gréta a hordó fenekére nézett – fotó

Távol a nagyváros nyüzsgésétől, a nagyszülei mellett töltötte a gyermekéveit Horváth Gréta, és bár ma már a fővárosban él, a...

Feltépte a vihar az istállót - csodával határos módon megúszta a szamárcsalád

Egy erős vihar szó szerint kitépte a földből egy szamárcsalád menedékét Missouriban, de az állatok sértetlenül átvészelték a...

WC-ülőkét kellett levágni egy baba fejéről a Heim Pálban

Egy különös baleset során egy WC-ülőke szorult rá egy páciensre, akit végül a Heim Pál Gyermekkórház dolgozói szabadítottak ki.

12 nap után maga a csoda, hogy megtalálták a család szemefényét a Dunánál - videó

Egy baleset után eltűnt kutyát, Pipát közel két hét keresés után találták meg egy dunai szigeten, ahonnan rendőrök segítségével...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott

Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0