Deschamps csapatuk mentális erejét dicsérte, Dalic szerint csak a szerencse hiányzott
A francia labdarúgó-válogatott mentális erejét emelte ki Didier Deschamps szövetségi kapitány, míg Zlatko Dalic - a horvát szövetségi kapitány értékelése szerint csapatuk a labdarúgó-válogatott a döntőben nyújtotta legjobb teljesítményét.
A sajtótájékoztató igencsak rendhagyóan kezdődött, ugyanis a világbajnok együttes tagjai váratlanul berontottak a terembe, pezsgővel és üdítővel locsolták a szakvezetőt, akit közben hangosan éltettek.
"Sajnálom, fiatalok, őrültek és boldogok. Most szó szerint úszunk a boldogságban" - mondta nevetve a 49 éves tréner, aki így csak a négy-öt perces ünneplést követően kezdhette el az értékelését.
Deschamps szerint csapata elsősorban mentális erejének köszönheti a végső diadalt. Ahogy fogalmazott, együttese a vasárnapi fináléban sem csinált mindent jól, de fejben rendben volt a döntő pillanatokban, s ez döntötte el az összecsapást.
"Az első félidőben nem sok lehetőségünk volt, mégis 2-1-re vezettünk. Lehet, nem vagyunk gyönyörű világbajnokok, de világbajnokok vagyunk" - mondta a szakember, aki a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után harmadikként lett világbajnok játékosként és szakvezetőként is. Az "elődökről" azt mondta, hogy nagy megtiszteltetés közéjük tartozni, illetve technikailag mindketten jobbak voltak nála futballistaként, míg az érzéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott a két diadalt összehasonlítva, hogy számára nagyobb boldogság a játékosait boldognak látni.
A mentális felkészülést illetően azt mondta, az egyik legfontosabb feladata edzőként beszélgetni a játékosokkal, csapatszellemet építeni és egyensúlyt találni.
"Ötvenöt napot töltöttünk együtt, és egyetlen probléma sem volt. Pedig volt, amikor kemény voltam velük, de értük tettem. Általában meghallgatnak, ők reagálnak, az interakciókból pedig lassan felépül ez a mentális erő" - mondta Deschamps, aki szerint a nyolcaddöntőben Argentína felett aratott 4-3-as diadal volt lélektanilag sorsfordító csapata számára.
Deschamps-ot kérdezgették a két éve hazai pályán elbukott Eb-döntőről is:
"Lehet, ha megnyerjük az Eb-t, ma nem vagyunk világbajnokok. Én is sokat tanultam magamról az akkori kudarc által. Ezúttal nyugodtabbnak éreztem a csapatot, talán azért, mert feltörekvő sztárok alkotják. Az Eb-hez képest 14 új játékosunk volt, így fiatal a keret, de a minőség megmaradt".
Az egész vb-t illetően azt boncolgatta, hogy még sose látott ennyire kemény és kiegyenlített világbajnokságot, ami szerinte annak köszönhető, hogy a kicsinek mondott csapatok nagyon jók és hihetetlenül felkészültek voltak. Deschamps ennek tulajdonította, hogy sok nagy esélyesnek tartott gárda már korán búcsúzott.
"Még nem fogtam fel, történelmet írtunk! Ma éjjel bulizunk a családjainkkal, holnap ezt folytatjuk Franciaországban" - mondta a finálé legjobbjának választott Antoine Griezmann. "Büszke vagyok erre az egységes csapatra, a játékosokra és persze a szakmai stábra".
Arra kérdésre, hogy az Aranylabdát megkapja-e, úgy reagált, nem ő dönt róla, de igyekszik a lehető legjobb teljesítményt nyújtani klubjában és a válogatottban is.
"Ezért szeretjük Franciaországot. Mind különbözőek vagyunk, de mind franciák egy egységes csapatban. És ezt gyönyörű látni" - válaszolt arra a kérdésre, hogy miként lehetett egységessé gyúrni egy olyan csapatot, amelyben nagyon sokan különböző, többnyire afrikai országokban születtek, s így más-más kultúrát hoztak otthonról.
A francia labdarúgó-válogatott 1998-as hazai rendezésű torna után másodszor lett világbajnok.
"A szerencse hiányzott ma, az első két kapott gólunk nagyon peches volt, előbb az öngól, aztán a tizenegyes. Az első húsz percben irányítottunk, de jött az öngól. Egy olyan erős ellenféllel szemben, mint a francia, rendkívül nehéz hátrányban játszani. Mégis kézben volt a meccs és egyszer még vissza tudtunk jönni, de aztán következett a büntető" - válaszolt arra kérdésre az 51 éves szakvezető, hogy mi hiányzott csapatának a végső sikerhez.
Dalic a finálét követő sajtótájékoztatón elsőként a franciáknak gratulált, majd amikor a videobíró segítségével megítélt büntetőről faggatták, úgy vélekedett, "ez nem olyan tizenegyes, amelyet meg kellett adni egy döntőben", ugyanakkor hangsúlyozta, ez csupán a személyes véleménye, nem kritikának szánja a játékvezetők felé.
"Korábban méltósággal nyertünk és most méltósággal veszítettünk, tiszteletben kell tartanunk, amit ma este az eredményjelző mutat. Gratuláltam a játékosaimnak, mert egytől egyig büszkék lehetünk arra, amit közösen elértünk" - árulta el Dalic, hogy mit mondott a játékosainak, amikor azok összekapaszkodva egy kört alkottak a vereséget követően.
A szakvezető nagyon örült, hogy Modric lett a vb legjobb játékos, szerinte a Real Madrid játékmestere nagyon megérdemelte. A jövőjét firtató kérdésre pedig úgy felelt, kell egy kis szünet, mielőtt határozna a folytatásról.
"Horvátország egy kis ország, nagy álmokkal. Ez jó üzenet másoknak, hogy kemény munkával minden elérhető. De először álmodni kell, majd ambíciózusan küzdeni érte a végsőkig, sosem lehet feladni" - mondta Dalic zárásként, majd tapsvihar közepette elhagyta a termet.
Horvátország története legjobb szereplését érte el a világbajnoki második hellyel.
hírek innen, onnan
Távozik a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok
Közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédség kötelékéből Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági...
Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában
Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti...
Szulák Andrea civil munkát vállalt: semmi köze a színészethez
Szulák Andrea egy teljesen másik foglalkozásban is kezd kiteljesedni.
Kamerák előtt bukhatott le Stohl András és Kiss Kriszta: árulkodó mondat miatt indultak be a szakítási pletykák
Máris véget érhetett a Nagy Ő szerelme?
Berobban a nyár a hétvégén: 25 fokos csúcsok jönnek, de a hajnalok még csípősek lesznek
A hétvégén jelentős lesz a napi hőingás, a délutáni meleg mellett a hajnalok hűvösek maradnak. Vasárnap reggel a fagyzugos északi...
Újabb magyar település érintett az azbesztszennyezésben
Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott...
Egy kis hiba és most már nincs menekvés, a NAV bármikor lecsaphat
Kriptózunk, kriptózunk? A NAV mindent lát.
Fokozódik a meleg a jövő hét közepéig
Aztán végre egy csapadékot hozó hidegfront közelíti meg térségünket.
Nő a londoni magyarok fenyegetettsége, drasztikus lépésről döntöttek
Az Egyesült Királyság „súlyosra” emelte a terrorfenyegetettség szintjét az észak-londoni késelések miatt, fél éven belül pedig...
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Ez a májusi megerősítésed, zodiákusod szerint
A tavasz utolsó hónapja energetikai választóvonalat ígér, lehetőséget adva a feszültségek elengedésére és a friss impulzusok...
Elhagyta az országot a karateedző, aki felrúgott egy nyolcéves gyereket a kalandparkban
Dániáig menekült a jászberényi karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket két évvel ezelőtt a szolnoki kalandparkban.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


