Ezt olvasta már?


Duna House: az ingatlanvásárlások mintegy negyede befektetési céllal valósul meg

A Duna House adatai alapján az ingatlanok vásárlásánál a vevő motivációja 27 százalékban a befektetési szándék volt tavaly országosan, vidéken ez az arány 23,5 százalék volt - írta a Duna House ingatlanközvetítő az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben.


hirdetés

 

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a nyugati országrészben, Kaposvár esetében 40 százalék feletti, Zalaegerszegen, Tatabányán és Szombathelyen 30 százalékot meghaladó, Győrben pedig 29 százalék volt a befektetési célú ingatlanvásárlás aránya.

A keleti országrészben a befektetők Debrecent részesítették előnyben, ahol a 2022-es adásvételek 46 százaléka nem saját célú vásárlás volt. Pécsen, Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán szintén kiemelkedő, 30 százalék feletti arányban szerződtek a vevők befektetési céllal. A keleti régió egyetemvárosai közül Miskolcon és Nyíregyházán az éves, országos átlaggal megegyező, 27 százalékos befektetői arány volt megfigyelhető.

A befektetői szándékú vásárlások aránya azokban a városokban kiugró, ahol nagyobb beruházások vannak, illetve felsőoktatási intézmények működnek - összegezte a szakértő.

Az ingatlanközvetítő jelezte, hogy a vármegyeszékhelyek közül a befektetői céllal köttetett adásvételeken belül Debrecenben kértek az eladók a legtöbbet, közel 740 ezer forintot négyzetméterenként a lakásokért. Az átlagos ingatlanbefektetésre fordított összeg közel 40 millió forint, az átlagos ingatlanméret pedig 53 négyzetméter volt Debrecenben tavaly.

A legkedvezőbb négyzetméterárakkal a békéscsabai befektetők találkozhattak, itt 260 ezer forint is elég volt egy négyzetméterre, és átlagosan 16 millió forintból lehetett 60 négyzetméter alapterületű ingatlanokhoz jutni.

Befektetésként vásárolt ingatlanért a legtöbbet, átlagosan 48,2 millió forintot Tatabányán adtak, itt jellemzően közel 80 négyzetméteres ingatlanokba fektettek 2022-ben.

Benedikt Károly hozzátette: azok számára, akik kevesebb megtakarítással rendelkeznek, érdemes lehet a főváros helyett vidéki vármegyeszékhelyeken ingatlanba fektetni.

Budapesten kívül a fővárosi - 51,8 millió forintos éves - átlagárnál 30 millióval kevesebből, átlagosan 26,1 millió forintból is lehetett jó befektetéshez jutni tavaly - olvasható a közleményben.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Az átlagbér 130 százalékára emelkedik a tanárok fizetése – Csehországban

Tavaly havi 800 ezer forintnyi koronát keresett átlagosan egy cseh tanár, ezt növelik még magasabbra.

Milliós hitelekbe verik magukat a magyarok: ezekre szórják el a szegények a kölcsönt

A koronavírus járvány okozta megtorpanás után jelentősen megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre.

Nagy Márton: kit érdekel, hogy mennyit szedünk be? Nem ez a cél

Nem az adóbevételek növelése a cél, kit érdekel, mennyit szedünk be?! – így reagált Nagy Márton a befektetéseket és...

„Basszus, mindenkinek igaza volt, én pedig megszívtam” 10 brutális történet

Mindenkivel előfordulhat olyan helyzet, amikor az ismerősei által ismételgetett dolog beigazolódik. Ilyenkor jogos az „én megmondtam”,...

2024-ben 15 témában 27 emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank

Nyolc korábban megkezdett, népszerű emlékérme-sorozat folytatódik.

A kisebb benzinkutak támadásra készülnek a Mol ellen

A kisebb kutak üzemeltetői azt tervezik, hogy a GVH-hoz fordulnak a Mol miatt. MTVA/Bizományosi: Róka László A Gazdasági Versenyhivatalhoz...

Hét hónapja a TV2 a legnézettebb tévécsatorna

Tavaly november óta rendre a nézettségi toplisták élén végez.

Katalin hercegné nyilvánosan akadt ki Vilmosra: nem tudta tovább türtőztetni magát, szabadjára engedte keserű érzelmeit

A walesi hercegné általában ügyesen palástolja érzelmeit a legkülönbözőbb nyilvános eseményeken, de volt egy alkalom, amikor nem tudta...

A Szegedi Tankerületi Központ igazgatóját meghívták a csütörtöki tüntetésre, de még csak nem is reagált

Szeged és környéke biztos, hogy nem marad majd csendben. Félelemben élni sem lehet – szólt a több száz fős tömeghez Hegyi Adrienn, a...

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0